2016. október 30., vasárnap

A lista - 11. fejezet: Epilógus

"A lista, amelyet Dr. Aurélius-szal állítottunk össze, lyukat éget a zsebembe. A rohamokat kiváltó okok listája. Azon dolgoké, amelyeket igyekeznem kellene elkerülni." - Peeta hazatér a 12. körzetbe. A 12. körzet hamvai sorozat első kötete. - Peeta szemszögéből

Hope az apám sírján táncol.
Kicsi, finom, hófehér karjait a magasba emeli, ahogy pörög, sötét hajfonata száll utána a levegőben. Pufók arcú kisöccse megpróbál lépést tartani vele, határozott tekintetében koncentráció tükröződik. Kuncogva lépeget utána. Majd megbotlik, ráesik pár szál pitypangra, amelynek virágát szétfújja a szél a Réten.
Apa örült volna, ha láthatja.
De én magam is alig hiszem el. Katniss olyan hajthatatlan volt abban a kérdésben, hogy nekünk soha ne legyen gyerekünk. Én pedig elfogadtam. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne vágyakoztam volna továbbra is utánunk. Azt hiszem, az ilyesmit képtelenség eltitkolni valaki elől, aki olyan közel áll az emberhez, így aztán Katniss is mindvégig tudta ezt. Minden alkalommal, amikor belépett egy kisgyerek a pékségbe, Katniss pedig látta, hogy én észreveszem, hogy szemei megteltek bűntudattal. Én mindig elmosolyodtam és mondtam, hogy hagyja ezt abba. Amikor azonban elérkezett a nap, amikor bejelentette, hogy nem újította meg a fogamzásgátlóját, és megkérdezte, hogy pontosan mit is tervezek, akkor a vállamra kaptam és kettesével vettem vele a lépcsőfokokat.

A terhesség nagyon nehéz volt Katniss számára. El kellett tennünk Prim képét és az emlékkönyvet is. Gyakran értem haza arra, hogy Katniss a hálószobánk egyik sötét szekrényében keresett menedéket. Rengeteg könnyekben gazdag órát töltött Annie-vel és az anyukájával telefonálva. Bármennyire igyekeztem is, alig tudtam csak enyhíteni a rettegését és kétségbeesését addig a pillanatig, amíg karjaiban nem tartotta kisbabánkat. A kisfiúval való terhesség kicsit könnyebb volt Katniss számára, de más szempontból nehezebb. Amikor rájöttem, hogy a kislányunknak testvére lesz, hiányozni kezdtek a sajátjaim, így gyakran kaptam magam azon, hogy hogy egyedül sétálgatok a Réten. A kistesó érkezése utáni első hónapban minden egyes éjszaka kellős közepén felkeltem, kivettem a mózeskosarából és órákon át ringattam, amíg ő és Katniss is békésen elaludtak.

Katniss most mellettem áll, mélázó tekintettel a szemében. Tudom, mire gondol. Hogy vajon képesek leszünk-e majd később elmondani gyermekeinknek, mi is fekszik játszóterük alatt?
Ami azt illeti, fogalmam sincs. De ha itt lesz az ideje, ketten majd megoldjuk.

Az elmúlt évek kegyesebbek voltak hozzánk, mint a korábbiak, talán, hogy kárpótoljanak minket kora felnőttkorunk kegyetlen első időszakáért. De féltve óvok minden mosolyt, amely kiül Katniss arcára. Mert tudom, vannak ráncai, amelyek miattam kerültek oda.

2016. október 26., szerda

Jön-jön-jön! November - a nosztalgia hónapja

Az épp futó fanfiction rajongóinak nyilván feltűnt, hogy a hétvégén véget ér A 12. körzet hamvai első kötete, és mivel nekem kell egy kis idő, hogy előre dolgozhassak (hogy amikor már fut a sorozat, ne kelljen miattam várnotok az újabb és újabb részekre), ezért novemberben rövid pihenőt tartunk.

De a novemberhez sok-sok kedves emléke fűződik minden rajongónak, ezért úgy gondoltam, felidéznénk néhányat ezek közül. Alapvetően hét-nyolc nosztalgikus bejegyzést terveztem, de azért is teszem ki a tervet, hogy ha esetleg Ti szívesen visszaemlékeznétek még valami másra is, akkor nyugodtan adhassatok tippeket kommentben, én pedig - ha látok benne lehetőséget és nekem is tetszik a dolog - beépítem azt is a sorozatba.

