2016. december 29., csütörtök

Régi-új forgatási kép A Kiválasztott 2. rész forgatásáról

Nikoletta Skarlatos sminkes osztott meg egy remek forgatási képet A Kiválasztott 2. rész forgatásáról. Szerintem nem kell bemutatni a helyszínt és talán a szereplőket sem, de a rend kedvéért a neveket a kép alá írom. :)

Balról jobbra: Elden Hensen (Pollux), Evan Ross (Messalla), Sam Claflin (Finnick), Natalie Dormer (Cressida),
Omid Abtahi (Homes), Michelle Forbes (Jackson).

2016. december 27., kedd

Jennifer Lawrence idén is meglátogatta a louisville-i kórházat

Jennifer Lawrence-nek 2013 óta szokása, hogy ellátogat a louisville-i Norton Gyermekkórházba ilyenkor karácsony tájt, hogy felvidítsa a kis betegeket és ápolóikat, orvosaikat.

Jennifer idén februárban létrehozott egy alapítványt is, amelyhez 2 millió dollárt adományozott, hogy a kis betegek számára létrehozzanak egy szívbeteg intenzív osztályt.
A színésznő ekkor így nyilatkozott:
- Családommal együtt csodálatos gyerekekkel találkoztunk kórházi látogatásaink alkalmával. Erejük és bátorságuk inspiráló.

Jennifer egyébként nem médiaeseménynek szánja látogatásait. Idén sem tudott még a helyi sajtó sem a látogatás tervéről, egészen addig, míg a színésznő meg nem jelent. Mindazonáltal Jen nem zárlózik el az ellen, hogy fotózzák a kórház dolgozóival és a kis betegekkel.
Idén is hoztam néhányat ezekből a képekből.



2016. december 25., vasárnap

A jó feleség - 3. fejezet: Az Emlékezés Napja

- Borzasztó feleség vagy, drágaságom! - Mivel ma már másodjára hallom és mert magam is úgy érzem, hogy van benne valami, könnyekben török ki. Katniss rájön, hogy a házasélet nem egyszerű. A 12. körzet hamvai sorozat második kötete. - Katniss szemszögéből

VIGYÁZAT!! A fejezet vége 18-as karikás részleteket is tartalmaz!
Mindenesetre mindent megtettem, hogy ezek a részek ne/se legyenek közönségesek.
(Aki szemében ez a téma mégis távol áll a sorozattól az ugorja a fejezet végét. Én szóltam.)

Az Emlékezés Napjának hívják, pedig én épp, hogy felejteni szeretnék.
A lelkem helyén egy hatalmas lyuk tátong. Ez kiszív mindent, ami a világon szép és tiszta, nem beszélve arról a kevés jóságból, amely bennem megmaradt. A helyén lesújtó üresség, amely azzal fenyeget, hogy teljesen hatalmába kerít, ásító, borzalmas üresség, amelyből csak az alvásba tudok menekülni. De az álmaim is a holtak meggyötört arcaival vannak tele. Azon emberekéivel, akiket megöltem. Olyan emberekéivel, akik véletlenül keveredtek bele a forradalomba, amelyet kirobbantottam. Olyan emberekéivel, akik semmi más nem tettek, csupán csak ismertek engem. Emberekéivel, akiket nem tudtam megmenteni. Emberekéivel, akiket szerettem. Nem érdekel, milyen sokra tartottam őket egykor. Nem akarom látni az arcukat. Nem akarok látni senkit. A lelkem helyén tátongó lyuk kiszív belőlem minden megmaradt szeretetet és kétségbeeséssé alakítja azt. Csak bele szeretnék olvadni a szobába, a gerendák és támfák része lenni, hogy teljesen eltűnhessek. Aztán maga a ház szeretnék lenni, amelyet elnyelnek a lángok. Semmi nem tart örökké. Minden ég, különösen, ha te magad vagy A Lángra Lobbant Lány.
Ma van Prim halálának évfordulója.

