2014. február 28., péntek

Katnissék kalandjai Tigrisnél lassan tényleg életre kelnek

Na, reggel olvashattátok, hogy pár napja Tigris jelmezét és sminkjét próbálták, most pedig friss híreket közölt Nina Jacobson producerasszony arról, hogy elkészült Tigris üzlete is. Íme az üzenet:


Forrás: Nina Jacobson Twitter

Vagyis: Tigris boltja teljesen berendezve még királyabb, mint képzeltem. Látványos együttműködés érzékelhető a díszlettervezők, jelmeztervezők, dekoratőrök, stb. között.

Ugye, ha már Tigris, akkor ugye reggel épp azon agyaltam, milyen gyanús, hogy nem tudjuk még, ki alakíthatja. Aztán most találtam egy Glamour cikket, amely épp akkortájt íródott, amikor tavaly Rebel Wilson elszólta magát, hogy szerepelni fog a Kiválasztottban, sőt, azt nyilatkozta, hogy kapitóliumi embert fog alakítani. Közületek páran már akkor Tigrisre tippeltek (én inkább gondoltam volna Fulviára, Plutarch asszisztensére, akiről szintén nincs hírünk, szerepel-e majd egyáltalán a filmben), és ez a Glamour cikk is erre utal. Mármint Tigrisre. Igaz, a szöveg a "might" szócskát használja, ami a valószínűségnek az egyik legenyhébb formája, szóval semmi sem biztos. Csak az, hogy zajlanak a munkálatok, mégpedig gőzerővel. És jó hallani róluk :)

A Futótűz új látványvilága

A napokban megjelent Blu-Ray exkluzív kisfilmmel kapcsolatban a Yahoo Movies kiadott egy cikket is, ezt hozom most Nektek.


Nagyon sokan úgy gondolják, hogy az Éhezők Viadala: Futótűz jobban sikerült, mint az első Éhezők Viadala film, de ennek nem csak az volt az oka, hogy új rendezőt üdvözölhettünk a produkció háza táján.
A jövő héten megjelenő Éhezők Viadala: Futótűz Blu-Ray-én látható exkluzív kisfilmjáben, amelyet a Yahoo mutat most meg nektek, kicsit beleláthatunk, milyen változásokat eszközöltek a film látványvilágában.

Míg Hollywood egyre inkább a digitális filmezés irányába mozdul, a Futótűz rendezője, Francis Lawrence (aki Gary Rosst váltotta) régimódi maradt és hagyományos Panavision kamerákkal és az 1960-as évekből származó lencsékkel forgatott. Az eredmény sokkal bensőségesebb, természetesebb élményt biztosított.

- Azt hiszem, van valami emberközeli a hagyományos filmre való rögzítéskor. - mondja Jo Willems, rendező operatőr, aki korábban a Bradley Cooper főszereplésével játszódó Csúcshatás című filmet is forgatta. - Kicsit kevésbé érződik rajta a gépies hatás... szerintem a digitális felvételek kicsit túl tiszták. [Ehhez képest a Kiválasztottat mégis digitális kamerákkal rögzítik...]

A hagyományos lencsék választása szándékos volt, ellensúlyozta Katniss hiper-modern megjelenését a útja során, különösen a Kapitóliumban.
- Időnként a kép kicsit elmosódott, nem tökéletes, nem szuper éles. De így legalább nem a modern, steril látványvilágot idézi. - mondja Willems.

Ha pedig úgy érezted volna, hogy a film során mindvégig közvetlenül Katniss arcában lettél volna, nos, az is szándékos volt.
- Minden jelenet során intim közelségben vagyunk a karakterekkel. Nem használtunk távoli lencséket. - jegyzi meg Willems, aki már keményen dolgozik a Kiválasztott 1. és 2. részén. - Az, hogy kézikamerákkal forgattunk, hogy közel voltunk a színészekhez, igazán bensőséges élményt biztosít és a nézők ezt biztosan észreveszik majd. A nézők ezt jobban fogják élvezni, mint a szoba másik sarkából, távoli lencsékkel próbáltunk volna felvenni valamit.
Forrás: Yahoo Movies

A Kiválasztott forgatásán a Tigris-es jelenetekre készülnek

A múltkori rózsás tweet-je után Nina Jacobson producerasszonymásnap egy újabbal lepte meg követőit és persze a sorozat rajongóit:

Forrás: Nina Jacobson Twitter

Magyarul ez így hangzik: "Tigris smink- és ruhapróbái zajlanak a mai napon. Hűűű. A stábtagjaink közötti művészek tehetsége lenyűgöző."

Tigris - mellékszerepe ellenére - elég jellegzetes alakja lehet majd a Kiválasztott, 2. filmjének, és szerintem tök jó ábrázolja az alábbi kép. Kicsit azt hiányolom még, hogy nem tudjuk, ki is fogja őt alakítani...

Forrás: bigbigbigday via RealOrNotReal News

2014. február 27., csütörtök

3 új kulisszák mögötti jelenet

Ismét három új képet láthatunk a Futótűz forgatásáról, amit remélem, nem csupán én nem bánok.



Forrás: Voice.Fan.Tv

Julianne Moore Jennifer Lawrence-ről és a Kiválasztott életre keltésének felelősségéről

Úgy látom, ma Julianne Moore napot tartunk, hiszen új filmjén kívül - nyilván amúgy annak kapcsán - két olyan cikk is került elő, amelyben Éhezők Viadala vonatkozások vannak. Ezeket gyűjtöm most egy csokorba.

A Belfast Telegraph cikkében Julianne Moore többek között Jennifer Lawrence-ről beszél:

A vörös hajú színésznő az Éhezők Viadala sorozat harmadik és negyedik filmjén dolgozik együtt az Oscar-díjas Jenniferrel. Először nem volt biztos abban, hogy elvállalja a szerepet, ám miután gyerekei Caleb és Liv rábeszélték, úgy döntött, mégis megcsinálja.
- Nem tudom, egyébként elvállaltam-e volna. Nagyon örülök, hogy mégis így tettem. - válaszolta mosolyogva a brit Telegraph című újságnak.

- Mindentől eltekintve, Jennifer Lawrence-szel dolgozom. Ő egy nagyon aranyos lány. Tudom, hogy az ember gyakran mond ilyet egy interjúban, de ő tényleg az. Bár még nagyon fiatal, az ember egyáltalán nem érzi koraérettnek. Ezzel szemben értelmes, vicces és borzasztó jól kijön az emberekkel. Nagyon odáig vagyok tőle.
Forrás: BelfastTelegraph

Az ugrás után a DigitalSpy videója, amelyben szintén az Éhezők Viadala a téma.

Filmajánló: Non-stop

Mától vetítik a mozik a Non-stopot, melyben Julianne Moore is látható.

Bill Marks (Liam Neeson) szövetségi légi marsallként ingázik a New York és London közti non-stop járaton. Egy átlagos útnak indult ez a napja is, amikor a telefonjára egy fenyegető sms-t kap: 20 percenként megölnek egy utast a fedélzeten, ha nem utalnak át 150 millió dollárt egy megadott bankszámlára. Egyedül Marks az, aki aggódik az utasok életéért, a pilóta és a teljes legénység meg van róla győződve, hogy az Atlanti-óceán felett nem érheti őket baj. Az első gyilkosság után pánik tör ki a fedélzeten. A marsall próbálja kézben tartani az káosz uralta helyzetet, de egy nem várt fordulat felforgatja az eseményeket: az FBI, az Interpol, és még a Fehér Ház is azzal vádolja Marksot, hogy ő az, aki eltérítette a non-stop járatot. Senki nem hisz a marsallnak, pedig az idő egyre fogy, és már senki nincs biztonságban. Forrás: Port.hu

A film maga is szinkronos lesz, én is egy ilyen előzetest hoztam. Ebben természetesen Julianne Moore is szerepel, bár, hogy kit is alakít, nem igazán derül ki:

2014. február 26., szerda

Robert Knepper még nem tud semmit leendő karakteréről a Kiválasztott filmekben

Robert Knepperrel a Zöld íjászban hamarosan [az USÁ-ban épp ma este] látható epizódszerepe kapcsán beszélt az MTV, akik megpedzették rejtélyes szerepét is a Kiválasztott filmekben. Úgy tűnik, nem lettek sokkal okosabbak, de azért íme a cikk:

A Lionsgate 2013. december 12-én jelentette be, hogy a színész alakítja Antonius szerepét Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. és 2. részében. Az egyetlen gond, hogy Antonius egy olyan karakter, aki nem is létezik a könyvben. Mivel a sorozat rendkívül könyvhűnek bizonyult mindezidáig, ez a fejlemény őrületbe kergeti a rajongókat.

Ezért aztán, amikor a Zöld íjász kapcsán telefonon kerestük meg Kneppert, feltettünk egy kérdést rejtélyes szerepével kapcsolatban is.
- Még nem tudom! - mondta Knepper nevetve. - Tudom, mire hallgattak meg. Tavaly nyáron volt a meghallgatás... Ez egy hatalmas film. Illetve egy hatalmas két részből álló film, és tudom, hogy végül nem azt fogom leforgatni, amit a meghallgatáson el kellett játszanom, de nagyon titkolóztak a dologról.