1. Legjobb TV spotok
Aktualizálom majd a TV spotos gyűjtőposztokat (mert némely videók lekerültek eredeti helyükről és ha már hivatkozok rájuk, legyenek teljesek) és kiválogatom közülük a saját kedvenceimet vagy azokat, amelyek valamilyen szempontból jelentősek voltak.

2. Címlapok és emlékezetes poszterek
Jaaaj, mindig izgalmas volt számomra, hogy ebben az időszakban olyan sok Éhezők Viadala címlap és "utolsó" poszter jelent meg, sok-sok kép, ízelítő. Picit ezek által is visszahelyezkedünk majd a sorozat világába!!

3. Pillanatok a filmek sajtókörútjából
A filmeket november elején mindenféle premierek és ezekhez kapcsolódó rajongói események előzték meg. Ilyenkor sok tartalmas interjút, vicces videót, klassz képet, jó hangulatú forgatási emlékeket láthattunk, amelyek - nekem mindenképp - sokat hozzátettek a film előtti várakozáshoz. Nos, ezekből is készítenék egy válogatást.

4. Válogatás a filmek zenéiből
A filmekre való várakozásnak a filmzenék megjelenése is mindig fontos állomása volt még akkor is, ha végül az utolsó filmhez nem készült társalbum. De a  háttérzenei albumokat én nagyon szerettem (különösen az elején, amikor még nem a már meglévő témákat használta fel James Newton Howard zeneszerző) és a társalbumok számai között is sok emlékezetes volt.

5. A (világ)premierek hangulatából
A nagyobb premiereket igyekeztünk streamen nézni és bár a saját chat-es megjegyzéseink szerintem elvesztek (a chat jó, ha 150 bejegyzést őriz meg és azóta filmeztünk ám párszor), de azért voltak élő blogok, képgyűjtemények, videók a premierekről, szóval ezeket poroljuk majd le egy bejegyzésben.

6. Gyűjtemény a legizgalmasabb interjúkból
Ezekben a film előtti/utáni időszakokban rengeteg interjút fordítottam minden alkalommal. Szívesen keresgélek ezek közül és ajánlom figyelmetekbe azokat ismét, amelyek valamiért a szívemhez nőttek. Szerintem szívesen olvasunk bele néhányba.

7. Így tetszettek nekünk a filmek
Mindegyik film után tettem ki vélemény rovatot, amelyekbe igen sok bejegyzés érkezett tőletek. Ebből szemezgetek majd, mert a hivatalos - sokszor öncélúan rossz - hivatalos kritikáktól a hideg ráz, Ti meg tök jól megfogalmaztátok, miért tetszett vagy éppen nem tetszett az adott film.

8. Ez történt a sorozat szereplőivel az elmúlt évben
Bár az Innen-onnan rovat csak nemrégiben szűnt meg, így többnyire követhettétek, kivel mi történt az elmúlt évben, de azért készítek majd egy összefoglalót személyekre lebontva. Hűűű, ezzel lesz is meló, de szerintem izgalmas lesz.

Alapvetően ugye a második-harmadik és a negyedik film került a mozikba novemberben. De én szívesen idetenném az első filmmel kapcsolatos pillanatokat is, pláne, mert már nagyon rég volt (létezik, hogy 5 éve lesz tavasszal?) másrészt pedig mégiscsak azzal volna teljes ez a sorozat. Mit gondoltok?
És még egyszer: ha lenne még ötlet, amiből ilyen tematikus visszaemlékezős bejegyzést lehetne készíteni ééés érdekelne Titeket, jelezzétek !!

2016. október 24., hétfő

A Simpson család 600. részében Az Éhezők Viadalát (is) parodizálják

Az Éhezők Viadala mellett a Mad Max-re és a Kingsman filmekre is ráismerhetnek a rajongók, de Az Éhezők Viadalás részek kifejezetten erősek.

