2016. október 30., vasárnap

A lista - 11. fejezet: Epilógus

"A lista, amelyet Dr. Aurélius-szal állítottunk össze, lyukat éget a zsebembe. A rohamokat kiváltó okok listája. Azon dolgoké, amelyeket igyekeznem kellene elkerülni." - Peeta hazatér a 12. körzetbe. A 12. körzet hamvai sorozat első kötete. - Peeta szemszögéből

Hope az apám sírján táncol.
Kicsi, finom, hófehér karjait a magasba emeli, ahogy pörög, sötét hajfonata száll utána a levegőben. Pufók arcú kisöccse megpróbál lépést tartani vele, határozott tekintetében koncentráció tükröződik. Kuncogva lépeget utána. Majd megbotlik, ráesik pár szál pitypangra, amelynek virágát szétfújja a szél a Réten.
Apa örült volna, ha láthatja.
De én magam is alig hiszem el. Katniss olyan hajthatatlan volt abban a kérdésben, hogy nekünk soha ne legyen gyerekünk. Én pedig elfogadtam. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne vágyakoztam volna továbbra is utánunk. Azt hiszem, az ilyesmit képtelenség eltitkolni valaki elől, aki olyan közel áll az emberhez, így aztán Katniss is mindvégig tudta ezt. Minden alkalommal, amikor belépett egy kisgyerek a pékségbe, Katniss pedig látta, hogy én észreveszem, hogy szemei megteltek bűntudattal. Én mindig elmosolyodtam és mondtam, hogy hagyja ezt abba. Amikor azonban elérkezett a nap, amikor bejelentette, hogy nem újította meg a fogamzásgátlóját, és megkérdezte, hogy pontosan mit is tervezek, akkor a vállamra kaptam és kettesével vettem vele a lépcsőfokokat.

A terhesség nagyon nehéz volt Katniss számára. El kellett tennünk Prim képét és az emlékkönyvet is. Gyakran értem haza arra, hogy Katniss a hálószobánk egyik sötét szekrényében keresett menedéket. Rengeteg könnyekben gazdag órát töltött Annie-vel és az anyukájával telefonálva. Bármennyire igyekeztem is, alig tudtam csak enyhíteni a rettegését és kétségbeesését addig a pillanatig, amíg karjaiban nem tartotta kisbabánkat. A kisfiúval való terhesség kicsit könnyebb volt Katniss számára, de más szempontból nehezebb. Amikor rájöttem, hogy a kislányunknak testvére lesz, hiányozni kezdtek a sajátjaim, így gyakran kaptam magam azon, hogy hogy egyedül sétálgatok a Réten. A kistesó érkezése utáni első hónapban minden egyes éjszaka kellős közepén felkeltem, kivettem a mózeskosarából és órákon át ringattam, amíg ő és Katniss is békésen elaludtak.

Katniss most mellettem áll, mélázó tekintettel a szemében. Tudom, mire gondol. Hogy vajon képesek leszünk-e majd később elmondani gyermekeinknek, mi is fekszik játszóterük alatt?
Ami azt illeti, fogalmam sincs. De ha itt lesz az ideje, ketten majd megoldjuk.

Az elmúlt évek kegyesebbek voltak hozzánk, mint a korábbiak, talán, hogy kárpótoljanak minket kora felnőttkorunk kegyetlen első időszakáért. De féltve óvok minden mosolyt, amely kiül Katniss arcára. Mert tudom, vannak ráncai, amelyek miattam kerültek oda.


A tizenkettedik körzet kivirágzott. A szénbányászatot természetes gyógynövények termesztése váltotta fel, amelyek a minket körülvevő természetből származtak. Vick ebben dolgozik most. Sőt, gyakorlatilag ő üzemelteti az egészet. Thom gazdálkodni kezdett, ahogyan abban mindig reménykedett, és anélkül, hogy kérte volna, valahogy sikerült megszereznie a polgármesteri posztot is. Persze én is rá szavaztam. Delly Juliával a Kapitóliumban maradt. Ketten együtt egy mentális betegségekkel foglalkozó központot nyitottak, ahol Delly az adminisztrációs feladatokat végzi, Julia pedig a neurológus főorvos. Mindketten nagyon hiányoznak, pedig amilyen gyakran csak tudnak, meglátogatnak. Anyósom szinte óramű pontossággal minden három hónapban eljön, hogy meglátogassa unokáit. Gyakran Annie és fia is csatlakoznak hozzá. A fiú 19 évesen igazi huligán és nagyon hasonlít az apukájára. Johanna és Gale "hivatalos ügyekre" hivatkozva mentik ki magukat, de szerintem ez csak egy kifogás. Gyerekeik ugyanis úgy tűnik, szeretnek itt lenni.
Azért mindannyian megtörtünk kissé. Van aki jobban, mint mások. Haymitch tényleg elkezdte nevelni azokat a borzalmas libákat, de az ivással sose hagyott fel. Szinte biztos vagyok benne, hogy a havi alkohol ellátmányt Effie titkos látogatásai kísérik, de ennek legalább örülök. Rory egy kis faházba költözött az erdőben, amit magának épített. Ritkán jön be a városba, a gyerekek már egyfajta mítoszokat zengenek róla - ő az erdei vadember. Nem hinném, hogy valaha is túlteszi majd magát Prim halálán. Bár őszintén szólva azon senki sem fogja.

