2013. április 30., kedd

Éhezők Viadala Kihívás, +5. nap: Milyen lenne az az Aréna, amitől a legjobban félnél?

Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos Éhezők Viadala kihívás.

Egyébiránt az oldalsávba kikerült a rovat, aki utólag szeretne írni, egy kattintásra megkapja így az összes lefutott kérdést!
Örülök, hogy a rovat ilyen nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvend :)

Amint azt már írtam, túl vagyunk az Éhezők Viadala Kihívás hivatalos 30 (illetve 31) napján, ám merültek még fel bennem és Bennetek is olyan kérdések, amit megtárgyalnátok a többiekkel. Ezeket én összeírtam, eltettem, és elő fogom még venni, szóval lehet rá számítani, hogy néhányszor felbukkannak még kérdések. A kérdések sorrendje nem jelent prioritást, arra törekszem csak, hogy változatosan kövessék egymást. Akinek még jut eszébe kérdés, a múltkori bejegyzésbe írhatja :)

Ma Annaka kérdésére válaszolhattok, amelyet a címben is olvashattok.
Én azért nem tudnék konkrét választ adni a kérdésre, mert - amint azt a regényekben olvashattuk - bármilyen is legyen egy aréna, a játékmesterek meg tudják nehezíteni a kiválasztottak életét. Mindenesetre engem  leginkább váratlanul megjelenő állatokkal vagy hemzsegő rovarokkal lehetne félelemben tartani, az ilyen jellegű kalandreality-ket csak csukott szemmel tudom nézni :P

2013. április 29., hétfő

Interjú részlet a Futótűz előzetes háttérzenéjének szerzőivel

Általában az előzetesek háttérzenéit nem szokták önálló számként kiadni. A T.T.L. esetében - amely elektronikus zenét játszó együttes, tagjai Tying Tiffany és Lorenzo Montana - az előzetesekhez való zeneszerzés egy olyan lehetőség, amely során olyan új zenét hoznak létre, ami maga is önálló életet él eredeti megjelenésén túl is. A brooklyni származású duó már rengeteg különböző előzeteshez írt háttérzenét, többek között a Csatahajóhoz, Az éhezők viadalához, és Az éhezők viadala: Futótűzhöz. A Beyond Fire című számuk azonban, amely a Futótűz előzetesének háttérzenéjeként volt hallható, nemrégiben önálló kislemezként is megjelent és letölthető iTunes-ra. 

Ez az instrumentális szám egy sötét hangulatú szám, amely hangszerelését illetően valahol félúton áll a klasszikus zene és az elektronikus tánczene között. A párja, a korábban írt Deep Shadow az Éhezők Viadala első előzetesének háttérzenéje a film érzékenységét szem előtt tartva íródott.

- Hihetetlen nagy titoktartás jellemzi az előzetesek világát, úgyhogy egy rövid leírástól eltekintve semmilyen információt nem kaptunk [a film készítőitől] - mondja Tiffany. - Az Éhezők Viadala előzeteseinek esetében elolvastuk a trilógia könyveit, hogy még mélyebbre merülhessünk a történet hangulatvilágában. Miközben írtuk a zenét, abból merítettünk, hogy mit gondolunk az önfeláldozásról, a túlélésről és arról a forradalomról, amely jelen van a könyvekben. Nem volt túl nehéz beleélni magunkat ebbe a hangulatba, mivel ezek olyan kérdések, amelyek a mi világunkban is jelen vannak. Forrás: TheHollywoodReporter

Aki pedig ismét örömmel meghallgatná az előzetes zenéjét, annak kedvéért beteszem ismét a videót. Döbbenet, mennyire az ember szeme előtt tudnak lebegni az előzetesben látott képsorok csupán a zene hallgatásának hatására:

2013. április 28., vasárnap

Futótűz jelmez illusztrációk

A Frocktalk oldala nemrégiben Phillip Bouette jelmez illusztrátorral készített interjút, amelyből kiderül, hogy a férfi készítette el a Futótűzben Trish Summerville jelmezterveinek illusztrációját. Bár Bouette az interjúban nem beszél konkrétan a Futótűzön végzett munkájáról, néhány illusztrációja azonban megjelenik, amelyet érdemes megnézni:





Képek: Frocktalk.com

Éhezők Viadala Kihívás, +4. nap: Mi Katniss legjobb tulajdonsága?

Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos Éhezők Viadala kihívás.

Egyébiránt az oldalsávba kikerült a rovat, aki utólag szeretne írni, egy kattintásra megkapja így az összes lefutott kérdést!
Örülök, hogy a rovat ilyen nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvend :)

Amint azt legutóbb írtam, túl vagyunk az Éhezők Viadala Kihívás hivatalos 30 (illetve 31) napján, ám merültek még fel bennem és Bennetek is olyan kérdések, amit megtárgyalnátok a többiekkel. Ezeket én összeírtam, eltettem, és elő fogom még venni, szóval lehet rá számítani, hogy néhányszor felbukkannak még kérdések. A kérdések sorrendje nem jelent prioritást, arra törekszem csak, hogy változatosan kövessék egymást. Akinek még jut eszébe kérdés, a múltkori bejegyzésbe írhatja :)

A mai címben található kérdést ezúttal VanillaRice0365 tette fel.
Mint főszereplőt, jól megismerjük Katniss-t, és én személy szerint szeretem, hogy ilyen összetett jelenség. Érdekes az is, hogy részemről nem feltétlenül a legjobb tulajdonságai a kedvencek, de persze Katnissnek vannak olyanok is. Ezek közül pedig számomra Katniss önzetlensége a legszimpatikusabb, amellyel jelentkezik Prim helyett a Viadalra, amellyel elmegy a lakomára, hogy megmentse Peeta életét, amikor mindent megtenne, hogy megmentse szerettei életét, amikor odaállt az ostor elé, amellyel Gale-t korbácsolták, stb. Nem szeretném azt mondani, hogy Katniss mindvégig önzetlen, de amikor igen, az nagyon megindító.

És íme egy videó, ami már ugyan volt benn az első film előtt, és ami Katniss arcaiból mutat meg néhányat, hátha ebből is ihletet merítettek.

 

2013. április 27., szombat

Pletyka: Jennifer Lawrence a Szürke 50 árnyalatának főszerepében??

Miután elég nagy kaliberű hírről van szó, és sok (pletyka)oldalon megjelent, ezért nem szeretnék szó nélkül elmenni a hír mellett, de azért nem is szeretnék senkiben hiú ábrándokat ébreszteni.
 
Bizonyára sokan ismeritek az 50 Árnyalat-sorozatot, amely szintén akkora sikerre tett szert, hogy megfilmesítésének előkészületein dolgoznak. Érdemes tudni, hogy jelen pillanatban még az első rész forgatókönyve sem készült el, nincs kiválasztva rendező sem, tehát komolyabb szereplőválogatásról sem beszélhetünk, mégis az elmúlt napokban több helyen merült fel Jennifer Lawrence neve a női főszerepre.
 