Egy évvel ezelőtt sokat beszélgettünk Dr. Auréliusszal erről a napról, mielőtt eljött volna. Bármi másnál jobban szenvedtem amiatt, hogy egy gyakorlatilag már megnyert háború végén egy bomba véletlenül eltalálta őt. Kétségbeesetten szükségem volt rá, hogy valami jelentést tulajdonítsak neki, valamit, ami távol tartja őt tőlem, ezért aztán elhatároztam, hogy az élet ünnepévé teszem a napot, egy olyan nappá, amikor amennyire az csak lehetséges élek, ha más nem, hát Prim kedvéért. Így is tettem, kezdve azzal, amire már hetek óta vágytam: egy év óta először megcsókoltam Peetát. Aztán elmentem az erdőbe, egymás után lőttem a mókusokat, mindet a két szeme között találtam el. Úsztam egyet a tóban, amelyet Apám mutatott meg, gyümölcsöt szedtem, és ültem a sziklán, ahol a Gale-lel töltött jobb időkre emlékeztem, mert tudom, Prim ragaszkodott volna hozzá. Segítettem Sae-nek főzni, játszottam az unokájával, ő volt az első gyerek, akihez közel kerültem a háború óta. Mindezek után úgy éreztem, mintha ezzel megtiszteltem volna Primet. Ha Prim itt lehetett volna, nagyon örült volna, ha látja, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozom, amelyektől úgy érzem, mintha élnék.

2016. december 24., szombat

Boldog karácsonyt!

Ezúttal is nagyon kellemes, békés boldog ünnepeket kívánok minden idelátogatónak!



Az elmúlt években szokás volt, hogy egy-egy fanfiction fordítással próbáltam az Éhezők Viadala hangulatát a karácsonyéval összeolvasztani. Mivel idén egyébként is nagy vállalkozás közepette vagyok (elég hosszúak ám A Jó Feleség fejezetei, sok időmet felemésztik még mindig), nem vállaltam be, hogy új darabbal készüljek, pedig tudom, ha valamiért, a fanficekért igen hálásak vagytok. Persze holnap - vasárnap lévén - érkezik majd A Jó feleség soron következő része, de aki mégis szeretne hangulatba kerülni és szívesen nosztalgiázik, annak a következőket ajánlom:

Személyes legnagyobb kedvencem a Karácsony Mellarkéknál. Szerethető, hihető, karakterhű és nagyon-nagyon jó hangulatú összességében.

A másik kettő kicsit könnyedebb és talán kevésbé történethű, de ilyenkor karácsonykor talán nem bánjuk, ha nem a fájdalom, hanem az öröm kerül előtérbe.
Karácsony a 12. körzetben: 1. rész - 2. rész - 3. rész

Az utolsó egy hosszabb, 6 részes sorozat, amelyben egy párhuzamos univerzmba lépünk, ahol soha nem is volt viadal. A karaktereink viszont a sorozatból valóak, igaz diákok, akik közül karácsonyi időszakban Finnick, Annie és Johanna látogatják meg Katnisst és Peetát a 12. körzetben. Ez is egy boldogabb, felszabadultabb hangulatú sorozat, de annyira szerethető.

2016. december 21., szerda

Stef Dawson Az Éhezők Viadala élményeiről

Tök durva: cikkeim vannak eltéve. Részben ezek a Sydney-ben napokban megnyílt kiállítás kapcsán kerültek elő, ilyen ez a mai is, amelyben Stef Dawsonnal olvashattok egy interjút. Mivel egy másik oldalon pedig képeket is találtam arról, amikor a színésznő részt vett a kiállítás megnyitója előtti bejáráson. Ezekkel igyekszem majd színesíteni a cikket. Fogadjátok szeretettel és néha nézzetek vissza, mert van esély rá, hogy kikerül itt egy-egy dolog. A cikket pedig érdemes megnézni, mert van benne egy olyan kép az utolsó film kivágott jeleneteiből(?) amit még nem láttunk !!!

Stef Dawson

Az Éhezők Viadala minden idők egyik legnagyobb mozisorozata, amely mindösszesen 2,9 milliárd USA dollár bevételt számolhatott el, főszereplői pedig elindulhattak a sztárság útján. A Suzanne Collins regényein alapuló négy részes filmsorozat előtt olyan komoly elvárások voltak, ami hatalmas terhet helyezhetett volna főszereplői vállára.
Ezzel szemben azonban Stef Dawson - aki Az Éhezők Viadala: Futótűzben jelent meg először a sorozatban - azt mondja, fogalma sem volt, mekkora felhajtás övezi a történetet.

2016. december 18., vasárnap

A jó feleség - 2. fejezet: Születésnap, 2. rész

- Borzasztó feleség vagy, drágaságom! - Mivel ma már másodjára hallom és mert magam is úgy érzem, hogy van benne valami, könnyekben török ki. Katniss rájön, hogy a házasélet nem egyszerű. A 12. körzet hamvai sorozat második kötete. - Katniss szemszögéből

VIGYÁZAT!! A fejezet nagy része leginkább 18 éven felülieknek ajánlott !
Mindenesetre mindent megtettem, hogy ezek a részek ne/se legyenek közönségesek.
(Aki szemében ez a téma mégis távol áll a sorozattól, az hagyja ki a fejezetet. Én szóltam.)