2016. október 23., vasárnap

A lista - 10. fejezet: Igaz

"A lista, amelyet Dr. Aurélius-szal állítottunk össze, lyukat éget a zsebembe. A rohamokat kiváltó okok listája. Azon dolgoké, amelyeket igyekeznem kellene elkerülni." - Peeta hazatér a 12. körzetbe. A 12. körzet hamvai sorozat első kötete. - Peeta szemszögéből

Katniss hazavezet.
Apró kezeit az enyémbe rakja, húz és hízeleg, hogy kövessem. Gyöngéd, de határozott. Úgy követem, mintha révületben lennék, tántorogva. Ez most igaz? Érzem a bőrkeményedéseket az ujjain, amint a kezemhez dörzsöli őket, amikor felhúz a dombra és ez észhez térít. Ez igaz, ismétli az agyam hitetlenkedve. Sötét van, de a hold és a csillagok fényében látom, amint Katniss ruhája suhog a lábai körül. Úgy megcsókolnám térdei lágy bőrét. Szeretném az egész testét végigcsókolni. Amikor a tornáchoz érünk, megcsókolom a füle alatt, a vállát, aztán az ajka mindkét sarkát.
A házban sötét van s csönd, a kilincsen azonban egy üzenet vár.
"Sae beengedett minket Katniss-hez" - mindössze ennyi áll rajta. Egy pillanatra összezavarodom, azon tűnődöm, vajon honnan tudták, hogy ez fog történni. Hogy lehet, hogy ez mindenki számára ilyen egyértelmű, csak számomra ennyire hihetetlenül lehetetlen? Katniss kiveszi kezemből a cetlit, elereszti az éjszakába, hadd fújja a szél. Szemei vadul villognak.
Megcsókolom a száját.
Beesünk az ajtón, amely becsukódik mögöttünk, amikor elesünk és eltávolodunk egymástól. Egy pillanatra elbizonytalanodom. Most minek kellene történnie? Kettesben vagyunk. Teljességgel magunk maradtunk. Kinyújtom kezemet a Katnisséért, majd gyengéden végigcsókolom minden egyes ujjbegyét. Remegnek a kezeim. Az egész testem remeg és nem tudok tenni ellene.
Katniss lassan elmosolyodik, rám néz hosszú szempillái alól, én pedig teljesen elveszek. Előrehajolok és éhesen és azzal a szenvedéllyel telve csókolom meg őt, amely csaknem tizennégy éve fortyog bennem. Még mielőtt felfoghatnám, Katniss kezei beletúrnak a hajamba, ahogyan ugyanazzal a hévvel visszacsókol, míg a végére a könyökömre támaszkodom.

Igaz. Igaz. Igaz.
Fürge ujjaival Katniss kigombolja az ingem legfelső három gombját, majd a kulcscsontomat és a nyakamat kezdi csókolgatni. A fejem hátrabicsaklik. Kezeivel a mellkasomat simogatja, kezei nyomában fellángol a tűz. Katniss teljesen felemészt.
Ez történik tehát hónapok, évek, szinte egy teljes életnyi várakozás után? A borzalmas pillanatok arra rendeltettek, hogy pusztulásuk ilyen csodálatos valóság kezdetei legyenek?
Hogy lehet ez igaz?

Felülök és finomat, de határozottan egy karnyújtásnyira tarom magamtól Katnisst.
- Katniss... - kezdek bele.
Katniss égető és vibráló tekintettel néz fel rám. Emlékszem, láttam már így, amikor a sós víz hullámai lágyan nyaldosták a partmenti sziklákat.
- Szükségem van rád. - mondja, ahogy mondta akkor is, ám hangjából olyan törékeny vágyakozás hallatszik, amit nem hallottam még korábban.
Ez minden, amit tudnom kell.

2016. október 22., szombat

Ma este A Kiválasztott 2. része az RTL Klubon

Aki nem bulizik ma este, az 21:55-kor megnézheti az utolsó Éhezők Viadala filmet az RTL Klubon. Nekem nem rémlik volt-e már korábban a film TV-ben (mondjuk az HBO műsorát nem követem), de korábbi években is ilyentájt kerültek bemutatásra a filmek először TV-ben. Újabb mérföldkő, amellyel egyre távolabb kerülünk a filmektől, de azt se feledjétek, hogy a november a nosztalgia hónapja az oldalon. Erről jövő héten bővebben, most pedig íme a film hivatalos ajánlója:


2016. október 16., vasárnap

A lista - 9. fejezet: Félelem

"A lista, amelyet Dr. Aurélius-szal állítottunk össze, lyukat éget a zsebembe. A rohamokat kiváltó okok listája. Azon dolgoké, amelyeket igyekeznem kellene elkerülni." - Peeta hazatér a 12. körzetbe. A 12. körzet hamvai sorozat első kötete. - Peeta szemszögéből