Az Éhezők Viadala jellegű kasszasikerek szereposztása nagyon hasonló: egy színész meghallgatása során bizonyos oldalakat megkap a forgatókönyvből, amely érzékelteti a karakter jellemét, de ez a forgatókönyv nem a készülő film tényleges forgatókönyve. Ez azért van így, hogy megakadályozzák, hogy bizonyos dolgok kiszivárogjanak vagy idő előtt napvilágot lássanak.

Knepper tehát megkapta a szerepet, sőt áprilisban Párizsba utazik, hogy leforgassa a rá vonatkozó részeket. Remélhetőleg akkor már konkrétabb rálátása lesz arra, mire is számíthatunk tőle. 
- Majd elmondom, ha megtudok valamit - folytatta Knepper. - Nos, lehet, hogy én egy kicsit hamarabb tájékozódom a dolgokról, mint ti, de hogy még nem vagyok képben, az biztos.
Forrás: MTV

Két új kisfilm a Futótűz DVD-jéről

Jaaaj, de szeretem ezt az időszakot, amikor csak úgy jönnek és jönnek ezek a kisfilmek a DVD-ről. Ezúttal elsőként az új stábtagokról szóló részlet következik az egész estés, a film készítéséről szóló dokumentumfilmből. A többi anyagot - amelyek közé majd ez is bekerül - továbbra is megnézhetitek a DVD-ről szóló gyűjtőposztban



Emellett a Yahoo Movies-on egy a látványvilágról szóló kisfilm jelent meg, ami elviekben kinn is Blu-Ray extra, szerintem ez utóbbi a mi DVD-nken nem is lesz látható:

Nem lesz-e túl sok a két Kiválasztott film?

Utolsó félretett cikkem Kiválasztott elemzés témában, ami ugyan nem jelenti azt, hogy később ne kerülhetne elő újabb, de az is lehet, hogy ezzel egy kb két hónapja tartó sorozat végére értünk. A Kiválasztott két filmjével kapcsolatban rengeteg kérdés felmerült már, de tetszik, hogy még ez a cikk is képes új szemszögbe helyezni a témát, pedig - bevallom - már nem is igen reméltem tőle.

Az Éhezők Viadala filmsorozat harmadik része, a Kiválasztott november 1421-étől látható a mozikban. A filmet, amelyet két részletben láthatunk majd, jelenleg is forgatják Atlantában, ám a Lionsgate Entertainment nemrégiben kicsit felkorbácsolta a rajongói kedélyeket azzal, hogy megjelentette a film első teaser poszterét az Interneten.


Az Éhezők Viadala a legújabb népszerű sorozat, amelynek utolsó könyvét két filmben mutatják be - amely a Time Warner jól bevált gyakorlatát követi, amelyet 2010-ben a Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1. részével indított el.

Egyesek azzal érvelnek, hogy a 759 oldalas (amerikai kiadásban legalábbis) Harry Potter és a Halál Ereklyéi könyv jobban működött két teljes filmként. Az Alkonyat Hajnalhasadását, amely szintén 759 oldal, kétségkívül szintén két filmben kellett bemutatnia a Summit Entertainmentnek (amely mára a Lionsgate leányvállalata).

Képek és gifek a Futótűz DVD-jéről

Két képet osztott meg a Lionsgate a Futótűz forgatásáról, főszerepben Francis Lawrence-szel. Klasszak :)



Az ugrás után pedig 27 gifet találhattok, amelyek valószínűleg már szintén a DVD-ről származnak, mégpedig a kulisszák mögötti kisfilmekből, törölt jelenetekből, szóval erősen SPOILER-esek!! Persze az érdeklődők biztosan örülni fognak neki :)

2014. február 25., kedd

Éhezők Viadala jelölések a Kids Choice Awards-on és a Jameson Empire Awards-on

Idén emindeddig kimaradt az igazi nagy díjeső a Futótűznek, de szerintem most új esélyek és távlatok nyílnak arra, hogy díjakat nyerhessen a film, ráadásul ehhez Ti is hozzásegíthetitek. Ezúttal két olyan díjkiosztóról írok, ahol Ti is szavazhattok.


A Kids Choice Awards-on a következő kategóriákban vannak Éhezők Viadala-jelöltek:
  • Kedvenc film: Az Éhezők Viadala: Futótűz
  • Kedvenc filmszínésznő: Jennifer Lawrence
  • Kedvenc vagány női szereplő [buttkicker]: Jennifer Lawrence, Jena Malone
  • Kedvenc könyv: Az éhezők viadala sorozat
Szavazni Twitteren lehet a kedvenc filmre a #VoteHungerGames #KCA, kedvenc színésznőre  #VoteJLaw #KCA, a vagány csajokra #VoteJLawforButtkicker #KCA, #VoteJenaforButtkicker #KCA, kedvenc könyvedre pedig a #VoteHungerGamesBook #KCA utótagokkal és van erre lehetőség a Nickelodeon oldalán. Ugyanitt megnézheted az összes többi jelöltet is. A Kids Choice Awards díjátadója 2014. március 29-én kerül megrendezésre.

Az ugrás után a The Jameson Empire Awards-on érintett Éhezők Viadala jelölések.

Trish Summerville díja és kedvenc Futótűz jelmeze

Na, mára eleve Trish Summerville cikk volt tervezve, ehhez nagyon illeszkedik a friss hír, miszerint Trish Summerville megnyerte a Jelmeztervezők Egyesületének díját a Fantasy Filmben Való Kiválóságok kategóriájában. A díjról van egy remek képünk, alatta pedig Trish köszönőbeszédét is elolvashatjátok:


Keresem a szavakat, mert több, mint 100 napon keresztül forgattunk és ma értünk csak a történet végére. Őszinte megtiszteltetésnek érzem, hogy itt lehetek. Kicsit túlzásnak is érzem, hiszen olyan sok tehetség van itt a teremben. Öröm számomra, hogy felismerték, milyen kemény munkát végeztünk. Sok embernek szeretnék köszönetet mondani, de különösen a csapatomban dolgozóknak. Elég nagy társaságra és egy falura van szükség hogy elkészíthessük ezeket a filmeket. Szeretnék köszönetet mondani a film szereplőinek, akik hagyták, hogy kínozzuk őket, különösen Elizabeth Banks. Szeretném megköszönni a családomnak és a barátaimnak, akik mindig mellettem voltak. És anyukámnak és apukámnak, akik megtanítottak keményen dolgozni. Forrás: Deadline

Az ugrás után pedig elolvashatjátok, melyik jelmezét szerette legjobban a jelmeztervező.

2014. február 24., hétfő

Él és virul a 13. körzet

Hogy ehhez miért épp egy rózsát posztolt Nina Jacobson, az Éhezők Viadala egyik producere Twitterjére, azt meg nem mondom, de íme a kép:

Közben megtaláltam az ide vonatkozó részletet is (a tippért köszi a kommentelőknek, érik részemről is egy újabb újraolvasás :)

"Közelebb érve a régi főbejárathoz, Gale mutogatni kezd valamit, mire mindenki lassít a léptein. Először nem értem, mi a gond, de aztán megpillantom, hogy a föld tele van szórva rózsaszínű és vörös rózsákkal.
– Ne nyúljatok hozzá! – kiáltom. – Ezeket nekem hagyták itt!
Az émelyítően édeskés illat megcsapja az orromat, a szívem vadul kalapálni kezd. Ezek szerint nem képzelődtem. A rózsa tényleg ott volt a régi házunkban, az asztalomon. Most pedig itt van Snow második üzenete. Gyönyörű, hosszú szárú rózsaszín és vörös virágok, olyanok, amilyenekkel azt a helyszínt díszítették, ahol a győzelmünk után Peetával interjút adtunk. Ezeket a virágokat nem egy embernek szánták, hanem két szeretőnek."


"A Tizenharmadik Körzet átvészelte a támadást, ahogyan én is."
- részlet Suzanne Collins: A Kiválasztott című regényéből

Kérdezz-felelek Josh Hutchersonnal

Nemrégiben írtam arról, hogy Josh Hutcherson a Fox19 stúdiójában beszélgetett, ám akkor csak egy rövid videó jelent meg, amelyben arról beszélt, miképp változott, illetve nem változott élete az Éhezők Viadala sikerének köszönhetően.
Azóta találtam egy másik videót, amelyben Josh 19 kérdésre válaszol, érdemes megnézni, olyan kis Josh-osan aranyosan vicces. A gyöngébb angolosok az ugrás után megtalálják a fordítást is.



2014. február 23., vasárnap

Fanfiction: Egymást találtuk a sötétségben

Tapasztalataim szerint nagy sikere szokott lenni a rajongói írásoknak az oldalon, bár olvastunk már jónéhány ilyet és abban is biztos vagyok, hogy nem lehet mindig jót hozni. Amit most hozok, az talán nem lesz teljesen átlagos, ugyanis két olyan karaktert párosít össze, akiket eszünkbe se jutna, pedig még össze is illenek. Nem árulom el, kikről lesz szó, olvassátok el. :)

Amikor mindenki tudja, hogy a szó legszorosabb értelmében baltás gyilkos vagy, nem nehéz helyet szerezni a bárpultnál.