A hírek szerint a Szürke 50 árnyalata filmváltozatának női főszerepére az Oscar-díjas Jennifer Lawrence a legnagyobb favorit.
A HollywoodLife szerint a film procucerei úgy érzik, a Napos oldal főszereplője lenne a legideálisabb választás a 21 éves, főiskolás lány szerepének alakítására.
- Ha a producerek elérik, amit akarnak, JLaw fogja játszani Anastasia Steele szerepét a Szürke 50 árnyalatának filmváltozatában. - olvasható a HollywoodLife cikkében, ahol egy a produkcióhoz közel álló forrásra hivatkoznak.
A forrás azt is tudni véli, hogy a film forgatása 2014. tavaszán kezdődhet Londonban.
 
A GossipCop is lehozza a hírt, ők azonban tovább mentek, és Jennifer Lawrence-hez közel álló forrásokra hivatkozva azt írták, nincs semmi valóságtartalma a HollywoodLife cikkének.
 
Ami azt illeti, a Futótűz szereplőválogatásának kapcsán is olvashattunk mindenféle közeli forrásokra hivatkozó exkluzív híreket, amelyek később hamisnak bizonyultak. Azt, hogy a hírnek valóban semmi valóság alapja sincs, számomra csak megerősíti az a tény, hogy a HollywoodLife cikke már megerősített tényként kezeli, hogy a film főszerepét Alex Pettyfer alakítja majd, és hogy a film rendezője Gus Van Sant. Ebből annyi igaz, hogy az említett rendező egy tesztfelvételt készített Alex Pettyferrel a témában, de egyikük sincs leszerződve a produkcióhoz.
 
Akit érdekel a téma további alakulása, és az 50 Árnyalat trilógiával kapcsolatos hírek, azok mindent megtalálnak a Beautiful Shades blogon (belépés csak nagykorúaknak!), én viszont csak akkor megyek bele majd jobban a témába, ha valóban hivatalos és megerősített lesz a tény.
 
Ami miatt személy szerint én felkaptam a fejem, az az, hogy Jennifer Lawrence-t én tökre alkalmasnak találnám a szerepre (mondjuk sokkal inkább, mint Katniss-ére), hiszen itt a kora jobban stimmel, azt pedig már jól bizonyította Jen, hogy mindenféle szerepben megállja a helyét.
Más kérdés persze, hogy két olyan hatalmas franchise, mint az Éhezők Viadala és az X-Men sorozat mellett Jennifer be tud illetve be akar-e vállalni egy ilyen kaliberű harmadikat (ha egyáltalán valóban komolyan felmerül a neve). Ami a forgatási időpontokat illeti, úgy tudjuk, 2013. szeptemberétől 2014. májusáig a Kiválasztott két része forog, tehát addig semmi komolyabbat nem tud betervezni.
 
Azért én még megkérdezném, Ti mit gondoltok, szívesen látnátok-e Jent ebben a szerepkörben?

2013. április 26., péntek

Rajongói élménybeszámoló egy Jennifer Lawrence-szel való találkozásról

Mivel ma sincs más (nem tudom, mi van, az előzetes óta megint, mintha elvágták volna a híreket...), ezért egy beszámolót hozok. Én szívesen olvasom az ilyeneket, hiszen ha olyan helyeken nem is lehetek ott, mint néhány kinti rajongó, legalább az ő szemszögükön keresztül átélhetek bizonyos dolgokat.
Ezúttal TheHob nevű kinti rajongói oldal két szerkesztőjének a hétvégén nyílt rá lehetősége, hogy részt vegyenek a GLAAD Media Awards-on (ráadásul egy nyereményjáték nyerteseként VIP vendégekként), ahol nem csak megnézhették, amint Jennifer Lawrence díjat ad át, hanem találkozhattak és beszélgethettek is a színésznővel. Az ő élménybeszámolójuk fordítását olvashatjátok:

Szombat este eljött a nagy nap! Lee és én (Gabby) akkor érkeztünk GLAAD Media Awards színhelyére, mielőtt a vörös szőnyeges bevonulás kezdetét vette volna. Mondták, hogy sétáljunk végig a vörös szőnyegen, ahol lefotóznak minket, majd mehetünk is a VIP koktélpulthoz. Lee és én döbbenten néztünk egymásra - nemigen számítottunk rá, hogy az a tucatnyi fotós majd lefényképez minket a vörös szőnyegen! Mindenesetre megpróbáltuk visszafogni magunkat, és nem nagyon kiakadni. Amikor elérkezett az idő, annyira emlékszem összesen, hogy villogtak a vakuk, valaki kiabált jobbról, majd balról, majd elölről, aztán kész is voltunk. Minden tiszteletünk a hírességeké, akik ezt nap-mint-nap végigcsinálják - az élmény épp annyira volt üdítő, mint vakító. 

A vörös szőnyeg után a koktélpulthoz mentünk, ahol végignézhettük a sztárok vörös szőnyeges bevonulását. Láttuk Kat Graham-et, Chris Evanst, Sara Ramirezt, Matt Bomert, Ted Dansont, Perez Hiltont és még sok más hírességet. Volt egy ember, akinek érkezését különösen nagy izgalommal vártuk: az Éhezők Viadala Kiválasztottját alakító Dakota Hood-ét. Csodálatosan festett. Amikor Dakota végzett a sajtós soron, odamentünk hozzá, hogy köszönjünk neki, és készítsünk vele egy közös képet. Jennifer Lawrence bevonulásáról sajnos lemaradtunk, mert ő a végén érkezett, addigra bezárt a koktélpult, a személyzet pedig noszogatta a vendégeket, hogy foglalják el helyeiket a nézőtéren.


A díjátadó nagyon nagy élmény volt, nem csak az, hogy a hírességek arról beszéltek, mit jelent az, hogy mindenkinek egyforma jogai vannak, hanem azt is megdöbbentő volt végighallgatni, amit a meleg közösségek tagjai meséltek arról, milyen szintű megkülönböztetéssel kell megküzdeniük nap mint nap. Ezen a rendezvényen azokat jutalmazzák, akik küzdenek ezekért a jogokért és ugyanekkor pénzgyűjtésre is lehetőség van. A szervezet célja 75000 dollár volt, ám az este végére ennek több, mint duplája gyűlt össze.

Körülbelül a show felénél kirángattak minket székeinkből, és a kulisszák mögé vezettek, ahol találkozhattunk Jennifer Lawrence-szel. Megvártuk és meghallgattuk, amint átadja a díjat Clintonnak, korábbi elnökünknek. Aztán mielőtt észrevettük volna, Jennifer már meg is érkezett. Bemutatkoztunk neki, és azzal kezdtük, mennyire tetszik az új frizurája. Erre ő mondta, hogy "ma vágták le az egészet". Aztán azzal folytattuk, hogy elmeséltük, hogy a rajongók mennyire kiálltak ezen ügy mellett, és hogy ez volt a fő téma a Twitteren. Mire Jennifer úgy reagált, hogy "Nagyszerű, álljunk ki a melegek jogaiért!" Tényleg olyan kedves és vidám volt, amilyennek mindig is látjuk.