A nap hátralevő részét sütéssel töltöm. Thom esküvői tortája jelentős késésben van, én pedig nem szeretnék csalódást okozni ennek az embernek, pláne azok után, hogy behúztam. neki. Julia megkérdezi, merre lenne érdemes sétálnia egyet, mire én adok neki egy tippet egy olyan útvonalra, amely a városon át vezet, és ha már arra jár, kezébe adok egy papírlapot, amelyen Thomnak írok pár sort. Biztosítom róla, hogy az esküvői torta ígéretemhez híven elkészül és bocsánatot kérek az orra miatt.
Delly hosszú idő után tér vissza Katnisstől, de nem beszél arról, mi is történt odaát, én pedig nem kérdezem.
- Hogy van a fejed? - teszi fel a kérdést halkan.
- Hát tény, hogy nem szédülök és nem folyik vér a fülemből, szóval jól kellene lennem. De ettől nem lesz kevésbé fájdalmas, úgy hiszem.
Érzem, amint a levegő kiszorul a tüdőmből, amikor Delly hátulról rám támad és átölel.
- Minden rendben lesz, Peeta. - mondja.
- Elmondta Katniss, mit tettem? Nem tudom, valaha is rendbe lehet-e ezt hozni.
- Katniss tudja, hogy az nem te voltál.
Belütök az öklömmel a pultba.
- Nem érdekel, hogy nem én voltam! Nem akarom, hogy ez olyan probléma legyen, amivel akár neki, akár másnak meg kellene küzdenie. Nézd meg, mit tettem Thommal!
- Én... én biztos vagyok benne, hogy Thom úgy fogja fel, hogy a monokli a szeme körül... keménnyé teszi. - állítja kicsit bizonytalanul Delly.
Erre hisztérikusan nevetni kezdek és Delly is, én pedig elhatározom, hogy nem beszélek többet az előző estéről. Bármiről is beszélgetett Delly Katniss-szel, arról nem tudhatok, ez pedig csak még feszültebbé és kellemetlenebbé tenné a további beszélgetést a témáról.

Együtt dolgozunk a tortán, ahogyan tettük a 13. körzetben is. Dellynek nincs túl komoly konyhai gyakorlata, de kezem alá adja a hozzávalókat, megtisztítja utánam a dolgokat, így pedig gyorsabban haladok. Többnyire csak társaságot biztosít és fecsegésével leköti a figyelmemet. Elmeséli például hogyan ismerkedtek meg Juliával - önkéntesnek jelentkezett egy egészségügyi óvóhelyen, ahol Juliának ott kellett maradnia - és sok más dologról a kapcsolatukkal kapcsolatban, amire kíváncsi voltam, mégis úgy éreztem, ilyenre nem illik rákérdezni. Amikor megkérdezem tőle, lemaradtam-e valamiről, elmosolyodik és így szól:
- Nem igazán. Szerintem én csak rá vártam.
Ezzel eléri, hogy ne gondoljak arra, mit is tettem, és ezáltal lehetővé teszi számomra, hogy a tortatkészítés felszabadító tevékenységére összpontosíthassak.

2016. október 13., csütörtök

14 dolog, amit a Dubai Mozis Vidámparkról tudnod érdemes

Megint azzal kezdődött, hogy nemrégiben, amikor eszembe jutott, hogy lassan nyitnia kéne a Dubai parknak, találtam egy cikket, még tavalyról. Egyetlen mentségem, hogy tavaly nyilván bőven voltak fennforgások az utolsó film kapcsán, így nem az érdektelenség és a felszínesség volt az oka a csúszásnak. Aztán, ahogy egyre közelebb kerülünk a Dubai Park nyitásához, egyre több infó kerül elő róla.

A Dubai Vidámpark animációs képe, balra az Éhezők Viadala szekció egy pontjával. Forrás: Whatson.ae

A legfrissebb hír rögtön az, hogy a nyitás csúszik. Mint oly sok minden más. Miért is nem lepődök meg vajon?? Még jó, hogy a filmeket idejében kaptuk... Mondjuk nem túl jelentősen, de azért mégis. Az eredeti nyitási időpont október 31. lett volna, ám akkor a parknak csak néhány része nyílik meg: A LegoLand és a RiverLand-nek nevezett vízivilág (Itt van egy-két elbűvölő kép róla), ráadásul ez utóbbi ingyenesen látogatható.
A LegoLand vizes része és a Lapita Hotel november 15-én nyitja kapuit, a sokak számára sokkal izgalmasabb, filmvilágot feltáró Motiongate pedig csak karácsony előttől, december 16-tól látogatható. Szóval karácsony előtt ismét rákeresek az ezzel kapcsolatos friss hírekre és hozom, ha kiderül valami izgi!!