- Nem is gondoltam, hogy tudod, mikor van a születésnapom - mormolja Peeta a nyakamba, miközben mögöttem áll és karjaival átöleli a derekamat. A buli tökéletesen sikerült. Peeta, aki amúgyis sokat mosolyog, ma úgy tűnt, abba sem tudja hagyni. Azt hiszem, legalább egy fél órát töltött azzal, hogy mindenkit személyesen üdvözöljön, még Posy-t is. Három különböző szabadtéri játékban vett részt egy csapat ordibáló férfivel, akik újjáépítették a pékséget. Nagyon odáig volt, milyen bájos és finom a tortám. Összességében úgy tűnt, önkívületi állapotban van az izgalomtól, mint egy gyerek, aki sosem ünnepelte még meg a születésnapját. Amikor a buli a végéhez kezdett közeledni, Peeta közel maradt hozzám és kereste az alkalmat, hogy megfoghassa a kezemet, megcsókolhassa a homlokomat, és közel húzhasson magához. Amikor a vendégeink távoztak, még közelebb húzott.
A távolból érkező vendégek, nos, talán Effie kivételével, az én régi házamban kaptak szállást. Az mostanra egyébként is egyfajta vendéglakássá vált. A vendégeink ragaszkodtak hozzá, hogy megőrizhessük a magánszféránkat. Amikor ez először felvetődött, kicsit zavarba jöttem, mert tudtam, mire utalnak. Most azonban hálás vagyok, hisz Peeta ajka súrolja a bőrömet, én pedig tetőtől talpig csupa libabőr vagyok. Peetának fahéj és élesztő illata van.
- Bízhatsz bennem - válaszolom előző megjegyzésére, miközben próbálom elérni, nehogy teljesen magával sodorjon a vágy.
Peeta kuncogni kezd.
- Te vagy a világ legjobb felesége.
- Én vagyok az eddigi egyetlen feleséged és az is csak három hónapja, szóval ennyire azért nem kell túlozni.

Peeta kezei a derekamról a vállamra vándorolnak, Peeta megfordít, hogy a szemembe nézhessen.
- Katniss, én komolyan mondom. Csodálatos volt, minden. A meglepetés-party... hogy itt voltak a barátaim... az a tinta, amit készítettél... az a finom kis torta... a díszítés. Tökéletes. Elképzelni sem tudom, hogy lehetne még jobb ennél.
- A dekorációt Julia és Delly csinálták. - vallom be kissé félénken.
Peeta elvigyorodik.
- Óóóó, tudom. - A tudat, hogy magától rájött, mégis a legkevésbé sem zavarja ez őt, megkönnyebbüléssel tölt el. Amikor feleségül vett, pontosan tudta, milyen is vagyok. A lakásdekorálás nem tartozik az erősségeim közé.
- Rory hozta az összes vadhúst, a salátákhoz pedig Thom és Susie hozták a zöldségeket. - folytatom, amikor Peeta közelebb hajol, és hátrasimítsa a hajamat, hogy meg tudja csókolni a fülem mögött. Kissé zihálok.
- Hogy máshogy lett volna időd, hogy megsüsd azt a csodálatos süteményt? - motyogja két csók között.
- Vick tanított meg tortát sütni. - suttogom. El kell érnem, hogy felhagyjon azzal, amit csinál, különben teljesen kimegy a fejemből, mit is terveztem az este hátralévő részére.
Peeta hátrahúzódik, majd nevető tekintettel így szól:
- Fogadni mernék, hogy az az óra mindkettőtöket... kicsinált egy kissé.
Kicsit zavarba jövök.
- Téged nem zavar, hogy ezeket a dolgokat nem egyedül csináltam?
Hitetlen, szórakozott pillantással néz rám, ahogyan akkor szokott, amikor nem értek valami nyilvánvalót.
- Katniss tisztában vagyok vele, milyen nehéz dolog számodra segítséget kérni. Az a tény, hogy ezt mégis megtetted, sokkal lenyűgözőbb, mint hogy ha mindent egyedül csináltál volna. - Peeta átölel és közel húz magához. - Köszönök mindent.

