2016. október 11., kedd

Megszűnik az Innen-onnan rovat

Nem is tudom, hogy kezdjem? Van egyáltalán szükség hangzatos bevezetésre?
Aki még itt jár, az jól ismeri az oldalt és kicsit az én szerkesztési stílusomat is. Azt is többször leírtam, hogy nem szeretem szerkeszteni ezt a rovatot. Ennek több oka volt. Rengeteg meló volt vele, mert ezer helyről szedtem össze hozzá az infókat és ahhoz képest nem éreztem, hogy olyan veszett nagy lett volna iránta az érdeklődés. Persze tudom, voltak, akik szerették, és közöttük olyan(ok) is, aki(k) kommentjével fejezte(ék) ezt ki.

Mivel én nem/sem tudtam azonnal eltávolodni a sorozattól és annak szereplőitől, félszemmel kicsit én is mindig figyelgettem, hogy kinek merre vezet a sorsa, útja. Mondjuk számomra az a legizgalmasabb, amikor azt látom, ki milyen film/sorozat szerepben látható később, és mivel nyár elején több filmje is megjelent a szereplőknek, ezért még ez még húzta kicsit a rovatot, de az valahogy engem nem köt le, hogy ki milyen egyéb rendezvényen jelenik meg. Melyik filmfesztiválon, divatbemutatón, jótékonysági eseményen (bár tény, hogy ezt nagyon nagyra becsülöm!) - mert ezek a dolgok jönnek-mennek, de egy szerep valahogy állandóbb. Szóval ezeket macerás volt összevadászni, ám az elmúlt időszakban azt vettem észre, hogy már félre sem teszem magamnak ezeket a híreket, ahogyan korábban.

Persze lehet azt érezni, hogy ez kicsit megadja a kegyelemdöfést az oldalnak és hazudnék, ha nem mondanám azt, hogy nem érzem én magam is, hogy lassan továbblépek. De még mindig hiszem, hogy egy-egy aprócska hír is érdekes lehet annak, aki egykor napi szinten érdeklődött a sorozat iránt - így nekem is az. 

Van még cikkem félretéve a Dubai Vidámparkról, amely egyébiránt elviekben október során meg is kell(ene), hogy nyíljon. Folytatja útját a Vándorkiállítás, amely igaz, csak rövid időre, de Liam Hemsworth hazájába érkezik - titkon bízom benne, erről is olvashatunk vagy láthatunk majd érdekességeket. Október végéig még olvasható A Lista című fanfiction, amelynek folytatása is van, és ha szeretnétek, azt is olvashatjátok az oldalon. A novembert a nosztalgia hónapjának szentelem, több tematikus cikket is tervezek ebben a témában, hiszen három film is ebben az időszakban jelent meg. Talán itt majd készítek egy összefoglalót azért arról is, mi történt az elmúlt évben a főbb szereplőkkel, egyrészt mert korábban volt ilyen ígéretem és mert ezt - amíg kitart a lelkesedésem - később is szeretném majd megtenni.

Szóval az oldalt még nem kell temetni, de persze már az itteni bejegyzések is csak csordogálnak, irrealitást nem szeretnék ígérni, soha nem is tettem. De most a saját vállamról gördült le egy kő és így máris jobb. Felszabadultam. De bízom benne, hogy akik szeretik az oldalt, akik szerették a jelenséget és életük része volt, néha még vissza-vissza kattintanak és el-eltöltenek itt néhány kellemes negyedórát. Én egy darabig még itt leszek. De csak Innen-onnan rovat nélkül.

A rovat 144 bejegyzést élt meg.

10 megjegyzés:

  1. Köszönjük az eddigi kiváló munkádat a rovattal kapcsolatban! :)
    Bori

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ancsi!
    Egy kérdésem lenne hozzád mégpedig a következő : amikor tegyük fel megunod ezt az egész hírhozó munkádat mi lesz a blog sorsa? Úgy értem mindent le törölsz vagy esetleg fentmarad az oldal? ( én utobbinak örülnék hiszen ha valami eszembe jutna vagy egy fanfiction ujra elolvasnék , akkor nagyon jó lenne ha vissza tudnék jönni és letudnám ujra tölteni pdf-ekben ). Köszönettel : Tomi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem terveztem törlést, tényleg rengeteg anyag van az oldalon, ami utólag is élvezhető :)

      Törlés
  3. Én is meg szeretném köszönni neked, Ancsi, hogy létre hoztad és ilyen profin, tökéletesen és ennyi időn át vezetted nekünk ezt az oldalt.
    Hatalmas ölelés Neked minden egyes olvasódtól! ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért az oldal még marad :D - még ha ritkásabban tudok is rá írni...

      Törlés
  4. Amcsi: Minden elismerésem. Az egyik kedvenc részem az Innen-Onnan rész volt.Hianyozni fog persze,de valoban nincs értelme megha rossz is kimondani.
    Jómagam részéről is köszönöm szepen,hogy annyi éven keresztül olvashattam☺ Marci
    Novemberben sírni fog az egyik szemem

    VálaszTörlés
  5. Bevallom őszintén, mikor elolvastam a bejegyzés címét, fájdalmasat dobbant a szívem, de aztán rögtön rád gondoltam, hogy neked ez milyen megkönnyebbülés lesz és meg is nyugodtam :)
    Én is úgy gondolom, hogy most már nem annyira érdekesek a szereplők élete, mint a filmek alatt. Főként akkor élvezte a teljes figyelmemet, mikor vége lett a sorozatnak, mert kíváncsi voltam, hogyan boldogulnak ezután, és ki is derült, hogy szinte hamar túllendültek rajta.
    Úgyhogy itt az ideje, hogy mi is így tegyünk.
    Én a rovattal kapcsolatban mindig is örültem és az összeset elolvastam, amit csak tudtam és hiába érdekel még mindig a téma, egyre ritkábban googlizok rájuk. Azért a rajongásom megmarad, de már én is úgy érzem, képes vagyok engedni és egy boldog időszakként visszagondolni a sorozatra, ami még teljesen most sem zárult le.
    Ezúttal köszönöm neked Ancsi, hogy az egyik kedvenc rovatommal ilyen sokáig foglalkoztál és a rengeteg munkát, ami az oldal igényel(t). Egyszerűen nem lehet elégszer megköszönni neked, úgyhogy lassan már alap lesz, hogy én minden megjegyzésben neked adok hálát :D

    VálaszTörlés
  6. Én is szerettem az Innen-Onnan rovatot. Bár tény, hogy korábban több mindent lehetett találni a szereplőkről, szóval én is megértem a döntést.

    Most jöttem rá, miközben olvastam a posztot, hogy lassan itt a november, de ezúttal különösképp már nincs miért várni. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár a filmek várásának hangulatát visszahozni nem tudom, de azért több kísérletet teszek majd rá november során, hogy legalább felidézni sikerüljön :)

      Törlés
    2. Ennek örülnék! :)

      Törlés