Addig az ugrás után a 14 dolog, amit a parkról tudni lehet és két kép, ami talán volt már, de elég izgalmas a témában.

2016. október 11., kedd

Megszűnik az Innen-onnan rovat

Nem is tudom, hogy kezdjem? Van egyáltalán szükség hangzatos bevezetésre?
Aki még itt jár, az jól ismeri az oldalt és kicsit az én szerkesztési stílusomat is. Azt is többször leírtam, hogy nem szeretem szerkeszteni ezt a rovatot. Ennek több oka volt. Rengeteg meló volt vele, mert ezer helyről szedtem össze hozzá az infókat és ahhoz képest nem éreztem, hogy olyan veszett nagy lett volna iránta az érdeklődés. Persze tudom, voltak, akik szerették, és közöttük olyan(ok) is, aki(k) kommentjével fejezte(ék) ezt ki.

Mivel én nem/sem tudtam azonnal eltávolodni a sorozattól és annak szereplőitől, félszemmel kicsit én is mindig figyelgettem, hogy kinek merre vezet a sorsa, útja. Mondjuk számomra az a legizgalmasabb, amikor azt látom, ki milyen film/sorozat szerepben látható később, és mivel nyár elején több filmje is megjelent a szereplőknek, ezért még ez még húzta kicsit a rovatot, de az valahogy engem nem köt le, hogy ki milyen egyéb rendezvényen jelenik meg. Melyik filmfesztiválon, divatbemutatón, jótékonysági eseményen (bár tény, hogy ezt nagyon nagyra becsülöm!) - mert ezek a dolgok jönnek-mennek, de egy szerep valahogy állandóbb. Szóval ezeket macerás volt összevadászni, ám az elmúlt időszakban azt vettem észre, hogy már félre sem teszem magamnak ezeket a híreket, ahogyan korábban.

Persze lehet azt érezni, hogy ez kicsit megadja a kegyelemdöfést az oldalnak és hazudnék, ha nem mondanám azt, hogy nem érzem én magam is, hogy lassan továbblépek. De még mindig hiszem, hogy egy-egy aprócska hír is érdekes lehet annak, aki egykor napi szinten érdeklődött a sorozat iránt - így nekem is az. 

Van még cikkem félretéve a Dubai Vidámparkról, amely egyébiránt elviekben október során meg is kell(ene), hogy nyíljon. Folytatja útját a Vándorkiállítás, amely igaz, csak rövid időre, de Liam Hemsworth hazájába érkezik - titkon bízom benne, erről is olvashatunk vagy láthatunk majd érdekességeket. Október végéig még olvasható A Lista című fanfiction, amelynek folytatása is van, és ha szeretnétek, azt is olvashatjátok az oldalon. A novembert a nosztalgia hónapjának szentelem, több tematikus cikket is tervezek ebben a témában, hiszen három film is ebben az időszakban jelent meg. Talán itt majd készítek egy összefoglalót azért arról is, mi történt az elmúlt évben a főbb szereplőkkel, egyrészt mert korábban volt ilyen ígéretem és mert ezt - amíg kitart a lelkesedésem - később is szeretném majd megtenni.

Szóval az oldalt még nem kell temetni, de persze már az itteni bejegyzések is csak csordogálnak, irrealitást nem szeretnék ígérni, soha nem is tettem. De most a saját vállamról gördült le egy kő és így máris jobb. Felszabadultam. De bízom benne, hogy akik szeretik az oldalt, akik szerették a jelenséget és életük része volt, néha még vissza-vissza kattintanak és el-eltöltenek itt néhány kellemes negyedórát. Én egy darabig még itt leszek. De csak Innen-onnan rovat nélkül.

A rovat 144 bejegyzést élt meg.