2016. december 16., péntek

December 20-án nyílik Az Éhezők Viadala Vándorkiállítás Sydney-ben

Már szeptember elején bezárta kapuit Az Éhezők Viadala Vándorkiállítás a 2. színhelyén, San Francisco-ban, a következő állomásra azonban csak most érkezett el. Az ausztráliai állomáson az Annie Crestát alakító Stef Dawson promózza a kiállítást, pedig igazán bevonhatták volna ebbe a feladatba Liam Hemsworth-t is.

Bár több filmjét már nem láthatjuk a sorozatnak, ám Panem kis darabkája hamarosan Sydney-be érkezik. New York és San Francisco után Az Éhezők Viadala: A Kiállítás most először látogat az Egyesült Államokon kívülre, az érdeklődők Sydney-ben a Darling Harbour-i új Nemzetközi Rendezvényközpontban nézhetik meg a kasszasiker film ereklyéit.
A Kiállítás lehetőséget biztosít arra, hogy kitöltse az űrt a rajongók lelkében, akik 2012 és 2015 között évente egy-egy filmet nézhettek meg, így újra és újra feltöltődve a disztópikus világból, amit felbolygat a lázadás szelleme és egy fiatal lány, aki nem hajlandó az elnyomó erők parancsszavára lövöldözni íjával.
A Kiállítás miatt Stef Dawson ausztrál színésznő is igen izgatott, aki Annie Cresta szerepét alakította A Kiválasztott 1. és 2. részében, és aki Los Angelesből repült haza a kiállítás megnyitójára.

Annie Cresta Sydney-ben promózza Az Éhezők Viadala Kiállítást

2016. december 14., szerda

10 dolog, amit szerettünk A Kiválasztott 2. részének filmváltozatában

Egy év telt el azóta hogy láthattuk az utolsó filmet, valahogy erre a cikkre csak most bukkantam rá, pedig elviekben ez is tavaly íródott. Mindenesetre sokat jár a fejemben mostanában, hogy megnézném újra az utolsó filmet (csak egyszerűen nincs rá két órám egybefüggően, brrr). Úgyhogy most csak felelevenítem a filmet és bízom benne, hogy az ünnepek alatt el is jutok odáig, hogy megnézzem. :) Addig is mindenkinek kellemes nosztalgiázást!!

1. Jennifer Lawrence


Az Éhezők Viadala hősnője, Katniss Everdeen olyan karakter, ami minden fiatal színásznő álma: kemény, mégis sebezhető, erkölcsei felülmúlják a társadalomét, amelybe beleszületett, érzelmileg pedig két udvarlója között őrlődik. Ha a szerep egy gyöngébb színésznő kezébe került volna, pusztán a szerep határozta volna meg a karaktert. Jennifer Lawrence esetében azonban más történt. A csodálatos írások - gondolunk itt a könyvre és a forgatókönyvre - alapján történő alakítás volt az, ami Katnisst őszintévé teszik, minden félelme, kétsége, diadalának és önfeláldozásának pillanatainak érzései minden egyes jelenetben leolvashatóak Lawrence arcáról. Ebben az utolsó filmben lehetősége nyílik rá, hogy igazán szétszakadjon érzelmileg, és nem, ezúttal sem fogunk csalódni.


2016. december 11., vasárnap

A jó feleség - 2. fejezet: Születésnap, 1. rész

- Borzasztó feleség vagy, drágaságom! - Mivel ma már másodjára hallom és mert magam is úgy érzem, hogy van benne valami, könnyekben török ki. Katniss rájön, hogy a házasélet nem egyszerű. A 12. körzet hamvai sorozat második kötete. - Katniss szemszögéből

VIGYÁZAT!! A fejezet 18-as karikás részleteket is tartalmaz!
Mindenesetre mindent megtettem, hogy ezek a részek ne/se legyenek közönségesek.
(Aki szemében ez a téma mégis távol áll a sorozattól az vagy hagyja ki a fejezetet /bár akkor ugrik a kötet nagy része/ vagy ignorálja ezeket a részeket. Én szóltam.)