Ha Johannának lenne kivel viccelődnie (nem gondol Finnickre, csak azért sem), a mellkasára tenné a kezét és titokzatos kapitóliumi akcentusával azt mondaná: "Tényleg csak az apróságok számítanak."
De persze nem volt ott senki, aki meghallgassa, szóval felkúszik a bárszékre, kezét a ragadós pulton pihenteti és hagyja, hogy fekete ruhája szegélye kicsit feljebb csússzon. A lány mindig elfelejti a báros nevét – Sparkle vagy Sequin vagy Sassafras – aki azonban mindig észben tartja, milyen whiskey-t iszik a lány, mielőtt ő már kérné, így van ez most is.

Mivel mindenki nagy ívben kerüli, könnyen átlátja a bár többi részét. Néha valaki elkapja a pillantását és odamegy, hogy szóba elegyedjen vele. Olykor a lány haza is megy némelyikükkel. Máskor eléri, hogy még azelőtt távozzanak, hogy akár egyetlen szót is szólnának.
Ma este a bár egyik sarkában egy fickó ül, aki Kennedy Maple-re emlékezteti Johannát, akibe még az Aratás előtt szerelmes volt. Kennedy, a drága, ő volt az első, aki szörnyetegnek nevezte, miután hazatért. De legalább ő ki merte mondani, amit mindenki más is gondolt.
Mellette Gale Hawthorne, ami egy kicsit szokatlan, bár nem különösebben meglepő. Johanna már látta itt egyszer-kétszer azelőtt, és már hetek teltek el azóta, hogy Gale a 2. körzetbe költözött. Nem mintha Johanna nyomozott volna utána vagy valami. Csak szóbeszéd volt, ahogyan az is, hogy Mimi Callington terhes volt - ismét. Úgy tűnt, Gale emlékszik rá, emiatt Johanna azon kapta magát, hogy azon gondolkodik, vajon mennyire hasonlít régi önmagára. Haja már visszanőtt, így ha nem is volt teljesen olyan, mint egykor, de egyfajta verziója volt önmagának, és nem kattant be vagy nem lett mániákus. Tudja, hogy mindig is a határon fog egyensúlyozni, de egész jó volt az egyensúlyérzéke.

Gale bámult valamit, jobban mondva valakit, így Johanna követte pillantását. A lány vékony volt, bőre sötét, barna haja gondos fonatban a hátán. Az egész olyan kiszámítható volt, hogy Johanna nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. Lehúzta itala maradékát, aztán a bár szélén osonva megáll közvetlenül a fiú mögött.
- Lehet, hogy jobban éreznéd magad - suttogja Gale fülébe - ha megdugnád a lányt, aki annyira hasonlít a te Fecsegőposzátádra.
Gale nem ijed meg, még csak össze sem rezzen tőle, ám Johanna ezen nem lepődik meg. Kíváncsi, hogy a fiú vajon mióta tudja, hogy ő is ott van. Gale ujjai elfehérednek, amikor megfogja italát, csoda - de tényleg - hogy nem töri azt össze. Johanna még közelebb hajol, ajkai már szinte súrolják Gale fülét.
- És tudod, mit, szépfiú? Még hagyná is magát, ha megkérnéd...
- Johanna - mondja Gale halkan, határozottan, veszélyesen. Úgy hangzik, mint egy fenyegetés. A lány azonban gyűlöli a fenyegetést.

2014. február 22., szombat

Sam Claflin interjú a Hunger magazinból

A napokban az Innen-onnan rovatban épp láthattátok a Hunger magazin címlapját, amelyen Sam Claflin látható, most azonban megjelent az interjú is az újságból, ami ugyan nem csak az Éhezők Viadaláról szól, de nagyrészt igen, és amúgyis úgy érzem, hogy (nagy részét) érdemes lefordítani, szóval hadd szóljon :)


Két éve beszélgettünk utoljára. Mesélj róla, mi történt azóta az életedben?
Azt hiszem, akkoriban már el voltam jegyezve, szóval határozottan állíthatjuk, hogy azóta nős ember vagyok. Ez életem legnagyobb lépése volt valószínűleg. Ezen kívül néhány új munkába is belefolytam, az egyik az Éhezők Viadala: Futótűz volt, ami az Éhezők Viadala trilógia második filmje. Beszorítottam egy romantikus vígjátékot és egy színdarabon alapuló drámát, a Posh-t. Szóval azt hiszem, elég sok minden történt velem az elmúlt két évben. Az, hogy mindezek közepette még megnősülni is volt időm, az szinte hihetetlen.

Hogy ízlik a házas élet? 
Nem hiszem, hogy olyan sok minden megváltozott volna ezáltal az életünkben azon kívül, hogy felelősséget vállaltunk egy kiskutyáért. Egy Cockapoo-t vásároltunk, ami egy cocker spániel és egy pudli keverék.

Nehéz, hogy távol kell lenned feleségedtől, Laura Haddock-tól és a kiskutyádtól, amikor külföldön forgatsz, vagy már megszoktad?
Mindig is nehéz volt. Nem hiszem, hogy a távolságot valaha is meg lehet szokni. És nem csak a feleségemről és a kiskutyánkról van szó, hanem Anglia úgy általában hiányzik. Nagyon küzdök és hiányzik az az életstílus, amelyet itt élek. Hiányzik a kedvenc kis helyi kocsmám és az, hogy a saját ágyamban ébredjek.

Korábban azt mondtad, nem érdekel a hírnév. Most, hogy szerepelsz az Éhezők Viadalában, hogy látod, hozzá lehet szokni?
Lehet, de ezt nehéz megjósolni. Nem azért vállaltam el a filmet, hogy híres legyek. Részben azért, hogy megismerjék az arcomat odaát, és hogy esetleg újabb ajtók nyíljanak meg előttem, de igazából ez egy olyan munka, ami nagyon érdekel. Láttam az első filmet és hatalmas rajongója voltam, szóval remek lehetőségnek tűnt a karrierem során, hogy ezzel a hihetetlen szereplőgárdával, rendezőkkel, producerekkel együtt dolgozhassak és büszkén nézhessek vissza rá.

2014. február 21., péntek

9 hónap választ el minket a Kiválasztott 1. részének moziverziójáig

Ebben a hónapban picit leálltak a hírek, mindösszesen ennyit haladt most előre a Kiválasztott eseménysorozata:
  • Megjelent a film első, hivatalos teaser-posztere, amely a már szokásos lángoló fecsegőposzáta témát vitte tovább.
  • A másik, ami felkavarta az állóvizet, bár ne történt volna meg: február elején váratlanul elhunyt Philip Seymour Hoffman, aki Plutarch Havensbee karakterével jelentős szerepet vállalt az utolsó két filmben is, amelyek forgatása még folyamatban van.
    Az első döbbenet után a rajongókat természetesen az érdekelte, vajon leforgatta-e már jeleneteit az elismert színész, ha pedig nem, hogyan pótolja a Lionsgate a hiányát. A filmstúdió még Hoffman halála napján kiadott egy sajtóközleményt, amelyben a színész családjának fejezik ki részvétüket, majd azonnal egyértelművé tették, hogy a halálhír nem változtat a Kiválasztott filmek megjelenési dátumain. Ez leginkább azért történhet így, mert Philip Seymour Hoffman az első filmben látható jeleneteit már leforgatta, ám a második filmben még 7 napnyi munkája lett volna, köztük egy fontosabb jelenettel. A következő napokban azonnal elindultak a találgatások, amelyek Hoffman pótlására vonatkoznak, az erről szóló cikkekből megtudhatjuk, hogy amellett, hogy hétköznapi filmes trükköket alkalmaznak (jelenetében őt nem, csak a szereplőtársát mutatják) előfordulhat, hogy filmvásznon digitálisan keltik majd életre a színészt. Vannak olyan találgatások is, amelyek szerint a fontosabb jelenetben egy másik karakter átveszi majd Plutarch Havensbee szerepének egy részét, ám mindeddig semmilyen konkrétumot nem olvastunk a filmstúdiótól illetve a rendezőtől ezzel kapcsolatban. 
  • Ha már találgatásokról esik szó, érdemes megjegyezni, hogy az első előzetes megjelenése iránt is hatalmas az érdeklődés, sokan áprilisra várják az első teasert, konkrétan az április 13-án megrendezésre kerülő MTV Movie Awards alkalmából. Ezek egyelőre azonban csak találgatások, amelyek leginkább a tavalyi ütemtervre alapoznak, ám idén kicsit más helyzetben vagyunk, és más hírek szerint leginkább majd a Cannes-i filmfesztiváltól várhatunk a promóció beindulására. Ami engem illet, részemről eddig türelmes voltam, de lassan örömmel látnék 2-3 stillt a filmből.