2016. október 9., vasárnap

A lista - 8. fejezet: Katniss

"A lista, amelyet Dr. Aurélius-szal állítottunk össze, lyukat éget a zsebembe. A rohamokat kiváltó okok listája. Azon dolgoké, amelyeket igyekeznem kellene elkerülni." - Peeta hazatér a 12. körzetbe. A 12. körzet hamvai sorozat első kötete. - Peeta szemszögéből

Szavak nincsenek arra, amit tettem.
Órákig fekszem a padlón összegömbölyödve, alig tudok megmozdulni, bár magam sem tudtam pontosan, hogy ez a fizikai vagy a lelki gyötrelemnek köszönhető-e. Akárhogy is, de a fájdalom ismerős és talán jobb is, ha hozzászokok, mert soha nem leszek már jól. Nem is tudom, hogyan gondolhattam, hogy valaha is túllépek majd ezen. Olyannyira szenvedek, hogy mérlegelni is alig tudom, voltaképpen mit is tettem. Össze sem tudom számolni, hányszor árultam el Katnisst. Mit tehetnék, hogy helyrehozzam a dolgokat? Meg sem érdemlem, hogy helyrehozzam. Most már együtt kell élnem ezzel életem végéig.
Végül megcsörren a telefon. Az eltelt idő és az alapján, milyen nap van (bár ebben sem vagyok biztos, mintha az idő elveszítette volna jelentőségét), Dr. Aurélius heti telefonja lehet. Hagyom, hadd csöngjön. Biztos vagyok benne, hogy aggódni fog miattam, de nem tudom magam rávenni, hogy érdekeljen. Kizárt, hogy meg tudjam magyarázni, mi történt, tetteim borzalmának mértékét. Ő viszont megpróbálna segíteni, hogy túl legyek ezen, hogy békére leljek. Ezt viszont sosem szeretném elérni immár. De azt sem szeretném, ha Katnisst kérdezné meg erről a dologról. A legjobb, ha Katnissnek soha többé nem kell beszélnie róla.
A kezemben a felismerhetetlenségig gyűrött papírdarab, amit Katniss hozzám vágott. Az eredeti, amit magammal hoztam a 12. körzetbe, drága kapitóliumi papírra írva.
A lista.

Lassan felemelkedem a kanapéról és kibotorkálok a konyhába. A sérült lábamon elviselhetetlen a protézis, amely nem lett lecsatolva, míg ki voltam ütve, a másik lábamon pedig ég a vágott seb. Kihajtogatom a listát, majd megfordítom a papírt, hogy újat kezdjek a másik oldalán. Az új lista, amelyet fogalmazni kezdek, azokat a dolgokat tartalmazza, amelyekkel megbántottam Katnisst.
Hazudtam neki
A legelsővel kezdem, ami számára a legsúlyosabb véteknek tűnik. Valószínűleg igaza is van. De ha beszéltem volna neki a lista alján lévő utolsó két elemről is, valószínűleg messziről elkerült volna. Ezt az egész szerencsétlenséget el lehetett volna kerülni.

Éhezők Viadala filmek a TV-ben

A Futótüzet ma este nézhetitek meg a COOL-on 18:15-től, a Kiválasztott 1. részét pedig az RTL Klub adja jövő szombaton (október 15-én) 21:55-től.




Aki pedig a sorozat szereplőinek egyéb filmjeit (is) szívesen nézné azok kedvéért íme egy gyűjtemény persze a teljesség igénye nélkül:
  • Jennifer Lawrence, X-Men: Elsők - MA délután 15:00-tól, SuperTV2
  • Josh Hutherson, Utazás a Föld középpontja felé - Október 16. vasárnap, 19:00, COOL, illetve október 17. hétfő, 15:35, Film+
  • Liam Hemsworth, Paranoia - Október 18., kedd, 23:00, Film+
  • Liam Hemsworth, Feláldozhatók, 2. - Október 20., csütörtök 21:00, Film+, de ismétlik másnap, 21-én pénteken 16:50-kor is ugyanitt a Film+-on.
  • Woody Harrelson, A harag tüze - Október 15, szombat, 23:00, Film+
  • Woody Harrelson, A hét pszichopata és a Si-cu - Október 9, 21:00, FilmBox Prémium
  • Woody Harrelson, Nem vénnek való vidék - Október 16., vasárnap, 22:00, Paramount Channel
  • Julianne Moore, Megmaradt Alice-nek - Október 14., péntek, 14:40, HBO
  • Julianne Moore, Don Jon - Október 16., vasárnap, 21:00, FilmBox Extra
  • Julianne Moore, Őrült, dilis szerelem - Október 10., hétfő, 21:10, COOL
  • Donald Sutherland, Crossing Lines - Határtalanul - Folyamatosan megy napi 2-3 résszel az AXN Black-en és (nem túl emberbarát időpontokban) a VIASAT 3-on
  • Mahershala Ali, Kártyavár - Vasárnap esténként 21:10-től a Duna TV-n
  • Natalie Dormer, Lady W botrányos élete - Október 15, 18:25, HBO
  • Natalie Dormer, Tudorok - Minden nap a FilmCafén
  • Jeffrew Wright, Westworld - Szerdánként 22:20, HBO
  • Elizabeth Banks, Borotvaélen - Október 11. kedd, 14:45, Film+

2016. október 7., péntek

Régi-új forgatási képek

Még néhány korábbi forgatási kép került elő a sorozat készítéséről. 