A telefon csöngésére ébredek.
Elviselhetetlenül nehéz a fejem. Oldalamra fordulva gömbölyödöm össze, takaróhegyek borítanak, amelyek teljesen betakarnak, még a fejem búbját is. Ez egy meleg fészket képez körülöttem, de jól esne, ha Peeta szorosan átölelne. Kinyújtom a kezemmel keresem őt, hogy fejemet a mellkasába temethessem, ám Peeta erős, meleg teste nincs mellettem. És akkor eszembe jut.
Ma van a születésnapja, nekem pedig hogy-hogynem, sikerült elaludnom. Ez az első velem töltött születésnapja, nekem pedig máris sikerült elrontanom! Peeta máris elindult a pékségbe dolgozni, amivel teljesen keresztbe tett reggeli terveimnek. Persze azokról nem tudhatott. Talán azt se tartja számon, milyen nap van ma. A gondolattól rosszul érzem magam. Én vagyok a felesége elvégre is. Zavar, hogy mindenki azt hiszi, nem tudok erről a dologról. Lehet, hogy helyrehozhatatlan károkat szenvedtem, de legalább próbálkozom.
Nos, láthatóan nem eléggé.

A telefon tovább csörög, én pedig nem akarom felvenni, pedig fel kell, mert ez egy tervezett hívás, tudom, ki keres. Ha nem veszem fel, újra fel fog hívni. Dühös mozdulattal dobom le magamról a takarót és kigurulok az ágyból. Felkapom Peeta egyik ingét és lüktető fejjel lassan lemegyek a földszintre, hogy felvegyem a telefont. A hányingertől eltekintve az egész éjszakai sírás tünetei kísértetiesen emlékeztetnek a másnaposság tüneteire: borzalmasak.
Szörnyű rémálmaim voltak. Nem hinném, hogy akár Peeta, akár én, négy óránál többet aludtunk volna. Mióta összeházasodtunk, a rémálmok valahogy megritkultak, ám a múlt éjjel bosszúval telve tértek vissza, én pedig Peeta karjaiban ébredtem zokogva, miközben ő azt ismételgette, hogy nyugodjak meg, csak álom volt. Az agyam, mintha csapdába esett volna, pedig a testem ébren volt. Majdnem egy óráig tartott, mire Peeta megnyugtatott, de még akkor is, amikor végre ismét elaludtam, túl nehéz, borzalmas éjszaka volt, még így álmok nélkül is. Amikor így alszom, akkor van, hogy akár napokig sem mászok ki az ágyból. Ha nem lennék ilyen dühös magamra, akkor valószínűleg most is ott lennék, ahol a szép emlékek láncként tartanának fogva.
De ébren vagyok és dühös vagyok magamra, mert én akartam elsőként ébredni, hogy óvatosan, lassú csókokkal és kedves szavakkal ébresztgessem Peetát. Ő mindig azt mondja, amit hallani akarok, mindig olyan... romantikus. Nekem ehhez nincs érzékem, de most meg akartam tenni a kedvéért. Így aztán hetek óta visszafogtam magam és nem mondtam ki, amitől zavarba jöttem, úgy terveztem, hogy majd ma reggel. Meg akartam csókolni a szemhéját és a fülébe suttogni, hogy... na, mindegy is, hisz az egészet átaludtam. Végigaludtam azt is, amikor Peeta elindult, majdnem azt is, amikor én magam el szoktam indulni vadászni. És más terveim is voltak, ahogy arra a még mindig csörgő telefon emlékeztet.

2016. december 4., vasárnap

A jó feleség - 1. fejezet: Prológus

- Borzasztó feleség vagy, drágaságom! - Mivel ma már másodjára hallom és mert magam is úgy érzem, hogy van benne valami, könnyekben török ki. Katniss rájön, hogy a házasélet nem egyszerű. A 12. körzet hamvai sorozat második kötete. - Katniss szemszögéből


A sötétben térdelünk a pattogó tűz előtt. 
Cinna gyertyaláng ruháját viselem. Peeta nagyjából úgy van felöltözve, mint három éve az Aratáson volt. Vállai nagyon szélesek. A Portia által tervezett ruhái már nem mennének rá.

Peeta egy szelet kenyeret tart a kezében, általában biztos ujjai most remegnek. Ahogy a tűz a kenyér szélét nyaldossa, Peeta mondani készül valamit, talán ígéreteket fog tenni. Legalábbis úgy gondolom, ilyesminek kellene történnie, bár korábban sosem érdeklődtem túlságosan aziránt, mi is történik valójában egy kenyérpirítási ünnepség alkalmával. Peeta azonban nem így tesz. Nem mond semmit, csak úgy néz rám, mintha bármikor eltűnhetnék. Miközben nézem, hogy a kenyér héja kezd megfeketedni, és a lángnyelvek már az ujjait nyaldossák, rájövök, mit is csinál valójában. Meg sem kellett volna pirítania azt a szeletet. Már megtette hét évvel korábban. Mielőtt azonban megakadályozhatnám, hogy tovább égesse magát, Peeta kihúzza a megégett kenyeret a tűzből.
- Megtenném ezt érted életem hátralévő részének minden egyes napján és akkor is megérné. - suttogja Peeta, homlokát az enyémhez szorítva. - De azért remélem persze, nem kell megtennem. - teszi hozzá cinkosan. - Szerintem mostanra már hozzászoktál az égési sebeimhez, de azért az ujjam tényleg fáj. 
Felnevetek, ám arcomon legördülő könnycseppjeim elárulnak.