Lee és én aztán elmeséltük, milyen HATALMAS Éhezők Viadala rajongók vagyunk, és meséltünk neki a TheHob weboldalról. Jennifer erre felkiáltott, hogy "Tényleg? Na, akkor majd feltétlenül megnézem!" Természetesen nagyon odáig voltunk, amiért ezt mondta, és felajánlottuk neki az egyik [Éhezők Viadalás] könyvjelzőnket. Azzal viccelődött, hogy "Hát ez nem igazán illik a szerelésemhez!" Aztán csináltunk pár képet és eljött a búcsú ideje. De mielőtt még elváltunk volna visszaszólt: "Hé, adjatok csak abból a könyvjelzőből!" Nagyon jól esett mindez, és persze azonnal a kezébe is nyomtunk egyet, kezet ráztunk vele, és ennyi volt. A felhők között éreztük magunkat, és még mindig nem szálltunk le onnan.
Forrás: TheHob

2013. április 25., csütörtök

Éhezők Viadala Kihívás, +3. nap: Panem mely körzetében élnél legszívesebben?

Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos  Éhezők Viadala kihívás.

Egyébiránt az oldalsávba kikerült a rovat, aki utólag szeretne írni, egy kattintásra megkapja így az összes lefutott kérdést!
Örülök, hogy a rovat ilyen nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvend :)

Amint azt legutóbb írtam, túl vagyunk az Éhezők Viadala Kihívás hivatalos 30 (illetve 31) napján, ám merültek még fel bennem és Bennetek is olyan kérdések, amit megtárgyalnátok a többiekkel. Ezeket én összeírtam, eltettem, és elő fogom még venni, szóval lehet rá számítani, hogy néhányszor felbukkannak még kérdések. A kérdések sorrendje nem jelent prioritást, arra törekszem csak, hogy változatosan kövessék egymást. Akinek még jut eszébe kérdés, a múltkori bejegyzésbe írhatja :)

Ma Lilla kérdésére válaszolhattok, ami úgy hangzik, hogy melyik körzetben élnél legszívesebben, ha Panemben élnél? Hogy pontosan képben legyünk, íme a felsorolás, melyik körzetnek mi az erőssége, jellegzetessége:

  1. körzet: Luxuscikkek gyártása 
  2. körzet: Kőbányák, árutermelés, leginkább fegyverek és vonatok
  3. körzet: Elektronikai cikkek gyártása
  4. körzet: Halászat
  5. körzet: Ipari hatalom
  6. körzet: Gyógyszergyártás
  7. körzet: Fakitermelés
  8. körzet: Textilgyártás, ruhaipar központja
  9. körzet: Gabonatermelés
  10. körzet: Állattenyésztés
  11. körzet: Mezőgazdaság, növénytermesztés
  12. körzet: Szénbányászat
  13. körzet: Nukleáris fegyverek gyártása, élet a föld alatt
Ami engem illet, nem biztos, hogy jó választás, de a 4. körzetben élnék legszívesebben, bár bevallom, oda nem a halszag vonz :), hanem a napsütés, fény, tenger :))) Jöhetnek a Ti válaszaitok is, kíváncsi vagyok, Ti hogyan döntenétek.

2013. április 24., szerda

Innen-onnan, 51.

Hát, úgy látom, megint nincs más hátra, mint előre, azaz összeszedem a produkciótól független egyéb híreket a színészek háza tájáról. Mert egyébként nagyon panganak a hírek, cikkek, sejthetitek, hogy egyébként hoznám őket.

Jennifer Lawrence-ről először. Az elmúlt időkben ő díjat adott át/elismerésben részesült, több címlapon szerepelt és fennforgások történtek aktuális filmjének forgatásán is.

Ami a címlapokat illeti, mostanában Jennifert az orosz Tatler magazin májusi címlapján, és a TIME magazin különszámának címlapján láthatjuk. A TIME magazin ugyanis Jennifer Lawrence-t a 100 legnagyobb hatású színésze kategóriájába választotta. Íme a két címlap:


Mint tudjuk Jennifer (is) forgat mostanában, mégpedig Bostonban. A múlt héten a bostoni maraton céljánál történt terrorcselekmény hatására a film forgatását egy időre felfüggesztették, hogy a színészeket biztonságban tudják. A héten aztán folytatódott a forgatás.
A filmet korábban Abscam néven emlegették, ám kapott végre "tisztességes" címet is, mégpedig az American Hustle-t. Akit érdekel, íme egy újabb kép a forgatásról:


2013. április 23., kedd

Éhezők Viadala Kihívás, +2. nap: Milyen eszköz(öke)t vetnél be, hogy megnyerj egy Viadalt?


Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos  Éhezők Viadala kihívás.

Egyébiránt az oldalsávba kikerült a rovat, aki utólag szeretne írni, egy kattintásra megkapja így az összes lefutott kérdést!
Örülök, hogy a rovat ilyen nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvend :)

Amint azt legutóbb írtam, túl vagyunk az Éhezők Viadala Kihívás hivatalos 30 (illetve 31) napján, ám merültek még fel bennem és Bennetek is olyan kérdések, amit megtárgyalnátok a többiekkel. Ezeket én összeírtam, eltettem, és elő fogom még venni, szóval lehet rá számítani, hogy néhányszor felbukkannak még kérdések. A kérdések sorrendje nem jelent prioritást, arra törekszem csak, hogy változatosan kövessék egymást. Akinek még jut eszébe kérdés, a múltkori bejegyzésbe írhatja :)

Ma Ági kérdését hoztam, amely egyike annak a jó néhánynak, ami nem szorosan a könyvvel/sorozattal, hanem inkább annak világával kapcsolatos. Vagyis ezúttal, ha Ti vennétek részt egy Viadalon, milyen eszközt vetnétek be, hogy győzzetek?
Ami engem illet, félek, én nem lennék elég jó túlélő. Az eszemet tudnám használni, hosszútávon jó az állóképességem, és viszonylag kicsi a kajaigényem :D Szóval leginkább a Rókaképű lány stratégiája az, ami működne nálam, azzal a különbséggel, hogy nem csak ölni, lopni se lopnék, de persze nem tudhatjuk, hogy hasonló helyzetben mire kényszerülnénk. Mindenesetre próbálnék a legtovább elsunnyogni csöndben, feltűnés nélkül, hogy senkinek eszébe se jussak, míg hátha kinyírják egymást a többiek, és csak én maradok életben. Más opciót nem nagyon látnék. :)

2013. április 22., hétfő

Visszaszámlálás: 7 hónap a Futótűz bemutatójáig

És mondhatnám, hogy lassan beindul a gépezet, de azért még messze vagyunk attól, hogy dübörögjön is. :)
Azért nézzük, mivel vagyunk előrébb, mint az elmúlt hónapban:
  • Ami a legfontosabb, a múlt hétfőn megkapott előzetessel mindenképp. Megkaptuk az első mozgó anyagot a filmből, amely rávilágított arra, mit várhatunk Francis Lawrence-től, és első ránézésre leginkább tetszős a dolog. :) Ennek örömére millió meg egy képernyőkép is megjelent, szóval hirtelen megsokszorozódott a filmből látott képek száma. Még hétfőn sikerült megcsinálnom az előzetes feliratos változatát és még aznap este megjelent az előzetes zenéje is.
  • A Lionsgate azért tett róla, hogy az előzetes előtti napok se teljenek egyhangúan. Az előzetest megelőző öt napban öt jelenetfotót adtak ki, amelyeket megtekinthettek a folyamatosan bővülő Jelenetfotók aloldalon.
  • A múlt héten lezajlott a CinemaCon találkozója, ahol a Lionsgate a Futótüzet promotálta, és amelynek során Francis Lawrence úgy nyilatkozott, teljesen elkészültek a Futótűz forgatásával. A hír azonban hivatalos sajtóközlemény formájában még mindig nem jelent meg a filmstúdió hivatalos oldalán. A rendezvény során Liam Hemsworth is biztosította a rajongókat, hogy nem lesznek csalódottak a film láttán.
  • Az elmúlt hónapban néhány interjúrészletet is olvashattunk a Futótűzzel kapcsolatban, leginkább mondjuk mellékszereplőkkel: Nelson Ascencióval, aki két képet is linkelt FB oldalára, amelyből arra következtetünk, hogy már a DVD is készül a háttérben, Elena Sanchezzel, Alan Ritchsonnal és Elizabeth Banks-szel.
  • Végre megjelent az első hivatalos magyar nyelvű anyag is, mégpedig az egyik Győzelmi Körút posztert kaptuk meg magyarul :)