Részlet a DVD-ről: A Futótűz Hawaii forgatásának kulisszái mögül

Na, úgy tűnik, felpezsdül picit az élet, mert egy újabb részletet kapunk a Futótűz DVD-jéről: ezúttal a Hawaii forgatás kulisszái mögé pillanthatunk be. Nem csak erre alapozok, végre újabb cikkeim vannak félretéve, szóval még ma is lesz bejegyzés és a hétvégére is vannak terveim. Izgi!!! :)

2014. február 20., csütörtök

Az esküvői ruha: kulisszák mögötti filmrészlet a Futótűz DVD-jéről

Újabb - ám nagyon rövid - részlet került elő a Futótűz készítéséről szóló dokumentumfilmből, amely ezúttal Katniss fecsegőposzáta ruhává alakuló esküvői ruhájáról szól:

Filmajánló: Maisie tudja

Nehezen hiszem el, hogy szinte hetente láthatunk újabb és újabb Julianne Moore filmet, de minden jel erre mutat. Most és jövő héten is az ő főszereplésével játszódó filmet ajánlok. Ez a mostani nagyon megindító filmnek látszik, nem móka-kacagás.

Maisie 7 év körüli iskolás kislány. Szüleivel, Susanával és Bealelel él New Yorkban. Édesanyja rockénekesnő, de sikerei már nem olyanok, mint fénykorában, Beale pedig műkereskedő, ingadozó bevétellel. A szülők kapuzárási pánikkal küzdenek, és ezért állandósulnak a veszekedések. Végül válásra kerül sor és a gyerek felügyeletéért beindul a harc. Beale új párja és az elhelyezés miatt későbbi felesége Margo, aki korábban a kislány dadusa volt. Susanna nehezen birkózik meg az új helyzettel, ám gyorsan és titokban hozzámegy egy fiatal bármixerhez, Lincolnhoz. Így már ő is megkaphatná Maisie felügyeleti jogát. Maise a két szülő között ingázik, tíznaponta máshol lakik. A szülők nem figyelnek rá, Susana folytatja bulizós életét és állandóan Lincolnra bízza a kislányát. Lincoln és Maisie rendkívül megkedvelik egymást, amit Susana nem néz jó szemmel. Beale sokszor magára hagyja Margót és Maisiet, és utazgat. Végül úgy dönt, hogy kilép a játékból és Angliába költözik, de nem viszi magával se a kislányt, se Margót. Susana turnéra utazik, így Margónak és Lincolnnak kell megküzdenie az új helyzettel. Miközben felváltva vigyáznak Maisiere, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Forrás: Port.hu

A film ugyan szinkronosan megy majd a mozikban, én egy feliratos előzetest találtam:

2014. február 19., szerda

Innen-onnan, 79.

Döbbenetes mennyire leálltak a hírek a produkció háza tájáról, ezért egy újabb csokor egyébbel érkezem, abból ugyanis van bőven.

Bár ezúttal nem minden díjátadón tud megjelenni, Jennifer Lawrence ott lesz az Oscar-díj átadóján, ahol ugyan azt még nem tudni, elnyeri-e a Legjobb Mellékszereplő Színésznő kategóriájának Oscarját, ám az biztos, hogy díjátadóként megjelenik a gálán. Erről Buenos Airesben óriásplakátok is tájékoztatnak:

Forrás: RealOrNotRealNews

2014. február 17., hétfő

Működni fog-e a Kiválasztott két filmben való feldolgozása?

Újabb elemző cikk (egyszer lehet, ezeket is összegyűjtöm már egy bejegyzésbe, ha a végére érek, és bármilyen döbbenetes, szinte látom a végét: ezen kívül legalábbis már csak egy van félretéve), amely ezúttal azt elemzi, vajon érdemes-e a Kiválasztottból két filmet csinálni. Részemről nagyon izgalmasnak találom, hogy a különböző cikkek mennyire másképp fogják meg a témát, milyen újabb és újabb szempontokat vetnek fel és azt is örömmel látom, hogy Nektek is vannak gondolataitok ezekhez a cikkekhez. Ezúttal se fogjátok vissza magatokat :)

Az egész Harry Potter hibája. Mióta a varázslós sorozat utolsó kötetét két anyagilag is sikeres és kritikusok által is elismert filmben mutatták be, eldöntött tény lett, hogy minden egyes lezárt végű kasszasiker sorozat utolsó részével ezt kell tenni. És hát miért is ne tennék? Nem sokból tart rájönni, hogy két kasszasiker film több, mint egy, különösen, ha nincs kilátás további folytatásokra.

Peter Jackson ugyan vehemensen próbálta megmagyarázni, miért kell három Hobbit filmet készíteni ahhoz, hogy JRR világának minden apró részletére rávilágítson, azonban mindannyian tudjuk, hogy a végjáték az sokkal inkább az anyagi megfontolásokról, semmint az igazi kreativitásról szól. Az elkötelezett Alkonyat-rajongók tagadhatatlanul hálásak voltak azért, hogy a sorozat utolsó részét elhalasztották, de egy szűk két órás film nem jobb lett volna, mint két enyhén vérszegény Hajnalhasadás? Valószínűleg, de. [Nem. És pont. Jó volt ez így.]


Szóval hogyan fog mindez működni a Kiválasztott esetében, amely Suzanne Collins harmadik és egyben legnehezebben emészthető Éhezők Viadala könyve? Egy zord, kísérteties hangulatú háborús dráma, amely mentes igazán nagy történésektől, középpontjában egy egyre inkább összetört Katniss-szel, egy olyan történet, amelyből határozottan hiányzik egy harmadik, győztes esemény, nem igazán alkalmas arra, hogy két részes filmet készítsenek belőle.

Jennifer Lawrence elnyerte a Legjobb Mellékszereplő színésznő díját a BAFTA-n

A Brit Filmakadémia díjkiosztóján nyerte el tegnap este Jennifer Lawrence a Legjobb Mellékszereplő Színésznő díját az Amerikai Botrányban való szerepléséért. A színésznő a Kiválasztott forgatása miatt nem volt jelen a díjátadón, de azt máris tudjuk, hogy az Oscar-on ő maga is ad majd át díjat.


Jelen volt azonban az eseményen Sam Claflin, róla az ugrás után láthattok egy képet.

2014. február 16., vasárnap

Gyűjtőposzt: Minden az Éhezők Viadala - Futótűz DVD-ről

Már nagyon érett bennem, hogy összeszedjem az elmúlt hónapok során lassacskán összegyűlt információkat egyetlen, ámde cserében áttekinthető bejegyzésbe. Természetesen, ha mindent ténylegesen be is másolnék ide, akkor az ismét az áttekinthetőség kárára válna, ezért törekszek arra, hogy a bejegyzésben a DVD részleteit illetően leginkább a minket érintő és érdeklő infókat másolnám át, és belinkelem a korábbi izgalmasabb bejegyzéseket is. A poszt második felében pedig az összes eddig megjelent ajánlót, kisfilmet és videót is összegyűjtöm! :) Remélem, mindenki megtalál majd ebben a bejegyzésben mindent, amit keres.

Az Éhezők Viadala: Futótűz DVD megjelenési dátuma: 
  • USA: 2014. március 7. (Sajtóközlemény ITT)
  • Magyarország: 2014. március 28. (Erről és a megvásárolható kiadványokról ITT olvashattok)

A nálunk is megvásárolható kiadványok extra anyagai a következők:
  • Audiokommentár Francis Lawrence rendező és Nina Jacobson közreműködésével [részletek ITT]
  • Kimaradt jelenetek
  • Így készült Az éhezők viadala: Futótűz - 9 részes egész estés dokumentumfilm a Futótűz forgatásáról
  • Rejtett extra
Az extrák egyik izgatottan várt része a kimaradt jelenetek, hiszen az Éhezők Viadala DVD-jén nem kényeztettek el minket ilyesmivel. A várakozás során az is kiderült, mely kimaradt jelenetekre számíthatunk, és azok milyen hosszúak:
  • A ZUG - 8. jelenet (00:21) - Rövid jelenet Katniss-szel és Gale-lel a Zugban.
  • VASÚTÁLLOMÁS - 62. jelenet (00:23) - Katniss hazatér a Győzelmi Körútról, és elmondja Primnek és Anyukájának, hogy el kell hagyniuk a 12. körzetet.
  • EGY TIPP - 81. jelenet (1:42) - Snow elnök felveti Plutarch Havensbee-nek a Fecsegők ötletét. Kibővített jelenet.
  • A BORÍTÉKOK KICSERÉLÉSE - 84. jelenet (1:04) - Plutarch Havensbee kicseréli a Nagy Mészárlás borítékját és megsemmisíti az eredetit.
  • FINNICK HURKOT KÖT - 119. jelenet (00:56) - Finnick Odair hurkot kötni tanítja Katnisst a Kiképzőközpontban. 
)

A másik izgalmas része az extra DVD-nek a film forgatását bemutató 144 perc hosszúságú, 9 részes dokumentumfilm, amelynek szintén ismerjük a fejezetcímeit és az egyes fejezetek tartalmát, hosszát. Klassznak ígérkezik ez is, bár nem valószínű, hogy a magyar DVD-n pont ezek a címek lesznek.
  • ÚJFAJTA ÉHSÉG - A történet folytatódik (10:58)
  • VIZUÁLIS SZÓKINCS - Egy világ felépítése (12:52)
  • KEVERJÜK MEG A DOLGOKAT - A szereplők (17:52)
  • DIVATDIKTÁTOROK - Smink, jelmezek és frizurák (16:34)
  • HADD SZÁLLJON - A forgatás Atlantában (15:09)
  • HATÁS, ELLENHATÁS - Kaszkadőrmutatványok és fegyverek (19:43)
  • TIK-TAK - A forgatás Hawaii-on (14:26)
  • AZ UTOLSÓ SIMÍTÁSOK - Az utómunkálatok (27:31)
  • A FORRADALOM KIBONTAKOZIK - Gondolatok és előretekintés (09:06)
Szerintem a lényeg nagyvonalakban ennyi, de a magyar kiadványok további részleteit és borítóterveit EBBEN a bejegyzésben találjátok még meg, az USÁ-ban megjelenő verziókról és azok specifikációiról pedig ITT olvashattok részletesebb leírást.
Az ugrás után pedig a különböző DVD előzeteseket és a már megjelentetett kisfilmeket láthatjátok összegyűjtve!

