"A lista, amelyet Dr. Aurélius-szal állítottunk össze, lyukat éget a zsebembe. A rohamokat kiváltó okok listája. Azon dolgoké, amelyeket igyekeznem kellene elkerülni." - Peeta hazatér a 12. körzetbe. A 12. körzet hamvai sorozat első kötete. - Peeta szemszögéből
Hope az apám sírján táncol.
Kicsi, finom, hófehér karjait a magasba emeli, ahogy pörög, sötét hajfonata száll utána a levegőben. Pufók arcú kisöccse megpróbál lépést tartani vele, határozott tekintetében koncentráció tükröződik. Kuncogva lépeget utána. Majd megbotlik, ráesik pár szál pitypangra, amelynek virágát szétfújja a szél a Réten.
Apa örült volna, ha láthatja.
De én magam is alig hiszem el. Katniss olyan hajthatatlan volt abban a kérdésben, hogy nekünk soha ne legyen gyerekünk. Én pedig elfogadtam. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne vágyakoztam volna továbbra is utánunk. Azt hiszem, az ilyesmit képtelenség eltitkolni valaki elől, aki olyan közel áll az emberhez, így aztán Katniss is mindvégig tudta ezt. Minden alkalommal, amikor belépett egy kisgyerek a pékségbe, Katniss pedig látta, hogy én észreveszem, hogy szemei megteltek bűntudattal. Én mindig elmosolyodtam és mondtam, hogy hagyja ezt abba. Amikor azonban elérkezett a nap, amikor bejelentette, hogy nem újította meg a fogamzásgátlóját, és megkérdezte, hogy pontosan mit is tervezek, akkor a vállamra kaptam és kettesével vettem vele a lépcsőfokokat.
A terhesség nagyon nehéz volt Katniss számára. El kellett tennünk Prim képét és az emlékkönyvet is. Gyakran értem haza arra, hogy Katniss a hálószobánk egyik sötét szekrényében keresett menedéket. Rengeteg könnyekben gazdag órát töltött Annie-vel és az anyukájával telefonálva. Bármennyire igyekeztem is, alig tudtam csak enyhíteni a rettegését és kétségbeesését addig a pillanatig, amíg karjaiban nem tartotta kisbabánkat. A kisfiúval való terhesség kicsit könnyebb volt Katniss számára, de más szempontból nehezebb. Amikor rájöttem, hogy a kislányunknak testvére lesz, hiányozni kezdtek a sajátjaim, így gyakran kaptam magam azon, hogy hogy egyedül sétálgatok a Réten. A kistesó érkezése utáni első hónapban minden egyes éjszaka kellős közepén felkeltem, kivettem a mózeskosarából és órákon át ringattam, amíg ő és Katniss is békésen elaludtak.
Katniss most mellettem áll, mélázó tekintettel a szemében. Tudom, mire gondol. Hogy vajon képesek leszünk-e majd később elmondani gyermekeinknek, mi is fekszik játszóterük alatt?
Ami azt illeti, fogalmam sincs. De ha itt lesz az ideje, ketten majd megoldjuk.
Az elmúlt évek kegyesebbek voltak hozzánk, mint a korábbiak, talán, hogy kárpótoljanak minket kora felnőttkorunk kegyetlen első időszakáért. De féltve óvok minden mosolyt, amely kiül Katniss arcára. Mert tudom, vannak ráncai, amelyek miattam kerültek oda.
Kicsi, finom, hófehér karjait a magasba emeli, ahogy pörög, sötét hajfonata száll utána a levegőben. Pufók arcú kisöccse megpróbál lépést tartani vele, határozott tekintetében koncentráció tükröződik. Kuncogva lépeget utána. Majd megbotlik, ráesik pár szál pitypangra, amelynek virágát szétfújja a szél a Réten.
Apa örült volna, ha láthatja.
De én magam is alig hiszem el. Katniss olyan hajthatatlan volt abban a kérdésben, hogy nekünk soha ne legyen gyerekünk. Én pedig elfogadtam. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne vágyakoztam volna továbbra is utánunk. Azt hiszem, az ilyesmit képtelenség eltitkolni valaki elől, aki olyan közel áll az emberhez, így aztán Katniss is mindvégig tudta ezt. Minden alkalommal, amikor belépett egy kisgyerek a pékségbe, Katniss pedig látta, hogy én észreveszem, hogy szemei megteltek bűntudattal. Én mindig elmosolyodtam és mondtam, hogy hagyja ezt abba. Amikor azonban elérkezett a nap, amikor bejelentette, hogy nem újította meg a fogamzásgátlóját, és megkérdezte, hogy pontosan mit is tervezek, akkor a vállamra kaptam és kettesével vettem vele a lépcsőfokokat.
A terhesség nagyon nehéz volt Katniss számára. El kellett tennünk Prim képét és az emlékkönyvet is. Gyakran értem haza arra, hogy Katniss a hálószobánk egyik sötét szekrényében keresett menedéket. Rengeteg könnyekben gazdag órát töltött Annie-vel és az anyukájával telefonálva. Bármennyire igyekeztem is, alig tudtam csak enyhíteni a rettegését és kétségbeesését addig a pillanatig, amíg karjaiban nem tartotta kisbabánkat. A kisfiúval való terhesség kicsit könnyebb volt Katniss számára, de más szempontból nehezebb. Amikor rájöttem, hogy a kislányunknak testvére lesz, hiányozni kezdtek a sajátjaim, így gyakran kaptam magam azon, hogy hogy egyedül sétálgatok a Réten. A kistesó érkezése utáni első hónapban minden egyes éjszaka kellős közepén felkeltem, kivettem a mózeskosarából és órákon át ringattam, amíg ő és Katniss is békésen elaludtak.
Katniss most mellettem áll, mélázó tekintettel a szemében. Tudom, mire gondol. Hogy vajon képesek leszünk-e majd később elmondani gyermekeinknek, mi is fekszik játszóterük alatt?
Ami azt illeti, fogalmam sincs. De ha itt lesz az ideje, ketten majd megoldjuk.
Az elmúlt évek kegyesebbek voltak hozzánk, mint a korábbiak, talán, hogy kárpótoljanak minket kora felnőttkorunk kegyetlen első időszakáért. De féltve óvok minden mosolyt, amely kiül Katniss arcára. Mert tudom, vannak ráncai, amelyek miattam kerültek oda.