Elizabeth Banks Effie Futótűzben való szerepéről

Még a CinemaConon nyilatkozott Banks Effie szerepéről, mégpedig röviden, a következőt:


- Ó, Istenem, annyira szeretem Effie-t! A frizurái és a jelmezei ez alkalommal még elvontabbak. Rengeteg extravagáns ruha volt rajtam. A szó szoros értelmében... egyik alkalommal egy olyan ruha volt rajtam... úristen, beszélhetek én egyáltalán erről a cuccról? Szóval egy adott ponton volt egy olyan ruhám, amely 10000 kézzel festett tollból készült, és minden egyes toll úgy nézett ki, mint egy pompás királylepke. [Az érdeklődőknek: ILYESMIRŐL lehet szó.] Mint minden őrült műalkotásban, ebben sem tudtam se ülni, se sétálni, de enni se tudtam benne. És a forgatáson is egy furcsa... aláöltözetben jártam fel-alá, ami nagyon kínos volt, főleg, hogy utána ezernyi statiszta előtt mondtam is, hogy "Igen, srácok, most itt mindenki előtt fogok átöltözni." De aztán összeállt Effie. De igazán szórakoztató volt ez az egész. 
Forrás: Movies.about

2013. április 21., vasárnap

Éhezők Viadala Kihívás, +1. nap: A legváratlanabb fordulat


Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos  Éhezők Viadala kihívás.

Egyébiránt az oldalsávba kikerült a rovat, aki utólag szeretne írni, egy kattintásra megkapja így az összes lefutott kérdést!
Örülök, hogy a rovat ilyen nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvend :)


Amint azt legutóbb írtam, túl vagyunk az Éhezők Viadala Kihívás hivatalos 30 (illetve 31) napján, ám merültek még fel bennem és Bennetek is olyan kérdések, amit megtárgyalnátok a többiekkel. Ezeket én összeírtam, eltettem, és elő fogom még venni, szóval lehet rá számítani, hogy néhányszor felbukkannak még kérdések. Aki viszont nem olvasta még végig a sorozatot, az sürgősen ugorjon, mert erősen SPOILER-es bekezdés következik!

Azt hiszem, sokan azért szeretjük a sorozatot, mert telis-tele volt váratlan fordulatokkal, nem várt csavarokkal. Éppen ezért azt kérdezem most tőletek, melyik volt az a fordulat (a teljes sorozat során), ami leginkább meglepett, ami a legváratlanabb volt számotokra?
Mondjuk, ami engem illet, pont nem is tudnék egyet kiemelni, sőt hármas holtversenyt hirdetek, a "győztes fordulatok" pedig a megtörténés sorrendjében: 1. amikor Katniss menyasszonyi ruhája fecsegőposzáta jelmezzé változik, 2. amikor Peeta nem örömmel fogadja, hanem a 13. körzetbe érkezésekor meg akarja ölni Katnisst, és a 3., ami talán azért a legváratlanabb, mert még a 3. könyv legvégén is képes volt meglepni az írónő: amikor Katniss Coint lövi le Snow helyett.

Nem gondolom, hogy ez a három van csak, sőt, szóval írjátok meg, Titeket mi lepett/fogott meg leginkább.

2013. április 19., péntek

Részletesebb beszámoló a CinemaCon Futótűzre vonatkozó részéről

A WashingtonPost összefoglalója következik. Nem sok konkrétummal, de azért több, mint a semmi.

LAS VEGAS - A dögös szépfiú, Liam Hemsworth azt ígéri, hogy az Éhezők Viadala nagy várakozás övezte folytatása nem fog csalódást okozni a rajongóknak.

Ez egy egészen visszafogott kijelentés volt a CinemaCon mozis találkozóján, ahol a legtöbb színész azt ígérte, az ő filmje lesz a nyár legnagyobb, legütősebb, legklasszabb slágere. Persze a Futótűz nem nyári kasszasiker lesz. A film ugyanis csak november 22-től látható a mozikban.

Mégis, a Suzanne Collins fiatal felnőtteknek szóló trilógiáján alapuló sorozat hatalmas világjelenséggé vált, ahogyan azt a Lionsgate Entertainment Corp. elárulta a Las Vegasban megrendezésre kerülő bemutatójában csütörtökön. Így aztán a rendező és néhány színész megjelenése nem is elsősorban a film promóciója miatt történt. 
Francis Lawrence, aki még újonc a sorozatnál, elárulta, hogy "vadul" vágják a filmet.

Hemsworth azonban, aki Gale Hawthorne-t, a hhősnő gyerekkori barátját alakítja, máris bizalmat szavazott a filmnek:
- Tudom, hogy senkinek nem fog csalódást okozni. - jelentette ki.

A legelszántabb rajongóknak, akik magukat "Kiválasztottaknak" nevezik, és akik hónapok óta a sorozattal kapcsolatos hírekre ácsingóztak, csalódottak voltak, hiszen [a mozis találkozón] nyoma sem volt Jennifer Lawrence-nek, aki Katniss Everdeen szerepét játssza. A főhős kamaszlány túléli az életre-halálra zajló valóságshowt egy elképzelt jövőben, majd az ellenállás jelképévé válik.

A mozitalálkozó közönségét egy előzetessel lepték meg, amely hamarosan látható lesz a mozikban is, tele disztopikus kékséggel és szürkeséggel, koszos, reményteli gyerekekkel, égnek emelt tekintetekkel, egy acélos tekintetű Katniss látványával, és részleteket láthattunk arról is, hogy a vezetők miként tervezik meg a lány halálát.
A rajongók több, mint 20 milliószor nézték meg az előzetest, mióta az vasárnap este megjelent a YouTube-on. 

A filmben Katniss és kiválasztott társa, Peeta Mellark egy Győzelmi Körúton vesznek részt, amelyet a Kapitólium szervez meg az elnyomott körzetekben. Katnisst, aki az első filmben egy fiús lány volt, most kisminkelik és szépen felöltöztetik, akár egy babát. A lány azonban nem hajlandó bábként viselkedni.
A Futótűzben egyre nagyobb a tét a két fiatal számára, akik az életükért harcolnak, amely által egy egész nemzet sorsát alakítják. 