2014. február 15., szombat

10 szerelmes idézet az Éhezők Viadala könyvekből

Az egyik rajongói oldal gyűjtötte össze a saját kedvenc szerelmes idézeteit a könyvekből Valentin nap alkalmára, csak nagyon este találtam rá, ezért csúszott meg picit, de szerintem megbocsátjátok nekem a késést :)) Természetesen nem gondolom, hogy csak ezek lehetnek jó szerelmes (vagy inkább szerelemmel kapcsolatos) idézetek a könyvből, nyugodtan írjátok ki Ti is a sajátjaitokat :)

Forrás: Fanpop
"Ez az első csók, amelynek mindketten a tudatában vagyunk. Egyikünk sem beteg, egyikünk sincs magán kívül a fájdalomtól, egyikünk sem veszítette el az eszméletét. Az ajkunk nem forró a láztól, és nem is jéghideg. Ez az első csók, amely megdobogtatja a szívemet. Forró és különös. Ez az első csók, ami után várom a következőt." - Éhezők Viadala

"Bárcsak meg tudnám állítani az időt, hogy örökké ebben a pillanatban élhessünk." – Peeta Mellark, Futótűz

"Dehogynem tartalak őrültnek, de ettől függetlenül veled megyek." – Gale Hawthorne, Futótűz

"Ha te meghalsz, és én életben maradok, nem tudok tovább élni a Tizenkettedik Körzetben. Mert te vagy az életem értelme, Katniss, csak miattad élek." – Peeta Mellark, Futótűz

"Rádöbbenek, hogy csak egyetlen ember van, aki soha nem tudná kiheverni Peeta halálát. Én." – Katniss Everdeen, Futótűz

"Szóval ő lenne Finnick szerelme. Nem a dögös kapitóliumi csajok közül választott. Hanem egy szegény, bolond lányt a körzetéből." – Futótűz

"– Tanítás után kint álltunk az udvaron. Próbáltam elkapni a tekintetedet, de elfordultál. Aztán... úgy emlékszem, letéptél egy pitypangot. – Bólintok. Peeta tényleg emlékszik. Erről ugyanis még soha nem beszéltem senkinek. – Mindenesetre nagyon szerethettelek." – A Kiválasztott

"– Rögtön beleszerettél Annie-be, amikor először megláttad? – kérdezem.
– Nem – feleli Finnick, aztán hosszú szünet után hozzáteszi: – Kajtatott utánam." – A Kiválasztott

"– Még mindig meg akarsz védeni. Igaz vagy nem igaz? – suttogja.
– Igaz – felelem. De úgy érzem, a válasz magyarázatra szorul. – Mert mi mindig ezt tesszük. Megvédjük egymást." – A Kiválasztott

"Nekem tavasszal a pitypangra van szükségem. Az élénksárga virágra, amelyik az újjászületést jelenti – a pusztítás helyett. Nekem az ígéret kell, hogy bármilyen szörnyű veszteségeket szenvedtünk is el, lehet folytatni az életet. És minden jóra fordulhat. Ezt pedig csak Peeta tudja megadni nekem." – A Kiválasztott
Forrás: Hunger-Games.net
Magyar nyelvű idézetek: Suzanne Collins: Az éhezők viadala, Futótűz és A kiválasztott című regényéből

2014. február 14., péntek

Első Kiválasztott előzetes az MTV Movie Awards-on?

Még mindig nem tartanám teljesen hivatalosnak a bejelentést, mert a következő kép az Éhezők Viadala filmek valamilyen brazil honlapjának Facebook oldaláról származik, és nem pontosan látom, hogy ez az oldal mennyire hivatalos, az angol nyelvű hitelesebb forrásaim egyike se hozza le viszont a hírt. Szóval kezeljétek ezt is fenntartással, de sose hagyjon el benneteket a remény! :) Hátha látunk április közepén előzetest, azt pedig csak nagyon csendben teszem hozzá, hogy az még röpke két hónap :))

Forrás: Jogos Vorazes - O Filme FB

Elizabeth Banks Cosmopolitan interjú

Az Effie-t alakító színésznő a Tökéletes hang 2. részéről, Jennifer Lawrence-ről és a Kiválasztottról is beszélt a Cosmopolitan nem túl hosszú interjújában:

Mindenki nagyon izgatottan várja a Tökéletes hang 2. részét. Miért épp ezt választottad rendezői bemutatkozásodnak?
Én voltam a forgatást felügyelő producer az első film során és kezdettől fogva benne voltam az egészben, szóval mostanra megérett bennem, hogy nagyobb felelősséget szeretnék vállalni a kamerák mögött. De örömmel várom, hogy visszatérjek a csajok közé és összehozzunk egy filmet, amiből csak úgy árad a vidámság, a nevetés, az öröm és a nagyszerű zenék, akárcsak az első filmben. 

Kiválaszthatnál egy számot, hogy elénekeld a második részben. Mi lenne az?
Ó, Istenem. Igazán szerettem az első részben a No Diggity-t és sokat beszéltünk a hagyományos rappelésről, szóval valami klasszikus lenne, talán LL Cool J egyik első száma, mert tudom, hogy a lányok szeretik őt.

Ha már arról beszélünk, mit szeretnek a lányok, elárulnál néhány bennfentes infót arról, milyen együtt lógni JLaw-val?
Nos, nemrégiben a Kiválasztott forgatásán megleptek egy születésnapi tortával. Nagyon klassz volt. Természetesen az első ember, aki rámozdult a sütimre, az Jennifer volt. Azt kell, hogy mondjam, ő egy olyan lány, aki szeret enni, és én ezt imádom benne!

Amíg az Éhezők Viadala új filmje megérkezik, lesz benne valami olyan meglepetés, amit addig nem láthatnak majd a rajongók?
Őszintén szólva nem beszélhetek a Kiválasztottról. Áááá! Mindkettő végére sérülünk majd kicsit. Azt gondolom, hogy az elszánt rajongók pontosan ugyanarra számíthatnak majd, mint amit az Éhezők Viadalában és a Futótűzben kaptak, a Kiválasztott filmváltozata is épp olyan hűséges lesz Suzanne Collins világához, a könyvekhez és a karaktereink is nagyon könyvhűek maradnak.

És milyen volt együtt dolgozni Philip Seymour Hoffmannal?
Erről inkább nem beszélnék. Hihetetlen színész volt, nagyon nagyra becsültem és borzasztóan fog hiányozni.

Milyen szépségtippeket adnál azoknak a huszonéveseknek, akik interjúra készülnek vagy folyamatosan úton vannak? Rád mindkettő jellemző!
Tudod, a lényeg a megfelelő folyadékpótlás, különösen télen. Minden csak a vízről szóljon! Gyakran történik olyan, amikor repülővel utazok, hogy nem iszok semmit, csak vizet, de abból több liternyit. Szeretek az ablaknál ülni, de mindig keresztülmászok az embereken, hogy ki tudjak menni a mosdóba. Én ilyen útitárs vagyok. De ezt kell tenni. Csak inni, inni és inni!
Forrás: Cosmopolitan

2014. február 13., csütörtök

Filmajánló: Végtelen szerelem

Dayo Okeniyi is látható a Valentin-napra kiadott Végtelen szerelem újrafeldolgozásában.

A Végtelen szerelem Alex Pettyfer (Magic Mike) és Gabriella Wilde (A három testőr) főszereplésével egy gazdag lány és egy karizmatikus fiú története, akik azonnal heves vonzalmat éreznek egymás iránt, és az ebből fakadó szerelmi szenvedély annál hevesebben lángol fel, minél jobban megpróbálják szétválasztani egymástól a fiatalokat a szüleik. Forrás: Port.hu

A filmben Dayo Okeinyi a főszereplő srác haverját alakítja, és felbukkan az előzetesben is. Ami azt illeti, a film szinkronos lesz, de a szinkronos előzetes ellen tiltakozott a lelkem, ezért feliratos verziót kaptok:

Kisfilm a Futótűz DVD Target exkluzív változatáról

Az éjszaka előkerült videóban Sam Claflin arról beszél, kezdetben mennyire nem volt fogalma arról, mi is ez az egész projekt, amibe belekerült, és hogy mégis mennyire jól érzi magát ebben a közegben. A filmecske a hagyományos DVD verziókon nem lesz majd látható, csak a Target által kiadott exkluzív lemezeken.

2014. február 12., szerda

Innen-onnan, 78.

