2016. november 11., péntek

A nosztalgia hónapja, 3. rész - Pillanatok a filmek sajtókörútjából

Érdekes végigkövetni, milyenek is voltak a filmek sajtókörútjai. Sosem tudtam, irigyeljem-e ezeket a színészektől, hiszen nagyon izgalmas lehet sok-sok rajongóval találkozunk, átérezni szeretetüket és tiszteletüket, ugyanakkor többször nyilatkozták, hogy olyan feszített menetrendjük volt, hogy nem volt idejük élvezni a dolgokat, sőt legtöbbször arra sem, hogy szétnézzenek abban a városban, ahol promotálták a filmeket.

Éhezők Viadala

Amikor az őrület 2012-ben kitört, még a főbb szereplők sem voltak túl ismertek. A sorozat igen, az USÁ-ban mindenképp hatalmas népszerűségnek örvendett már akkor, de tudatosítani kellett az emberekkel, hogy film is készül a sokak által kedvelt könyvsorozatból. A legelső film alkalmával egy 8 állomásos bevásárló körút mellett döntöttek, amelynek során nagyvárosok bevásárló központjaiban tartottak rajongói találkozókat, interjúkat, bemutatókat.

A roadshow Los Angelesből indult, előbb a hivatalos sajtótájékoztatóval, majd Atlantából, Chicagóból és Torontóból is érkeztek beszámolók.

Liam Hemsworth, Jennifer Lawrence és Josh Hutcherson a Los Angeles-i sajtófotózáson

Donald Sutherland, Elizabeth Banks és Lenny Kravitz a Los Angeles-i sajtófotózáson
A mai napig nem tudom, miért volt ez a kötés Sutherland szemén, de nyilván valami betegség miatt, hisz a másik szeme is elég vörös.



Liam, Jen és Josh dedikál a Los Angeles-i rajongói találkozón - interjúrészletek ITT

Atlantában Jack Quaid (Marvel), Amandla Stenberg (Ruta), Dayo Okeniyi (Thresh), Leven Rambin (Glimmer)
és Liam Hemsworth (Gale) képviselte a stábot.

Chicagoban Josh Hutcherson és Isabelle Fuhrman (Clove) egy kérdezz-felelek alkalmával,
ahova még Jackie Emerson (Rókaképű lány) is elkísérte őket.

Torontóban Alexander Ludwig (Cato), Josh Hutcherson és Liam Hemsworth - egy reggeli beszélgetős műsorban
De sokat változtak mindannyian !!

Amandla Stenberg Liam Hemsworth-szel és Alexander Ludwiggal vett részt 2012. március 24-én Los Angelesben
a Barnes&Noble könyvkereskedés által szervezett dedikáláson.

Mindezen közben (illetve pár nappal később, március 27-én) Jennifer Lawrence Madridban promózta a filmet.


Futótűz

Az első két film bemutatója között több, mint másfél év telt el, és mivel az első film által még többen megismerték a sorozatot és persze a főszereplőit, már teljesen más stratégiával történt a promózás is. Egyrészről négy amerikai nagyvárosban úgynevezett Győzelmi Körutat (mert mi mást?) tartottak, ahol az egyes körzetek győzteseit alakító mellékszereplők (Sam Claflin, Jena Malone, Meta Golding, Bruno Gunn, Stephanie Leigh Schlund, Alan Ritchson és Jeffrey Wright) vettek részt, majd rendeztek egy nagyszabású rajongói napot (Global Fan Day), ahol a három főszereplő, Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson és Liam Hemsworth illetve Francis Lawrence rendező adott interjút különböző közösségi platformokon.