Az előzetesben látjuk, amint Katniss félmosolya mogorvaságba vált, amikor kiöltöztetik; a Kapitólium elvakult tanácsadóit, köztük Philip Seymour Hoffmant, aki azon dilemmázik, mit kellene tenni a lánnyal és a többi Éhezők Viadala győztessel,  végül eldöntik, hogy el kell őket pusztítani. 

- Véleményem szerint ez alkalommal képesek voltunk fokozni a hatást és az érzelmeket. - mondta Francis Lawrence. 

Elizabeth Banks, aki a kiválasztottak kicsit idegesítő kísérőjét alakítja, felszínes karakterére emlékeztető, élénk, éles hangú, Helló!-val köszönt.
Szem előtt tartva gyakorlatias, külsőségekre adó karakterét, kiállt a stúdió korai reklámhadjárata mellett:
- Nagyon izgatottak! - mondta. - Kicsit talán túlzásba is viszik!
Forrás: WahingtonPost

Az ugrás után pedig itt az új Lionsgate logo, amit amúgy az előzetesben már láthattunk, és még pár kép a résztvevő hármasról, Francis Lawrence-ről, Elizabeth Banks-ről és Liam Hemsworth-ről.

Gyorshír a CinemaCon-ról

Tegnap a Lionsgate is bemutatta a CinemaConon idén bemutatásra kerülő filmjeit, élükön a Futótűzzel. A rendezvényen a stábtagok közül Francis Lawrence, Elizabeth Banks és Liam Hemsworth vettek részt.
  • Francis Lawrence bemutatta az előzetest, amely bár neten fenn van egy ideje, széles vásznon most volt először látható.
  • Francis Lawrence elmondása szerint a Futótűz forgatásával _teljesen_ végeztek, és bőszen zajlik a vágás :)
  • Az új előzetes egyébiránt a Vasember 3. előtt lesz látható a kinti mozikban, majd sasoljatok, itthon is lesz-e :)
  • A Lionsgate bemutatta új logoját is, amit mi is láthattunk az előzetes előtt.
Majd délután hozok még képeket, de íme a három résztvevő:


2013. április 18., csütörtök

Éhezők Viadala Kihívás, 31. nap: Bármi, amit hozzátennél

A hivatalos résznek az utolsó kérdéséhez érkezett a sorozat. Épp jókor: lassan talán beindulnak a hírek. Mindazonáltal azért szeretném méltóképp lezárni a Kihívást.

Ezért aztán várom mindenféle megjegyzéseiteket arról, amit még nem írtatok le, de szeretnétek hozzátenni.

Nekem nemigen van ilyen, én igyekeztem kiírni magamat. Annyit tennék hozzá azonban, hogy vannak még kérdéseim (konkrétan kettő), talonban, amit még fel fogok tenni, mert szerintem érdekesek, ideillőek, és talán jobbak is, mint némelyik az elhangzottak közül. És ha már itt vagyunk, Titeket is erre buzdítanálak: van-e olyan kérdés, amelyet szívesen feltennétek rajongótársaitoknak, amit szeretnétek megvitatni, és ami a sorozattal kapcsolatos? Természetesen szívesen válogatok majd ezek közül is, ha írtok ilyeneket, és így még kicsit kihúzhatjuk a Kihívást. :)

Viszont most, hogy a hivatalos rész véget ért, én azt is megkérdezem, kinek melyik kérdés volt a kedvence? Ha nem emlékszel, ezen a linken visszakeresheted az elhangzott kérdéseket. Mondjuk én nem tudnák egy ilyet kiemelni, az a véleményem, hogy sok jó kérdés volt, és persze volt néhány, ami nem tetszett vagy leginkább, amit nagyon önismétlődőnek tartottam.

2013. április 17., szerda

Sam Claflin eltörte a kezét a Futótűz próbái során

A Futótűz fájdalmas.

A sorozat újoncának - Sam Calflinnek, aki Finnick szerepét alakítja a sorozat folytatásában - legalábbis minden bizonnyal. 
- Sam sérült meg a legjobban - mondta a Gloss szerepét alakító Alan Ritchson az MTV Movie Awards-on. - Eltörte a kezét, amikor egy kaszkadőrmutatványt hajtott végre. 

A jelenetet azonban a DVD extrái között sem fogjuk megtalálni:
- A próbák során történt, szóval még csak nem is forgattunk. - mondta Ritchson. - Az egyik kaszkadőr srácon törte el, bemelegítés közben. Épp mellette álltam. Még nézni is rossz volt.

Ritchson azt mondja, Sam úgy viselkedett, akár egy bajnok, nem foglalkozott vele, hanem tette a dolgát.
Forrás: E!Online

A Movies.com (is) szétcincálja a Futótűz előzetesét


Az MTV Movie Awards-on végre megérkezett az Éhezők Viadala: Futótűz előzetese, ami nem csak hogy megfelelt az elvárásoknak, hanem messze meg is haladta azokat, azáltal, hogy nem csupán egy ízelítőt kaptunk, mint az első film alkalmával. Persze az első reakciók azoktól érkeznek, akik már többször elolvasták a könyveket. Amennyire izgalmas számukra látni, amint életre kel az ismerős anyag, annyira fontos az is, hogy akik először látják mindezt, azok számára is egyértelműen kiderüljön, miről is van szó.

Nézzük, mit mond az előzetes...

az újoncoknak, akik még nem olvasták a könyveket

A klip úgy kezdődik, hogy megadja az érzést az embernek, hogy a történet ott folytatódik, ahol az első film véget ért, ami tökéletes ugródeszkát képez, hogy újra visszakerülhessünk Panem világába. Bár a szerkesztők [korábban] már megmutathatták az a jelenetet, amikor Katniss és Peeta üdvözli a Győzelmi Körúton megjelent tömegeket, a jelenet sokkal több rétegűvé és nagyobb jelentőségűvé válik, amikor közbevetik Snow elnök (Donald Sutherland) és Plutarch Havensbee (Philip Seymour Hoffman) beszélgetését, mielőtt az egész egy fejlövéssel érne véget. 

Innentől kezdve azonban az előzetes alól kicsúszik a talaj: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson és a Futótűz többi szereplője színészi játékának csúcsát mutatja, ám a jelenetek úgy vannak összeválogatva, hogy elég nehéz kitalálni, hogy a karakterek merre tartalak és mi ellen lázadtak fel. Az világos, hogy a háttérben Snow elnök mozgatja a szálakat, azonban az előzetes alapján Katniss ezzel nincs tisztában, így aztán nem tűnik egyértelmű főhősnek és nem világos küldetésének lényege sem.

Habár a történet homályos, az előzetes épp elég alkalmat ad arra, hogy az ember kétségbeessen Katniss sorsa miatt, különösen azok után, hogy az ember tudja, mit ért azon Snow elnök, hogy ki kellene irtani az egész fajtáját.