El vagyok maradva kicsit ezzel a rovattal, de ez olyan, hogy ha úgy érzem érdemes, hozom, ha nem, nem. Most ismét összeszedek pár dolgot a produkción kívülről is, hiszen a forgatás részleteiről nem nagyon tudunk, a következő film promójának jelei sem mutatkoznak még.

Ezzel szemben az X-Men: Az eljövendő múlt napjai reklámkampánya már bőven zajlik, japánban pl. már az első TV spot is megjelent. Amit ugyan picit korainak tartok a májusi bemutatóhoz képest, de sebaj, mert Jennifer Lawrence viszont látható a klipecskében:



Josh Hutchersonról az a hír járja, hogy lecserélte menedzserét/ügynökségét, amely 11 éves kora óta óra támogatta. Az elmúlt években Josh Hutcherson az Utazás a Föld középpontja felé és az Utazás a rejtélyes szigetre illetve a Gyerekek jól vannak című filmekben is szerepelt, mielőtt megkapta volna az Éhezők Viadala férfi főszerepét. Josh Hutcherson új ügynöksége a CAA lett.

Tartok tőle, hogy ettől jobban feldobja rajongóit az a néhány kép, amelyen a fiatal színész motorján látható. :)

Forrás és még három kép: JoshHutchersonBrazil

A folytatásban Lenny Kravitz zenél, Alan Ritchsonról egy dögös, Sam Claflinről egy cuki kép látható, megtudhatjuk, Elizabeth Banks milyen formában vesz részt a Tökéletes hang 2. részében, melyik új filmben látható majd Isabelle Fuhrman, olvashatunk Wes Bentley aktuális filmjéről, és láthatunk promóciós posztert illetve fotót Donald Sutherland-del és Natalie Dormerrel.

2014. február 11., kedd

Új Futótűz DVD előzetes

Úgy látom, nem csak itthon van friss Futótűz DVD infó, hanem kinn is, ahol egy új Futótűz előzetes látott napvilágot. Csodálatos képkockákkal a filmből:

A magyar Futótűz DVD-k specifikációi, borítótervei

Na, kijött a részletes hír az XPress-en és az AeonFluxon, és bár gondolom, hogy sokan láttátok már, köszönöm türelmeteket, és hogy nem linkeltétek vele tele az oldalt :)

Nos, mint azt már ITT olvashattátok, a Futótűz DVD és BD verziói 2014. március 28-tól kaphatóak a boltokban és négyféle verzióban szerezhetőek majd be.

Kapható lesz majd a "hagyományos" egy lemezes DVD, amelyen a következő extrák lesznek láthatóak:
  • Audiokommentár Francis Lawrence rendező és Nina Jacobson közreműködésével
  • Kimaradt jelenetek

A kétlemezes extra DVD-n és a négylemezes (Éhezők Viadala - Futótűz) egyik extra lemezén illetve a Blu-Ray verzión is láthatóak lesznek az alábbiak:
  • Audiokommentár Francis Lawrence rendező és Nina Jacobson közreműködésével
  • Kimaradt jelenetek
  • Így készült Az éhezők viadala: Futótűz - 9 részes egész estés dokumentumfilm a Futótűz forgatásáról
  • Rejtett extra

A kintiekhez képest hiányzik a Beavatott betekintés, bár igazából, amennyire következtettem, az az utolsó előzetes, amely egy hete már látható világháló-szerte, ráadásul, mire kijön a Futótűz DVD, a Beavatott már bőven menni fog a mozikban.
Illetve kinn mintha csak BD Exkluzívként olvastam volna a naaagy 9 részes dokumentumfilmet a Futótűz forgatásáról, amit szerintem sok hazai rajongó néz majd meg örömmel.
Izginek tűnik viszont a "rejtett extra". 

Ami pedig az árakat illeti:  Az egylemezes verzió 3.290 Ft-ba, a kétlemezes DVD 3.990 Ft-ba, az első két rész duplalemezes változatát tartalmazó DVD-gyűjtemény 4.990 Ft-ba, a  Blu-Ray pedig 6.990 Ft-ba kerül majd.

Nem húzom tovább, íme a lemezborítók:



 Forrás: Xpress és AeonFlux

A Kiválasztott filmváltozatának 9 várhatóan legnyomasztóbb pillanata

Újabb elemzés a Kiválasztottról, én igazából nem is bánom. Mondjuk hosszú cikk, vigyázat, de azért az érdeklődők, és akik hozzám hasonlóan szívesen olvasnak bármi értelmeset a témában, gondolom, ezt is örömmel fogadják. Mondjuk néhol nem bírtam megállni, hogy saját véleményemet (kisbetűvel és zárójelben) oda ne tegyem, de erre a kommentekben nektek is lehetőségetek van, hátha nem csak bennem keltenek indulatokat az olvasottak. :) Vigyázat! A bejegyzés fontos SOPILEReket tartalmaz!

Az Éhezők Viadala szereplői és stábtagjai még a Futótüzet reklámozták, amikor máris nyakig merültek a sorozat utolsó két filmjének, az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. rész (2014. november 21-én a mozikban) és 2. részének (2015. november 20-ától a mozikban) forgatásában. 
Ám ha nem vigyáznak, akár rosszul is elsülhet a dolog.


Míg Suzanne Collins A kiválasztott című regénye izgalmas és lenyűgöző olvasmány, egy mega-kasszasiker sorozat méltó lezárása, ezzel együtt tartalmaz néhány fontos, egyesek szerint veszélyes elemet a történetmesélés szempontjából.
Nem mintha a film készítői is így gondolnák. 
- A történet egyre inkább egy társadalom két szempontú megfigyelése egy háborúban, valamint szó van benne az emberek kizsákmányolásáról, a médiáról és a hírességekről is. - mondta Jeffrey Wright korábban a Buzzfeed-nek. - Igen, kicsit sötétebb, de szerintem nagyon aktuális. Szerintem egyre kevésbé elvont és olyan témákkal foglalkozik, amelyekkel manapság találkozunk a társadalomban háború idején. 

Jena Malone, aki a cinikus Johanna Mason szerepét alakítja, hozzátette:
- Tudván, hogy a történet egy kicsit sötétebb irányba halad vagy életszerű vagy hiteles lesz főleg abban, ahogyan a sorozat majd véget ér, az ember még valóságosabbnak érzi az egészet. Itt nem lenne helyénvaló egy életszerűtlen happy-end a végén.

És ha abban reménykedtél volna, hogy a film készítői jelentősen megváltoztatják majd a történet végét, Francis Lawrence eloszlatja a benned felmerült kérdéseket:
- Az az igazság, hogy a könyvet filmesítjük meg. - mondta a Buzzfeednek. - Semmilyen formában nem szeretnénk újragondolni a könyvet. Ha ezek az emberek már a Futótűz elején sérültek voltak, most a Kiválasztottban még inkább azok lesznek. És a film egyre zordabb irányba halad. És el kell, hogy mondjam, részben azért szeretem a történetet, mert Suzanne nem fogja vissza magát. Épp ezért nagyon örülök, hogy megrendezhetem a Kiválasztottat. Szerintem ez a könyv fogalmazza meg leginkább az egész sorozat mondanivalóját.

2014. február 10., hétfő

Pletyka: Áprilisban érkezik a Kiválasztott 1. részének első előzetese??

Mielőtt elharapózna, hogy kommentben tájékoztattok erről az amúgy se nem hivatalos, se nem biztos információról, jelzem, tudok róla, azt is leírom, ami terjed a neten és azt is, hogy én mit gondolok a dologról.

A Yahoo Movies oldala csapott le az interneten terjedő pletykára, miszerint az izgatott rajongóknak, akik még csak forgatási képeket láthattak a folyamatban lévő produkcióból, már nem kell sokat várniuk, hogy láthassák az első előzetest, mert az áprilisban érkezik. Sőt, a "produkcióhoz közelálló forrás" [bírom az ilyet, a nevét nem adja, de szövegelni azért szövegel] azt is elárulta, hogy az anyag április legelején érkezik.

A pletyka az elmúlt 24 órában terjedt a neten, miután a produkcióval kapcsolatban álló egyik Tumblr oldalon kiszivárgott. 

A lényeg ennyi, de semmi konkrét.
Én részemről két dolgot tennék hozzá: egyrészt, hogy tavaly a Futótűz első előzetese szintén áprilisban (igaz, a közepén) látott napvilágot, az MTV Movie Awards-on (ez idén április 13-án vasárnap kerül megrendezésre), tehát lehet ebből következtetni. 
A másik, hogy egy korábbi cikk szerint a reklámkampány fő elemeit Cannes-ra és a Comic Con-ra időzítik, és mivel a Kiválasztott esetében két filmet forgatnak, és a forgatás maga is tovább tart, logikusabb egy későbbi teaser időpont, mint tavaly (amikor már nagyon rég vártunk a Futótűzre).

Aki Kiválasztott előzetesest nézne, annak addig is rajongói verziókat tudok ajánlani, például ezt:

2014. február 9., vasárnap

Jennifer Lawrence könnyen tud azonosulni Katniss-szel

Látszik, hogy az eltett cikkek raktárainak mélyén kutogatok, ez a cikk tavaly augusztusi, de szerintem bármikor aktuális.