Sam Claflin (Finnick), Jena Malone (Johanna), Jeffrey Wright (Beetee),
Meta Golding (Enobaria), Bruno Gunn (Brutus) a Győzelmi Körűt philadelphiai állomásán
A Fandango itt készült interjújának részleteiért IDE kattints
Miamiban Alan Ritchson (Gloss), Stephanie Leigh Schlund (Cashmere), Jena Malone és
Sam Claflin képviselte a stábot - interjú ITT

A Nemzetközi Rajongói Nap első eseménye az interjú a Google+ Hangouts-on
Josh Hutcherson, Jennifer Lawrence, Francis Lawrence és Liam Hemsworth adott interjút

Később Josh Hutcherson és Liam Hemsworth egy Twitter kérdezz-feleleken vett részt
Ennek anyaga ITT olvasható is.
Míg a srácok bőszen gépelték válaszaikat a rajongói kérdésekre, Jennifer és Francis Lawrence
a Tumblr közönségének kérdéseire válaszoltak. - Az interjú ITT olvasható
Persze ez alkalommal is volt nagyszabású sajtótájékoztató Los Angelesben, ennek sajtófotói közül is mutatok néhányat. Szerintem nem kell névsort írnom, mindenkit felismertek. :)




A Kiválasztott, 1. rész

A Futótűz hatalmas sikerén felbuzdulva valamiért visszavágták a promóeseményeket ebben az évben. Nem is értem miért, hiszen a harmadik Éhezők Viadala film a legkomorabb mind közül, ráadásul nagyon kevés idő is volt az elkészítésére. Hiába volt nagy siker a második film (ami könyvben is sokak kedvence), a harmadik rész nem hozta meg a várt reményeket és bevételi adatokat sem, de a film kritikái sem voltak olyan pozitívak, mint az első két részé.

A Kiválasztott 1. része promóeseményei leginkább a premierek voltak és volt ugyan egy nagyobb kaliberű rajongói nap is az előző évihez hasonlóan, de onnan meg nem sok anyag került elő. Azon kívül néhány Twitter kérdezz-felelek, amihez tartozó képi anyagok nem annyira izgalmasak, és nyilván a szövegesek sem annyira. Interjú gyűjteményünk úgyis lesz, szóval semmi izgalmasról nem marad le senki.

Elsőként egy csoportkép a londoni premier előtti sajtótájékoztatóról. Ahonnan Josh Hutcherson hiányzik, mert influenzával küszködött, szerencsére a premierre össze tudta szedni magát annyira, hogy megjelenjen, de annak képeit pedig a premieres bejegyzésben láthatjátok majd.

Balról jobbra: Julianne Moore (Coin elnök), Liam Hemsworth (Gale), Jennifer Lawrence (Katniss), Francis Lawrence (rendező), Nina Jacobson (producer), Donald Sutherland (Snow elnök), Elizabeth Banks (Effie), Sam Claflin (Finnick), Natalie Dormer (Cressida), Stanley Tucci (Caesar Flickerman)

Az európai turnékörút után New Yorkban volt egy rajongói találkozó (rajongók tehettek fel kérdéseket a film szereplőinek/készítőinek), amelyről próbáltam ugyan élő bejegyzést készíteni, de nem sok sikerrel. Hirtelen derült ki, hogy követhető lesz az esemény és elég gyorsan véget is ért. A hangulatát azonban ez a kép talán átadja kicsit:



Ezt követően a stábtagok egy sajtótájékoztatón vettek részt New Yorkban, amelyről ezt a csoportképet hozom most.


Nem tudom, hogy maradt el, hogy képek kerüljenek ki a Los Angeles-i sajtótájékoztatóról, de végigtúrtam az egész hónapot többször is és semmi.

A Kiválasztott, 2. rész

Az utolsó Éhezők Viadala film promója október 31-én kezdődött egy rajongói találkozóval, ahol Josh Horowitz készített interjút Jennifer Lawrence-szel, Josh Hutchersonnal és Liam Hemsworth-szel. Az eseményről ebben a bejegyzésben olvashattok még pár érdekességet.


Még ugyanezen a napon az a megtiszteltetés érte a triót, hogy megörökíthették aláírásaikat, kéz- és láblenyomatukat a The Chinese Theaternél egy komoly ünnepség keretein belül.


Majd a stáb Európába utazott, ahol egy teljes premier sorozatot csináltak végig.
A világpremier ezúttal Berlinben került megrendezésre, így a stábtagok előbb azt a várost járták körbe nosztalgikus hangulatban, hiszen az utolsó film bizonyos jelenetei ott játszódtak.