- Jó az neked, ha egyszerűen csak szeretlek életünk minden hátralévő másodpercében? - kérdezi Peeta halkan.
Válaszul én is beletartom a kenyeremet a tűzbe. Szeretném elmondani neki, milyen sokat jelent számomra, hogy nem tudom nélküle elképzelni az életem, és hogy ő a világon a legjobb barátom. Szeretném elmondni, hogy ő az egyetlen ember a világon, akinek ugyanolyan szép lelke van, mint Primnek volt. Elmondanám neki, milyen sokat jelentett a remény, amelyet ő táplált belém. De nem tudom szavakba önteni a gondolataimat.
Ehelyett csak úgy kibukik belőlem:
- Szeretlek. És ígérem, igyekszek jó feleség lenni. 
Olyan ragyogó mosoly terül el az arcán ennek hallatán, hogy tudom, valahogy csak megértette, amit át akartam adni. 

Ahogy Peeta kenyerét a számhoz emeli, érzem az egész testén végigfutó remegést. Szemei fényesek és tiszták. Én szilárd vagyok, akár egy tölgyfa, ám könnyeim végtelen patakként csordogálnak az arcomon. Én is az ajkához közelítem a kenyerem, ő pedig kinyitja a száját. Én is így teszek. 
A kenyérnek szén és mazsola íze van.
Olyan, akár az élet.
Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: vasárnaponként

2016. december 2., péntek

Rajongói interjú James Newton Howarddal - 2. rész

Ami engem illet, én megörültem a James Newton Howard nagyinterjúnak, mert korábban ilyet nem olvashattunk. Ezért aztán a múltkori 1. rész után örömmel fordítom az interjú második felét is.


Jól feltételezem, hogy ugyanaz volt a helyzet a Deep In The Meadow-val, a Kiválasztott 2. részének legutolsó jelenete után, a stáblista alatt hallható dallal, mint a Hanging Tree-vel, hogy fogta T-Bone Burnett zenéjét és összeszerkesztette Jennifer Lawrence hangjával?
Igen! Ez nagyon könnyű volt, hisz alig néhány akkordot írtam és már nagyon szép volt az egész. Francis olyan csodálatosan filmesítette meg a történetet, és amikor valami szépen meg van rendezve, az ember egyszerűen érzi, mit kellene tennie, zeneszerzőként ez nagyon megkönnyíti a dolgát. Jennifer elénekelte ezt a nagyon finom változatot, amit én nagyon meghatónak találtam, szóval én csak nagyon minimálisat tettem hozzá, mert úgy éreztem, nincs is szükség többre. Csak néhány légies akkordot tettem hozzá, amely a film utolsó jelenetét átvezeti a stáblista zenéjébe.

És közvetlenül a Deep In The Meadow előtt egy nagyobb téma van, ahogyan azt már korábban említette, a Ruta búcsúztatóját emelte át. Már korábban is úgy tervezte, hogy ezzel zárja majd a filmet, hogy ez lesz az epilógus háttérzenéje?
Nem, tényleg fogalmam sem volt, hogyan végződik majd. Ne feledd, nem olvastam a könyveket... hisz előtte nem is hallottam róla. Amikor pedig elkezdtük csinálni a filmeket, Francis-nek még tetszett is, hogy nem ismerem a történetet, mert így nagyon objektív tudtam maradni. Mondhattam, hogy "Nézd, én ezt itt nem értem!", míg ha olvastam volna a könyveket, akkor mire a szerkesztést csináltuk, már tisztában lettem volna mindennel. Szóval tudjátok, ez hasznos volt így számára. Persze tudom, hogy a könyvek is csodálatosak voltak, mert mindenki nagyon szerette őket. Suzanne [Collins] hihetetlenül jó író, hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy könyveinek megfilmesítésén dolgozhattam, mert olyan nyilvánvalóan csodálatos ez a történet.