2013. április 16., kedd

Alan Ritchson és Elizabeth Banks a Futótűzről

Alan Ritchson [Gloss] a hétvégi MTV Movie Awardson jelent meg egyébiránt, ahol az MTV News kérdezte a Futótűzről. Ritchson leginkább a forgatási élményeiről mesélt:

Itt arra volt kíváncsi az MTV stábja, hogyan fogadták az Éhezők Viadala "nagy öregjei" az újoncokat, és hogy megtréfálták-e őket is:
- Nem, szerencsére nem tréfáltak meg. - mondja Ritchson. - De nagyon jó volt benne lenni ebben az egészben. Jennifer csillaga ezen produkció által is emelkedik majd... Egyszerűen nagyon klassz volt ott lenni. Nagyon volt a szereplőgárda tagjának lenni, mindenki nagyon nagylelkű és odaadó volt. Különösen Stanley Tucci, akivel együtt dolgozhattam néhány napig és vele kifejezetten jó volt a közös munka. Ez a felhajtást pedig, ami az egész körül van, jó látni. Nekünk vannak a legjobb rajongóink, szóval nagyon hálás vagyok, hogy ennek a részese lehetek.

Van-e olyan jelenet, különösen az arénából, amelyet alig vársz már, hogy láthassanak a rajongók?
- Talán a halál-jelenetem? [nevet] Legforgattunk néhány nagyon klassz jelenetet. Különösen szerettem azokat, amelyek fizikai/akciójelenetek voltak. Hónapokig edzettünk erre az egészre, voltak harcművészeti edzések, én magam tőrspecialistává váltam. Minden Aréna-beli jelenet nagyon jó lesz!
Forrás: MTV

Elizabeth Banks ezzel szemben a Variety cikkében azt erősíti meg, milyen könyvhű lesz a készülő film:

- Nem lesznek nagy meglepetések [a filmben]. Effie-nek nagy szíve van, amely egyre nagyobb lesz a film során is. Hűek maradtunk a könyvhöz. Reméljük, a rajongóknak átjön majd mindez. Mert ez az, amire vágynak. 
- Természetesen sok időt töltöttem a fodrász és sminkes lakókocsikban, és minden nap meg volt az a pillanat, amikor úgy éreztük, hűha! -tette még hozzá a színésznő.

Az MTV elemzése a Futótűz előzeteséről

Kicsit vegyes érzésekkel hozom a cikket, mert szerintem mindenki kielemezte magának az előzetest, ugyanakkor meg azt is tudom, hogy ennek ellenére elolvasnátok a cikket, ha meglenne magyarul. Ahogyan én is. Szóval meglesz :) Viszont mivel tudom, hogy most vannak itt olyanok is, akik még nem olvasták a könyveket, a kedvükért szólok, hogy VIGYÁZAT, SPOILER!-es bejegyzés!!

Az Éhezők Viadala: Futótűz vasárnap, a 2013-as MTV Movie Awards-on kapott lángra, amikor Liam Hemsworth bemutatta a november 22-én bemutatásra kerülő film első előzetesét. Ez a közel két és fél perc pedig a disztópikus dráma bőségszaruja, amelyben a 11. körzetben való lázadástól Gale megkorbácsolásáig sok mindent láthattunk. Vegyük szemügyre közelebbről a kulcsfontosságú pillanatokat:


Egy nem-is-olyan-győzedelmes körút
Az előzetes a Győzelmi Körút 11. körzetben játszódó állomásával nyit, ahonnan az MTV ízelítője is származott: A polgármester bemutatja Katniss Everdeent (Jennifer Lawrence) és Peeta Mellarkot (Josh Hutcherson), akiket kísérőjük, Effie Trinket (Elizabeth Banks) terelget ki a Törvényszék épülete előtt felállított színpadra. És bár nem halljuk Katniss elismerő szavait, amelyeket Ruta és Thresh családjához intéz, látjuk mindennek tragikus, nem várt végkimenetelét, amikor a tömegben egy férfi bal kezének három ujját felemelve tiszteleg Katniss előtt, amellyel eléri, hogy golyót röpítsenek a fejébe. Haymitch azt tanácsolja Katnissnek, hogy vonja el az emberek figyelmét, a lány azonban nem tehet róla, hogy ő a szikra.


Az ellenség soraiban
Egyes szám első személyű történetvezetése által Suzanne Collins regénye lehetőséget biztosít arra, hogy belelássunk abba, mi és hogyan mozgatja Katnisst, arról azonban nem tudunk semmit, mi áll Snow elnök és kapitóliumi szövetségesei indítékainak hátterében. Szerencsénkre, az Éhezők Viadala rendezője, Gary Ross szélesített a látószögön, így beláthattunk Seneca Crane vezérlőtermébe, és így tesz Francis Lawrence is, aki az oroszlán barlangjába kalauzol el minket: nevezetesen egy olyan találkozóra, amelyen Snow elnök és az új Főjátékmester, Plutarch Havensbee vesznek részt. 
- Ő nem olyan, amilyennek hiszik, - mondja Snow Katnissről. - csak a saját magát akarja védeni, egyszerűen ennyi. A reményt jelenti az emberek számára, úgyhogy végezni kell vele.

2013. április 15., hétfő

Máris itt az előzetes zenéje!

Katherine érdeklődött kommentben, mikorra várható az előzetes zenéje, nos, máris itt van.

T.T.L - Beyond Fire 
Jelzem, ők írták az Éhezők Viadala első előzetesének a zenéjét, a Deep Shadows-t is. Ez is klassz :)

Újabb filmrészlet héten a CinemaConon??

A héten kerül megrendezésre a CinemaCon, mégpedig április 15-18. között LasVegasban, amely során a nagyobb filmgyártók bemutathatják az év során elkészülő nagyszabású filmjeiket.
Természetesen a rendezvényen az idén a Lionsgate is ott lesz a Futótűzzel, amelynek örömére a rendezvény területén már fel is állították a karakterposzterek hatalmas méretű változatait. Sőt, úgy hírlik, a hét során a Lionsgate valamiféle videoanyagot is bemutat a film kapcsán. Ami engem illet, hajlamos vagyok afelé hajlani, hogy ez a videoanyag az előzetes lesz, hiszen most az aktuális. Ha azonban bármi újdonság, amely elérhetővé válik bármilyen formában is, azt természetesen hozom. Szerintem bármi más korai lenne még, de ne legyen igazam.

Addig a karakterposzterek. Egy kép itt ízelítőnek, a többit elteszem az ugrás mögé!


Íme az előzetes feliratosan :)

Akik kevéssé értenek angolul, azoknak talán segítség lehet.
Egyelőre a betűmérettel nem tudok mit kezdeni, hátha egyszer azt is megtalálom, de én ennek is örültem.

Liam Hemsworth felkonferálja az előzetest...

Amíg töltődik/alakítódik a feliratos előzetes, érdemes megnézni, milyen hangulata és körítése volt az előzetes felvezetésének. 


Get More: MTV Shows

A Futótűz első előzetese !!!



Próbálok rá délután feliratot készíteni, de ígérni nem ígérek semmit...

2013. április 14., vasárnap

Íme az utolsó still

Bár hivatalosan még nem tették ki sehova, de a HungerGamesExplorer oldalán már látható az előzetest megelőző várakozás alkalmából kiadott utolsó jelenetfotó élesen!!
Amint lesz jobb verzió, természetesen cserélem. Nem túl lelkesek a fiatalok a képen, ami azt illeti...

UPDATE: Na, csak felkerült FB-ra a végső kép:

Forrás: HungerGames FB

Rakjam ki a tovább mögé az élesedés pillanatait? Van vagy 6 képem elmentve sorozatosan :)
Na, akkor a képek egyre jobb felbontásban tegnap estétől máig. Az ugrás után.