Jena Malone maga osztott meg két képet Instagramján, egyiket még a Futótűz, másikat a Kiválasztott forgatásáról:



Az ugrás után pedig Josh Hutchersont és Sam Claflint láthatjátok Nikoletta Skarlatos sminkessel, valamint egy nagyon cuki Jen-Josh képet. Mindkettőt a Futótűz forgatásáról.

2016. október 4., kedd

Hat meglepő dolog, amiben a Westworld Az Éhezők Viadalára emlékeztet

Az HBO nálunk holnap induló sorozatára először azért figyeltem fel, mert az Innen-onnan rovatban olykor előkerült Jeffrey Wright kapcsán. De aztán a sorozat előzetese is izgalmasnak tűnt, a napokban pedig előkerült a Popsugar magazinban egy cikk, amely Az Éhezők Viadalával hasonlítja össze. Éppen ezért úgy gondoltam, kaptok róla egy ajánlót, illetve hozom a cikk fordítását, és bízom benne, hogy akinek van HBO-ja és rákattan a dologra, annak talán ez a sorozat enyhíti majd kissé Éhezők Viadala függőségét. 

Nézzünk először is egy magyar nyelvű sorozat-előzetest:


Az ugrás után következik a Popsugar fentebb említett cikke, de hozok még magyar nyelvű beszámoló linket is.

2016. október 2., vasárnap

A lista - 7. fejezet: Gale

"A lista, amelyet Dr. Aurélius-szal állítottunk össze, lyukat éget a zsebembe. A rohamokat kiváltó okok listája. Azon dolgoké, amelyeket igyekeznem kellene elkerülni." - Peeta hazatér a 12. körzetbe. A 12. körzet hamvai sorozat első kötete. - Peeta szemszögéből

Amikor másnap reggel felébredtem, biztos voltam benne, hogy valamiféle csodálatos álom részese vagyok. Egy olyan álomban, ahol minden puha és meleg, éreztem Katnisst a karjaim között, mégsem volt semmi sem még véletlenül sem ragyogó. Egy olyan álomban, ahol Haymitchnek igaza volt, és már attól megőrültem, ha belegondoltam, Katniss puha, meleg, csodálatos teste eltűnik mellőlem. De mivel ez egy álom volt, úgy éreztem, közelebb húzhatom őt magamhoz, átölelhetem, amilyen szorosan csak bírom, csak hogy úgy elnyújtsam a a pillanatot, amennyire az csak lehetséges. Katnissnek fantasztikus illata is volt...

Ekkor jöttem rá, hogy Katniss tényleg a karjaim között fekszik, én pedig vészesen közel kerültem ahhoz a katasztrófához, hogy Katniss rájöjjön, milyen erősen szorítottam álmomban és hogy milyen lelkes voltam emiatt.
Kizúgtam az ágyból, magammal rántva az összes takarót.
Katniss úgy pattant fel, mint a golyó, megpróbálta betájolni magát, hol is van és készen állt a védekezésre. Aztán, miután rájött, hogy semmilyen veszély nem fenyegeti, lassan visszaomlott az ágyra. Egy pillanatra azt hittem, fel sem ébredt, csak ösztönös volt a reakciója.
- Add vissza... - nyögte álmosan. Ahol a földön feküdtem, láthattam, hogy kinyújtja a kezét a takaróért vagy értem, de egyiket sem éri el. Katniss újra felült, lassan pislogott és elragadóan zavartan nézett. Hihetetlenül mélyen alhatott az éjszaka, ha csak erre az ágyból való kiugrásomra ébredt fel.
- Te a padlón fekszel? - kérdezte ásítva.
- Igen. Túl nagy részét foglaltad el az ágynak. - Ez persze vicc volt, hiszen Katniss nagyságendileg egy közepes méretű nyúl termetének felelt meg alvás közben.
- Korán van még - morogta és visszadőlt a matracra. - Még nem akarok felébredni. Gyere vissza.
Mivel sosem láttam még, hogy ilyen mélyen aludjon, a reggeli, morcos Katniss még új volt számomra. Azon kaptam magam, hogy nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy tovább ugrassam. Ráadásul eszemben sem volt felkelni az elkövetkezendő öt percben. Különösen, amikor ilyen rekedt, álmos hangon kér, amelynek létezéséről szerintem neki sem volt fogalma sem.
- Én pék vagyok. Ilyenkor kelek. Igazából ennél még korábban is szoktam. Ilyenkor általában te szoktál felkelni.
- Akkor menjél sütni, nekem meg add vissza a takarót. És amúgy is hazudsz. Még fel sem kelt a nap. - Húzta a fejére a párnát.