Katniss rémálmai időről időre visszatérnek, de ebbe már mindketten belenyugodtunk. Időnként vannak napok, amikor az ágyból sem bír kikászálódni. Ilyenkor sajtos zsömlével és csókokkal vigasztalom. Átölelem és csak mondogatom, mennyire szeretem, miközben Posy, aki körzetünk tanítónője lett, vigyáz a kicsikre. Én csak ennyit tehetek érte, de Katniss azt mondja, ez épp elég. Elégnek kell lennie, mert többünk nincs.
Az én rohamaim soha nem múltak el teljesen, de azóta a borzalmas, tizenkilenc évvel ezelőtti nap óta soha nem akartam bántani senkit. Amikor a rohamok rám törnek, ami azokon a napokon történik, amikor átjárja mindenemet az idegesség, csak megkapaszkodom a szék támlájában és az életemért imádkozom. De ezek már nem olyan durvák, mint egykor, soha nem veszítem el a tudatomat sem. Amikor a roham elmúlik, csak leülök a konyhaasztalhoz és remegő kezekkel listát írok arról, mi minden jó van nekem, amit nem vehet el tőlem senki, és mi jót adtam én másoknak. Majd sütök vagy festek, így lassan az idegesség köddé válik.

Az életünk azonban általában szerencsére eléggé eseménytelen.
És amikor hitetlenkedve hangosan is kimondom, amire gondolok, ahogyan azt néha szoktam, hogy ez a csodálatos dolog vajon tényleg az én életem-e, kislányom vág egy grimaszt anyukájáéra hasonlító orrával, majd apám szemével a szemembe néz és így szól:
- Ne légy buta, Apa. Hát persze, hogy igaz!

Forrás: Fanfiction.net

VÉGE
A 12. körzet hamvai első kötetének

A sorozat második kötetét, amelynek címe a Jó Feleség és amely Katniss nézőpontjából íródott - ha van igény rá, december 4-től olvashatjátok! Szeretnétek?

11 megjegyzés:

  1. Mindenképp!! 😍😍❤❤💖💖

    VálaszTörlés
  2. Én nagyon örülnék tőled bármilyen más fordításnak! Ezek teszik jobbá a vasárnapokat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nehéz jót találni, de ennek a folytatása is megállja a helyét (jó, az a két fejezet, ahol most tartok, egyelőre annyiról tudok nyilatkozni...), szóval ez van tervben :)
      Addig meg a nosztalgia, kb 4 naponként. Az is jó lesz szerintem :))

      Törlés
  3. Én nagyon szeretném! Ne hagyd abba :)

    VálaszTörlés
  4. Én is nagyon szeretném a folytatást ezért várom annyira a vasarnapokat .....😃😃😃

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szeretném!!!!!!! :-D

    VálaszTörlés
  6. Naná!Nagyon várom!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon köszönjük az eredeti írónak, hogy megálmodta a ezt a csodás történetet, és persze neked is Ancsi, hogy mi, kevésbé jó angol nyelvtudásúak is megismerhettük a történetet. Nagyon jó el lett kapva a könyv hangulata, és a szereplők személyisége is. És igen, Katniss szerintem is valóban szereti Peetát, nem csak azért van vele, mert ő maradt ott.

    És természetesen epekedve várom a folytatást!*.*

    DefinitelyMaybee

    VálaszTörlés
  8. Persze hogy szeretném :) :)

    VálaszTörlés
  9. Ancsi ez nem is kérdés!!! És ezt is köszönjük!!!

    VálaszTörlés
  10. Oké-oké, rajta vagyok. Dolgozok a 2. kötet fejezeteinek fordításán.
    Annyi, hogy az csak később tűnt fel, hogy ezek elég hosszú fejezetek megint (hosszabbak, mint az első kötetéi voltak), szóval még az is benne van a pakliban, hogy némelyiket felezem is. De az nem baj, mert akkor a harmadik kötet előtt nem kell majd olyan sokat várnotok :)
    És mondjuk 17 (word) oldalnyi szöveg egyszerre sok is lenne gép előtt...

    VálaszTörlés