Jennifer Lawrence soha nem titkolta, mennyire kényelmetlenül érzi magát a feléje irányuló médiaérdeklődés miatt. Miután korábban részt vett az Alkonyat meghallgatásán is, utólag bevallotta, mennyire megkönnyebbült, amiért vesztesen került ki ebből Kristen Stewart-tal szemben, azt állítván, hogy ő soha nem lenne képes megküzdeni a sajtó figyelmével, amely a szereppel jár.

Ezért aztán nem meglepő, hogy amikor felajánlották neki Katniss szerepét az Éhezők Viadalában, Jennifer Lawrence három nap gondolkodási időt kért, hogy eldöntse, elvállalja-e a szerepet. Őrlődött aközött, hogy tetszett neki a forgatókönyv, illetve, hogy szeretett volna megmaradni a kis független filmek világában, végül Lawrence a szívére hallgatott és elvállalta egyik kedvenc könyvének női főszerepét.

Egy nemrégiben vele készült interjúban úgy fogalmazott, hogy "kezdem úgy érezni magam, mint egy majom az állatkertben", utalt ezzel arra a nagyfokú figyelemre, amely magánéletét követi. Némileg aggódva tette hozzá: "Ha én csak egy egyszerű, 23 éves lány volnék, és felhívnám a rendőrséget és elmondanám, hogy furcsa férfiak alszanak a házam előtt a gyepen és követnek a Sturbucks-ba, azonnal akcióba lendülnének. De mivel híres ember vagyok, megvonják a vállukat és közlik, hogy sajnáljuk hölgyem, semmit sem tehetünk. Ennek semmi értelme.

Hosszabb pihenőt tervez Jennifer Lawrence az Éhezők Viadala után

Úgy érzem, mára egy Jennifer Lawrence-nap körvonalazódik, amelynek során két cikket olvashattok: most egy frissebbet, délután pedig egy régebbit, ami ha eddig ráért, akkor azt a néhány órát már kibírja :) Íme tehát az első cikk, amelyet a héten találtam.

Jennifer Lawrence kétségtelenül Hollywood egyik legkeresettebb színésznője mostanában, így nem meglepő, hogy azt tervezi, pihenőt iktat be, miután befejezi a Kiválasztott 2. részének forgatását - ahogy ő mondta viccesen, egy évre kikapcsolja telefonját.

A 23 éves színésznőt az elmúlt néhány évben több filmben láthattuk közvetlenül egymás után, többek között a Hallgatás törvényében, a Napos oldalban, az Amerikai Botrányban, Oscar-díjat nyert és folyamatban van a négy részes Éhezők Viadala utolsó két filmjének forgatása, így nem meglepő, ha Jennifer Lawrence kétségbeesetten vágyik már egy kis pihenésre.

Jennifer Lawrence így fogalmazott az Empire magazinnak:
- Oké, ez az én hibám. Csak kisebb szüneteim voltak itt-ott. Az Éhezők Viadala: A kiválasztott forgatásának utolsó napján azonban egy évre kikapcsolom telefonomat.

Amikor megkérdezték, milyen tervei vannak a Napos oldalért elnyert Oscar-díja és az Amerikai Botrányban való teljesítményéért kapott Golden Globe díja után, Jennifer Lawrence így válaszolt: 
- Nem tudom... Menjek a TV-be? Vagy előállok majd valami váratlannal. Talán narrátor leszek az Animal Planet-en. De most komolyan, azt tényleg szívesen csinálnám.

Jennifer Lawrence legközelebb 2014. május 22-től látható a mozikban az X-Men: Az eljövendő múlt napjai című filmben Raven/Mystique szerepében.
Forrás: Celebrity-Yahoo

2014. február 8., szombat

A Lionsgate új sorozatokat céloz meg az Éhezők Viadala sikerén felbuzdulva

A Variety cikkében igazából a Lionsgate terveiről van bővebben szó, ám arányaiban nagy részben foglalkozik a cikk az Éhezők Viadalán, amelynek sikerére alapozva készíti a stúdió hosszabb távú terveit. Így aztán ezeket a részeket fordítom nektek, kiegészítve azokkal a részekkel, amelyek ugyan ezekre a bizonyos további sorozatokra vonatkoznak, de elég izgalmasak lehetnek. Úgy gondolom, hogy attól még, hogy más filmeket is megnézünk a moziban, nem leszünk hűtlenek az Éhezők Viadalához :)

Miután az Éhezők Viadala: Futótűz világszerte 860 millió dollár bevételre tett szert, Jon Feltheimer, a Lionsgate vezérigazgatója megerősítette, hogy a stúdió további sorozatok elkészítését tervezi.
Feltheimer a Szemfényvesztőket, a Mortdecai-t, Egyiptom Isteneit, a Chaos Walkingot és Az Utolsó Boszorkányvadászt nevezte meg lehetséges lehetséges további sorozatokként azon a péntek délelőtti megbeszélésen, amelyen a stúdió legutóbbi pénzügyi negyedév kérdéseit elemezték.

Forrás: Grodansnagel
A megbeszélés során Feltheimer megismételte a stúdió vasárnapi bejelentését, amely szerint a következő két Éhezők Viadala film - az Éhezők Viadala: A kiválasztott, 1. rész 2014. november 21-i és az Éhezők Viadala: A kiválasztott, 2. rész 2015. november 20-i - megjelenési dátuma Philip Seymour Hoffman halála ellenére változatlan marad.


A színész Plutarch Havensbee szerepét játszotta.
- Szerencsések voltunk, amiért hihetetlen tehetségével az Éhezők Viadala családját is megtisztelte. - mondta Feltheimer csütörtökön. - Legmélyebb részvétünket fejezzük ki szeretteinek.


A vezérigazgató megjegyezte, hogy a két Kiválasztott filmet párhuzamosan forgatják. 
- Francis Lawrence kihasználja a Kiválasztott kibővített világának lehetőségeit, hogy lenyűgöző akciófilmeket hozzon létre, amelyeknek segítségével tovább növelheti a sorozat nemzetközi sikerét, és mindkét rész forgatása még idén nyáron befejeződik.


Trish Summerville a Capitol Couture kollekcióról

Ezt az interjút már régóta tartalékolom unalmas, szürke napokra, de azt hiszem, eljött az ideje, amikor van kedvem lefordítani. Szerencsére elég rég volt már szó Trish Summerville-ről, mondjuk, amikor legutóbb felmerült, épp azt tudtuk meg róla, hogy a Kiválasztott munkálataiban már nem vesz részt. Ebben az interjúban arról a kollekcióról olvashatunk, amelyet a Futótűz inspirált, és amelyet a Net-A-Porter oldalán meg is vásárolhatnak kinti rajongótársaink. 

Lángra lobbant lány ruhák, kirobbanó sifon fejfedők, tollal borított fém mellények - ki ne képzelte volna el, hogy Éhezők Viadalában látott ruhákat vesz fel? Most egy Trish Summerville jelmeztervező és a Net-A-Porter között létrejött együttműködésnek köszönhetően végre megszerezhetjük azokat a dolgokat, amelyekben hősnőnk, Katniss úgy néz ki, mint aki most jött a kifutóról. A Grazia [magazin] a Net-A-Porter New York-i irodájában találkozott Trish Summerville-lel, ahol szemügyre vehette a kollekciót. Trish Summerville pedig sok mindenről beszélgetett velünk arról, mit szeret a McQueen ruhában és hogy milyen Jennifer Lawrence-t és Kristen Stewart-ot öltöztetni. [Én azonban csak az Éhezők Viadala témájához kapcsolódó részleteket fordítom.]


Gratulálunk ehhez a nagyszerű kollekcióhoz! Mesélj róla egy kicsit bővebben.
A ruhák napjaink Katniss-einek készültek, és bőrnadrágoktól pólókig elég sok minden van közöttük, szóval mindenki megtalálhatja, amit keres. Vannak alap darabok, amelyeknek mindenképp része kell, hogy legyen az ember ruhatárának, és amelyek jól néznek ki a többi kiegészítővel. Sok fekete darab van köztük, de szeretjük a feketét!

2014. február 7., péntek

Az Éhezők Viadala jövőjéről: Miért volt Francis Lawrence leszerződtetése épp olyan nagy jelentőségű, mint Jennifer Lawrence-é?


Vajon melyik Lawrence volt jobb üzlet az Éhezők Viadalának?
Nem kérdéses, hogy az Oscar-díjas Jennifer Lawrence hatalmas főnyeremény a Lionsgate-nek Suzanne Collins népszerű trilógiájának adaptálása folyamán. A sokoldalú színésznő a megfelelő súlyú érzelmet és pátoszt adja a Katniss Everdeen szerepéhez, aki szabadságharcosként egy olyan háború közepette találja magát, amire soha nem vágyott, kénytelen feláldozni családját és barátait, hogy ő legyen a forradalmat kirobbantó szikra. Collins történetét Katniss belső monológjából ismerjük, Jennifer Lawrence azonban megtalálja a módját, hogy kifelé is kommunikálja a karakter belső vívódásait, ezzel is segítve, hogy a Futótűz kiemelkedjen a többi átlagos, üres kasszasiker film közül.