Éhezők Viadala Kihívás, 30. nap: Egy könyv/sorozat, amit a rajongótársaknak ajánlanál

Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos  Éhezők Viadala kihívás.

Egyébiránt az oldalsávba kikerült a rovat, aki utólag szeretne írni, egy kattintásra megkapja így az összes lefutott kérdést!
Örülök, hogy a rovat ilyen nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvend :)

Hivatalosan az utolsó állomásához érkeztünk (volna) a sorozatnak, ha nem lenne még egy bónusz kérdés (és nekem is még egy-két ötletem). De ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk a címben feltett kérdésnél, aminek kifejezetten örülök. Leginkább, mert tudom, hogy sokan olvastok, és nagyon bízom abban, hogy klassz tippeket kapok Tőletek, mert ami engem illet, nem kattantam rá a disztópikus regények világára csupán azért, mert tetszett az Éhezők Viadala sorozata.

Persze két regény mégis van, amit olvastam, és ide kapcsolódik, de hogy ezeket ajánlanám-e, úgy tiszta szívvel, nos, ebben bizonytalan vagyok.
Az egyik könyv a sokat emlegetett Battle Royale, amit viszont tényleg azért olvastam el, mert annyira hasonlították az Éhezők Viadalához. Abban a történetben egy osztálynyi diákot - osztálykirándulásra való elindulásuk után - térítenek el buszukkal, viszik őket egy kietlen helyre (a könyvben egy Szigetre), és kényszerítik őket, hogy gyilkolják le egymást, amíg csak egyikük marad életben. A rendszer jól kiépített, ellenkezni, menekülni esélyük sincsen. Az Éhezők Viadalához hasonlóan a történet szintén egy diktatúrában játszódik, csak ezúttal a Távol-Keleten. Alapvetően három, illetve leginkább két fiatal történetét követi nyomon a regény során, de ellentétben az Éhezők Viadalával, itt mindenki sorsáról, haláláról részletes beszámolót olvashatunk. A regény lapjain az oldalszámon kívül mindig feltüntetik azt is, hányan vannak még életben az osztályból. A regény jól rávilágít az emberi természet néhány sajátos vonására, és arra, hogyan lehet egy-két "apró" szabállyal elidegeníteni egymástól nagyon jó barátokat, de példát mutat arra is, hogy egy nem várt esemény kapcsán hogyan fordulhatnak egymás ellen egy erősnek tűnő szövetség tagjai. De láthatunk példát emberségről, segítőkészségről, kreativitásról is.
Abból a szempontból nem javasolnám, hogy szerintem öncélúan brutális és véres, és sokkal-sokkal szárazabb, tényszerűbb, mint az Éhezők Viadala. Ugyanakkor itt is vannak izgalmas fordulatok, váratlan csavarok is, legfőképpen a regény befejezése kapcsán.
Korábban ITT már olvashattatok egy részletesebb összehasonlítást az Éhezők Viadalával.

A másik disztópikus regény, amit ide tudnék kapcsolni, Orwell 1984-e, amit viszont még középiskolás koromban olvastam, és a cselekménye már csak halványabban él bennem, a hangulata élénkebb. Leginkább azért döbbenetes a regény, mert 1948-ban (amikor íródott!) egy olyan diktatórikus jövőképet vetít elénk, amelyben az embereket úgy ellenőrzik, hogy minden lakásban kamerák követik az emberek minden lépését és beszélgetését, de nyilvános és kevésbé nyilvános helyeken is találhatóak ilyenek. A kamerákon - azt mondják az embereknek - a Nagy Testvér figyeli őket. Ha jól tudom, a Big Brother alapötlete épp ebből a regényből származik, vagyis ez a regény lehet a valóságshow-k alapja, és ha jól belegondolunk, az Éhezők Viadala is valóságshow, vagyis közvetve elég komoly kapcsolat van a két regény között.
Természetesen az 1984-ben is diktatórikus kormányzat az, amely életben tartja ezt a rendszert, és szerelem és kisebb(?) emberi lázadás is van benne, szóval ebben hasonlít az Éhezők Viadalára, ám a története kicsit  más jellegű, ebben pedig nem. Igazából ezt is azért nem ajánlanám úgy igazán, mert - számomra legalábbis - nagyon rémisztő, nagyon nyomasztó volt, az pedig különösen az, amikor elemeit látja az ember megvalósulni a való életben és/vagy a televíziózásban. 
Aki még kíváncsibb lett, ITT találja a könyv Wikipédiás oldalát.

Kíváncsi vagyok tehát, ki mit olvasott az Éhezők Viadala kapcsán, illetve, hogy ki mit ajánlana a többieknek.

2013. április 13., szombat

Hamarosan érkezik az utolsó jelenetfotó

Illetve nálunk reggel, mert mostanában kódolták ki az utolsó képet, vagyis most lehet elkezdeni Tweet-elgetni. Ami engem illet, nyilván nem várom meg, de amint kelek reggel, kiteszem :)
Aki pedig nem bírja reggelig, a HungerGamesExplorer és a HungerGames FB oldalain találhatja meg a képeket megjelenésük után. :)

UPDATE: Egyelőre nem látom az új képet se a kinti oldalakon, se a hivatalos FB-oson, az asztali gépemhez pedig csak később férek hozzá, ezt meg fagyasztja a HungerGamesExplorer, szóval még csak azt sem látom, hogy áll. Úgy sejtem, délután lesz csak belőle valami, ha a kintiek is felkelnek, de addig hozok mást :)
Ha pedig megszánna a gépem, és behozná a HungerGamesExplorert, akkor betenném, most hogy állunk...

Egyelőre még csak ennyi látszik (frissítve, 17:47):


Pletyka: Levetítenek egy jelenetet a Futótűzből a Cannes-i Filmfesztiválon

A Cannes-i Filmfesztiválra készülődvén lassacskán egyre több részletet tudhatnak meg az érdeklődők a fesztivál részleteivel kapcsolatban. A Showbiz411 újság egyik szerkesztője úgy tudja, a fesztiválon levetítenek majd egy exkluzív részletet a Futótűzből is. Íme az erre vonatkozó részlet:
Elárulhatom Nektek azt az exkluzív információt, miszerint valamilyen felvételt vetítenek majd le az Éhezők Viadala második fejezetéből, amelynek címe Futótűz, egy bemutató során. Ez megfelelő alkalom lenne arra, hogy bevonják a Legjobb Színésznő kategória nemrégiben megkoronázott királynőjét, Jennifer Lawrence-t a Cannes-i eseményekbe, színésztársaival, Josh Hutchersonnal, Liam Hemsworth-szel, Stanley Tuccival, Philip Seymour Hoffmannal és Toby Jones-szal egyetemben.
Mint a címben jeleztem, a hír pletyka, ráadásul nincs rá garancia, hogy a Cannes-ban levetített részlet/képi anyag hivatalosan is bemutatásra kerül. Ha többet megtudok a dologról, jelzem még és persze, ha bármilyen formájában elérhető lesz bármilyen képi anyag, arról - legalábbis törekszem rá - nem fogunk lemaradni :)

Ui.: Egyelőre az utolsó still még zárolt formában van, nem kezdték el felfedni. Ha bármi történik azzal kapcsolatban, azt is hozom :)

Rajongói manipulációk

Egy tehetséges kinti rajongótársunk kicsit tovább gondolta a Kapitóliumi Portrésorozatot, aminek eredményeképpen jobbnál jobb manipulációk születtek. Az illető ugyanis, mintha saját közegükbe, vagy legalábbis a karakterhez illő sajátságos közegben helyezte volna el a képeket.  Ezeket mutatom most meg Nektek, nekem ugyanis nagyon tetszenek. Amúgy ugyanez a rajongó készítette el korábban Wiress portréját is, amelyet a chat-ben már láthattatok korábban. Az sokunknak nem tetszett, de most van a képek között egy Annie-portré, ami viszont klassz lett. Azt is a sor végére biggyesztettem.