Hogyhogy nem lett rohamom? Ha ugyanezt a jelenetet csak elképzelni próbáltam volna, már rég egy durva roham kellős közepette volnék. Nem értettem az egészet, és egy részem még csak nem is próbálta megérteni. Feltételeztem, hogy ha megpróbálnám, óhatatlanul bekövetkezne, ami eddig nem. De nem tudtam figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy most először fordult elő, hogy sikerült tudatomnál és önmagam maradnom hasonló helyzetben, mióta visszatértem Snow börtönéből. Talán Haymitch mégsem gúnyolódni akart velem. Talán tényleg volt benne valami. Mert akkor és ott abban a szobában Katnisszel kettesben nem gondolkodtam és nem aggodalmaskodtam, egyszerűen csak piszok jól éreztem magam.
De azért még mindig nem akartam felkelni a padlóról.
- Azt hiszem, én inkább most itt maradok.
- Add ide a takarót, Peeta!
- De hát nincs is hideg!
- Bele akarok bújni. - motyogta Katniss a matracba.
- Te most tényleg azt mondtad, amit hiszek, hogy mondtál?
Erre a párnát a feje alá tuszkolta, majd durcásan ráfeküdt.
- Fáradt vagyok. Hagyjál aludni.

2016. október 1., szombat

Jennifer Lawrence nyereményjáték - eredményhirdetés

Ééééés elérkezett a pillanat, hogy örömmel jelentsem be a nyereményjáték sorozat győztesét!!

Mielőtt azonban erre rátérnék - ahogyan azt a kereskedelmi TV-kben is szokták - következzen egy kis időhúzás, de nyugi előbb csak az utolsó fordulóról írok és kicsit lejjebb úgyis megtaláljátok nagybetűvel a nyertes nevét és a játék ponttáblázatát is.

Az utolsó kérdésre mindösszesen 10 válasz érkezett, ráadásul azt sem tudtam mindet elfogadni sajnos. A kérdés az volt, hogy Melyik Éhezők Viadala szereplőtársával szerepelt már korábban közös filmben Jennifer Lawrence?
Én arra gondoltam, hogy Paula Malcomsonnal voltak láthatóak a Döglött Akták egyik epizódjában, ráadásul szintén anya-lánya szerepkörben. Néhányan azonban a Serenát említettétek, amelyben pedig Toby Jones-szal szerepel együtt, én pedig bevallom, ez nem jutott eszembe, amikor feltettem a kérdést. Bár a 'korábban' szócska miatt akár kötözködhetnék is, nem gondolnám, hogy fair lenne, így aztán ezeket a megoldásokat is elfogadtam.
A Woody Harrelsonnal alakít a Glass Castle című filmben választ azonban nem tudtam elfogadni, mert a Nemzetközi Filmes Adatbázis (IMDb) szerint a Glass Castle-ben Woody Harrelson valóban szerepel, Jennifer Lawrence-nek azonban nyoma sincs. Ráadásul a filmet csak jövőre mutatják be, így aztán a kérdésben szereplő múlt idővel ez azért még kevésbé lenne összeegyeztethető. 

A kialakult végeredmény alapján a posztert Forgó Judit nyerte! 

Judit, szívből gratulálok, az alábbi posztert kapod meg hamarosan, ha postacímedet elküldöd a hungergames111 kukac freemail.hu címre, hogy továbbíthassam a poszter felajánlójának, Orsinak!

Bár már láttátok párszor, de kiteszem utoljára is Judit nyereményét, amely ez a poszter lesz:


Az ugrás után megnézhetitek a részletes ponttáblázatot, amelyből kiderül, hogy iszonyú szoros volt a verseny, hiszen Judit az utolsó fordulóban előzte meg az utolsó előtti helyezettet!