Vitatnám azonban, hogy a Futótűzre leszerződtetett Francis Lawrence-t semmibe lehetne venni, ha az Éhezők Viadala filmsorozat sikerét mérlegeljük. Lehet, hogy nem vonzza úgy a tekinteteket, mint a pop-kultúrában jártas JLaw, akit - jelen pillanatban - a média kedvencének tartanak, ám színfalak mögötti ténykedéseivel eléri, hogy szemeink gyönyörködhessenek abban, amit látnak... és hogy ez a sorozat előrehaladtával se változzon.

2014. február 6., csütörtök

Március 28-tól kapható nálunk a Futótűz DVD-je

A hír az X-press-en jelent meg hivatalos, és legtutibb infóvadászom, Peeta szállította (amiért köszönet!!), szóval ha lehet hinni a híreknek, március 28-tól mi is megvásárolhatjuk a Futótűz DVD-jét.

Ez még csak a poszter, de legalább magyarul :)
Egyelőre se specifikáció, se magyar borítótervek, viszont az megvan, milyen verziók lesznek majd kaphatóak. Íme:
  • Az Éhezők Viadala: Futótűz - egylemezes változat 
  • Az Éhezők Viadala: Futótűz - duplalemezes, extra változat 
  • Az Éhezők Viadala 1-2. gyűjtemény (4 DVD)
  • BD: Az Éhezők viadala: Futótűz
Forrás: Xpress

A kinti változatok specifikációit és borítóterveit ITT nézhetitek meg újra, az extrák részleteit pedig ebben a bejegyzésben frissíthetitek fel. Az előzőben pedig ott vannak a törölt jelenetek extrái, szóval szerintem, mindenki minden fontosat megtalál, amit keres. :) Természetesen, amint lesznek DVD borítók és további részletek, jelentkezem velük!

Részletek a Futótűz DVD törölt jeleneteiről

Korábban ITT már olvashattatok a tavasszal megjelenő Futótűz DVD legjobban extráinak részleteiről, akkor még csak találgattuk, mit láthatunk a törölt jelenetekben, most azonban találtam egy cikket, amiből kiderül.
  • A ZUG - 8. jelenet (00:21) - Rövid jelenet Katniss-szel és Gale-lel a Zugban.
  • VASÚTÁLLOMÁS - 62. jelenet (00:23) - Katniss hazatér a Győzelmi Körútról, és elmondja Primnek és Anyukájának, hogy el kell hagyniuk a 12. körzetet.
  • EGY TIPP - 81. jelenet (1:42) - Snow elnök felveti Plutarch Havensbee-nek a Fecsegők ötletét. Kibővített jelenet.
  • A BORÍTÉKOK KICSERÉLÉSE - 84. jelenet (1:04) - Plutarch Havensbee kicseréli a Nagy Mészárlás borítékját és megsemmisíti az eredetit.
  • FINNICK HURKOT KÖT - 119. jelenet (00:56) - Finnick Odair hurkot kötni tanítja Katnisst a Kiképzőközpontban. Végre talán láthatjuk a következő still mozgóképes verzióját is:

Ez pedig még nem csak nem is rémlik korábbról (mondjuk a People magazin Futótűz különszámából vagy a Mozikalauzából származhat):

Forrás: Panempropaganda

Filmajánló: A túlélő mától a mozikban

Aki kedvelte Alexander Ludwigot vagy szereti a háborús filmeket, annak mindenképp érdemes megnézni az izgalmasnak ígérkező filmet, amelyet mától láthattok a mozikban szinkronosan.

2005. június 28-án az amerikai haditengerészet megindította a Vörös Szárnyak Hadműveletet. Az akció célja az volt, hogy felkutassák és likvidálják az afganisztáni hegységek között rejtőző tálib vezért, Ahmad Shahd-ot. A bevetés azonban nem várt szörnyű fordulatot vett. A négyfős, SEAL-kommandós osztag csakhamar harapófogóban találta magát, körbevéve egy egész sereg tálib fegyveressel, reménytelenül elvágva a segítségtől. Az akció súlyos kudarccal végződött, a négyesből egyedül Marcus Luttrel maradt életben. Forrás: Port.hu

Alexander Ludwig ugyan nem tartozik a négy legfőbb szereplő közé, azonban az előzetes rögtön vele indul:

A jövő heti Entertainment Weekly Philip Seymour Hoffman előtt tiszteleg

Az újság február 14-én jelenik meg és Philip Seymour Hoffman előtt tiszteleg. A címlapsztoriban a tragikus hirtelenséggel elhunyt színész életútját követik nyomon, de szó esik majd félbeszakadt munkáiról - köztük az Éhezők Viadaláról - is. Egyelőre a címlapot hoztam, a cikket akkor fordítom csak le, ha megjelenik az eddigiekhez képest tud még újat mondani.

Forrás: EW

2014. február 5., szerda

Jennifer Lawrence és Liam Hemsworth a Kiválasztott forgatásán

Egy friss ropogós képet közölt le a Just Jared (UPDATE: közben megtaláltam ronda sárga tag nélkül is a képet) Jennifer Lawrence-ről, aki a mai napon Atlantában vett rést a Kiválasztott forgatásán. Szerintem a szürke cucc rajta (is) a 13. körzet egyenruhája. Meg ami engem illet, személy szerint még nem láttam parókában (az oldalra sem került ki még ilyen kép értelemszerűen), de annyira nem tűnik vállalhatatlannak.


Az ugrás után két klassz Liam képet is láthattok, mondjuk azok is ilyen forgatásra indulósak.
UPDATE! Közben a Popsugar Julianne Moore-ról is tett fel ilyen képet, azzal is bővítettem a bejegyzést!

Egykori szereplők: Amandla Stenberg a Dazed and Confused magazinban

Az Éhezők Viadalában látott Rutát alakító Amandla Stenberg is felnő lassan, és ebben a szezonban új szerepben látható Az Álmosvölgy legendája című sorozatban. Amandlával egy olyan 17 éves lány készített interjút, aki már 12 évesen hírnevet szerzett divatról szóló blogjával. Azt remélem, aki szerette Amandlát, örömmel fogadja ezt az interjúrészletet is:

Tanvi Gevinson: Emlékszem, először a Rookie [magazin] egyik buliján találkoztunk. Egy rakott zöld ruhát hordtál, és nagyon jól nézett ki. Ennek nagyon örültem, mert bár részese voltál egy sokak által kedvelt jelenségnek, mégis ugyanazokat a dolgokat szeretted, amiket én és a barátaim és nagyon megközelíthető is maradtál. Nem szeretnék nagyon szűk látókörűnek tűnni, de engem örömmel töltött el, hogy eljöttél a bulinkra és táncoltál velünk.
Amadla Stenberg: Nos, a Rookie olyan kiadvány, amit nagy örömmel forgatok. Ez [a buli] akkortájt volt, amikor elkezdtem részt venni vörös szőnyeges megjelenéseken, és ez az újság olyasmi volt, amit megszállottan kezdtem olvasni, és igazán nagy hatással volt rám, először is a tekintetben, hogy hogyan kell egy ruhát önkifejezési formaként viselni, később pedig azért, mert elkezdett érdekelni a feminizmus és az azzal kapcsolatos beszélgetések.

T. G.: Szóval, amire kíváncsi lennék, hogy megtaláltad már a közösségi érzést a fiatal színésznők - sokszor azt mondják elég irigykedő - világában?
A. S.: Nos, ami az én esetemben egyedi, hogy nincs olyan sok fiatal afroamerikai színésznő, szóval nem tapasztaltam meg az irigységet és a versengést ebben a szakmában úgy nagy általánosságban.

T. G.: Úgy érted ez azért van, mert ugyanarra a szerepre inkább fehér bőrű színésznőt keresnek?
A. S.: Nos, igen. A legtöbb rendezőnek és írónak elég sajátos szereplőválogatási szokásai vannak, vagy van egy család, és már eldöntött tény, hogy a szülők világos bőrűek. Nem szeretnék nagyon keserűnek tűnni, mert tudom, hogy bárki számára nehéz nagyszerű szerepet találni, de az a tény, hogy én afro-amerikai színésznő vagyok, erősen leszűkíti a lehetőségeket. Épp ezért volt olyan üdítő Az Álmoskönyv legendáján dolgozni, mert a karakterem érzelmileg igazán összetett. És azért is, mert ott a két főszereplő, Ichabod és Abbie közül a férfi fehér bőrű, míg a nő afro-amerikai, és az ilyen nem mindennapos a TV-ben. Az Álmosvölgy legendájában több színes bőrű ember játszik, ami igazán klassz.

T. G.: Amikor forgatókönyveket olvasol és szerepet választasz, milyen szempontokra figyelsz?
A. S.: Nos, az Éhezők Viadalára szándékosan mentem el. Olvastam a könyvet és feltűnt, hogy "Hűű, ennek az afro-amerikai kislánynak milyen erőteljes története van!", ezért aztán megállás nélkül e-maileztem az ügynökömmel, hogy próbáljon meg bejuttatni a meghallgatásra. Még most is időnként beugranak azok a pillanatok, amikor az járt a fejemben, hogy "Hű, szerepelni fogok az Éhezők Viadalában, ez őrület!"
Forrás: Dazed And Confused