Berlini látkép a főbb stábtagokkal

Sajtótájékoztató: Francis Lawrence, Elizabeth Banks, Liam Hemsworth, Josh Hutcherson,
Julianne Moore, Sam Claflin. A bal szélső a tolmács. Jen viszont nem tudom, miért nem volt ott.

Berlinből Londonba vezetett a stábtagok útja, ahol Tim Palen: Fényképek Az Éhezők Viadalából című albumának megjelenését ünnepelték. A könyv megjelenése nem ekkortájt volt, szóval az apropót legfeljebb az jelenthette, hogy épp akkor járt arra a csapat:

Jon Kilik (producer), Nina Jacobson (producer), Woody Harrelson (Haymitch), Natalie Dormer (Cressida), Liam Hemsworth (Gale), Jennifer Lawrence (Katniss), Josh Hutcherson (Peeta), Francis Lawrence (rendező), Sam Claflin (Finnick)

Pasiszekció A Kiválasztott 2. rész londoni sajtókonferenciáján

London után Párizsban volt premier és előtte persze hivatalos sajtófotózás, amelyen hogy-hogynem Woody Harrelson egy pizsamához hasonlatos nadrágban jelent meg :)


A Los Angeles-i sajtófotózás képei megint nem jutottak el hozzánk, azonban a sajtótájékoztató videót és annak összefoglalóját ITT elolvashatjátok.
Az európai út után az USÁ-ban még Los Angeles-ben és New Yorkban volt premier, de azokról természetesen a premieres bejegyzésben olvashattok majd.

10 megjegyzés:

  1. Köszi, hogy összegyűjtötted ezeket! Jó volt nézegetni, hogy mennyit változtak a színészek.
    Bori

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arra még lesz is alkalom, mert épp most gyűjtögetem az anyagokat a kivel-mi-történt az elmúlt időszakban, és ott is lesz néhány ilyen volt, ilyen lett fénykép :)

      Törlés
    2. Uuuu... jól hangzik! :) (Zita)

      Törlés
  2. Hú hát én most jutottam el odáig, hogy el tudtam olvasni a bejegyzéseket, amit eléggé sajnálok, mert már készültem rá és nagyon vártam. De a fő, hogy most mégis leírhatom, mennyire jól összegyűjtötted és milyen hatást értél el nálam ezzel. Leginkább a spotok-kal repültem vissza Panem világába, de a rengeteg kép is elősegítette, hogy újra abba a jó öreg Éhezők Viadalás feelingbe kerüljek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy Te még vissza-visszajársz és olyan lelkesen kommentelsz is. :)
      Persze nem kötelező, csak sokszor tök úgy érzem már, hogy rajtam kívül nem érdekel már senkit az oldal, a jelenség és közben tudom, hogy ez a normális. Abba kéne már hagyni, de... De már tényleg nincs semmi, amiről írni volna érdemes, az a helyzet.
      Mindenesetre a nosztalgiás bejegyzések készen vannak, azután viszont, lehet csak az a két fic marad. Nem lehet mondani azt sem, hogy nem volt időnk a lecsengésre.

      Törlés
  3. Én alig várom a ficeket.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azok érkeznek is majd, azokon is dolgozom :) (De jóóó hosszúak ám, van meló a fordításukkal.)

      Törlés
  4. Ne add fel Ancsi! Én is várom a ficeket és öröm visszajárni hozzád és olvasgatni! Majdnem mindennap felnézek és van hogy visszatekintek régebbi bejegyzésekre is.

    VálaszTörlés
  5. Uhhh, de rég jártam itt! Hihetetlen vagy Ancsi! Alig várom, hogy visszaolvassam a bejegyzéseket. Hihetetlen,hogy mennyit változtak a színészek. Főleg Alexander Ludwig... jót tett neki ám az idő. ;) Na mindjárt olvasom a kivel mi történt cikket is!
    Btw Woody pizsamája még mindig visz mindent. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látod, pedig heti párszor érdemes ám visszanézni :)
      Amúgy olvasd el az Így láttuk a filmeket bejegyzést is, mert idézlek is, kétszer is :)) Azért sokáig voltál meghatározó tagja az oldalnak !!
      Ja, és megy a fanfic is, az is jó ám !!

      Törlés