 
 

Ha a képeket "megfelelő sorrendbe tesszük, akkor egy úgynevezett "Futótűz-spektrumot" kapunk eredményül, ami azonban az itt látható legnagyobb méretben sem lenne hatásos, ezért inkább azt javaslom, akit érdekel ITT nézze meg az eredetit!

Új still: Plutarch Havensbee

Na, az éjszaka csak kiadtak még egy jelenetfotót, hogy ne szúrják ki a szemünket a Gale-essel. Ezen Plutarch Havensbee-t nézhetjük meg közelebbről:


2013. április 12., péntek

Még mindig tart a Futótűz forgatása !!

Egyrészről ez abból is következik, hogy a Lionsgate még mindig nem jelentette be a forgatás végét, pedig ugye az elejét bejelentette (szeptember 10-én, vagyis immáron kicsit több, mint 8(!!) hónapja). 

Nyilván, ha csak a fentiekről lenne szó, azért nem írnék külön bejegyzést, ám megjelent egy felhívás, amelyben statisztákat keresnek Atlantából és környékéről a Futótűz valamely jelenetének újraforgatása céljából. Ez amúgy jól kikövetkeztethető az e-mailcímből, amelyre a jelentkezéseket várják (IdiomReshootsATL@gmail.com), hiszen a Futótűz munkacíme az Idiom, az újraforgatás és az Atlanta is elég konkrétan kivehető. 

Annyit tudni még a felhívásról, hogy 18-35 közötti fiatalokat keresnek, bármilyen etnikai hovatartozásút, és bármilyen neműt. Azonban azt, hogy hol és mit forgatnak - nyilván - sűrű homály fedi.
Remélem, lassan vége a forgatásnak...

3. napi still

Ami kicsit csalódást okozhat, hiszen nem teljesen új, az Entertainment Weekly képei között már januárban láthattuk, azonban a Lionsgate hivatalos jelenetfotói között még nem volt fenn. Annyi, hogy legalább cserébe nem szórakoznak velünk, hanem már most láthatjuk a nagyobb felbontású képet Gale-ről.

Avagy egy lázadás szíve:


2013. április 11., csütörtök

Felfedték a mai stillt is :)

Képtelen volt felejteni:
Forrás: Hunger Games FB

Mire számíthatunk a Futótűz filmváltozatától?

Egy elemző cikket hozott le a Yahoo Movies brit oldala, ezt fordítom most azok kedvéért, akik a napistillre való várakozás során szívesen olvasnak ilyesmit :)
És igen, magam is látom az elmosódott képet a HungerGamesExplorer-en, de amíg nem kódolja ki valaki, nem tudok vele mit kezdeni. Ráadásul nem is vagyok folyamatosan a gép előtt, de amint tudom, higgyétek el, hozni fogom. Mielőbb !! De türelem :)


Az egyik legnagyobb nehézséget az jelenti majd az Éhezők Viadala: Futótűz című film számára, hogy képes lesz-e megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyek az első film állít elébe.

Az eredeti Éhezők Viadala filmről ugyanis legtöbben úgy vélik, hogy rendkívül remek adaptációja Suzanne Collins azonos című regényének, és a film általában is jó kritikákat kapott. A legodaadóbb rajongók a regény kulcsfiguráinak ábrázolását és bemutatását várták legnagyobb izgalommal, az élen Katniss-szel, akinek ábrázolásáról az egyik kritikus így fogalmazott: "épp olyan, amilyennek a regény alapján elképzelhettük".

A film fiatal rajongók tömegeit is meghódította, akik közül sokan az Éhezők Viadala trilógia regényeit is elolvasták a film megtekintése után. Így aztán mostanra az Éhezők Viadala: Futótűz leendő közönsége ismeri a történetet, és egyszerűen arra vár csupán, hogy láthassa, hogy rendező és a gyártó csapat elképzelései és megvalósítása hogyan illeszkedik a regényről alkotott saját belső képvilágához.

Van azonban jó néhány tényező, amelyek azonnal eszünkbe jutnak, és amelyek közvetlen hatást gyakorolnak a film elkészítésére, és amelyek nagyban befolyásolják, hogy az Éhezők Viadala: Futótűz film verziója épp olyan nagy hatású és erőteljes legyen, mint az eredeti film. 

Az egyik ezek közül egész egyszerűen a rendező személyének cseréje. Gary Ross rendező, aki ilyen hathatósan álmodta filmvászonra az első kötet szavait, jó ideje visszautasította a lehetőséget, hogy ő rendezhesse a folytatást. Az a tény, hogy ennek nem csupán az volt az oka, hogy nem akarta, hogy rendezőként beskatulyázzák, hanem határozottan kijelentette, hogy nem hiszi, hogy képes lenne olyat alkotni a film elkészítésére szánt szűk határidőben, amivel elégedett lehetne, aggodalomra adhat okot. Francis Lawrence, akit leginkább a Will Smith főszereplésével játszódó Legenda vagyok rendezőjeként ismerhetünk, kemény fába vágta a fejszéjét, ha meg akar felelni Ross munkájának.

Ez pedig egy másik fontos tényezőhöz - a stúdió elvárásaihoz - vezet el minket. Az Éhezők Viadala: Futótűz filmváltozata az első film költségvetésének duplájából készült, azzal az elvárással, hogy nagy siker legyen, és sok pénzt lehessen csinálni belőle, ez az oka a rövid gyártási időnek is. A történelem már bebizonyította, hogy a legjobb filmes produkciók nem így készülnek, ugyanakkor az idő rövidsége kevés lehetőséget biztosít arra is, hogy az új rendező megküzdhessen a stúdióval a művészeti kérdéseken. Az pedig magától értetődik, hogy egy stúdió sokkal kevésbé megengedő, és sokkal jobban görcsöl egy film miatt, ha attól nagy bevételre számít.

Így aztán kétféle érdek ütközik a filmmel szembeni elvárások kapcsán: a rajongók azt várják, hogy a film méltóképpen kövesse az első film érthetőségét és hitelességét, a Lionsgate pedig azt várja, hogy a film nagy sikert arasson a piacon. Remélhetőleg az utóbbi szeszélyei nem szabnak majd gátat annak, hogy az előbbiek vágyai teljesüljenek.
Forrás: Yahoo Movies UK

És a Hivatalos kép tegnapról !!

Photo Credit Murray Close; Forrás: HungerGamesFB

A kép már látható az összes jelenetfotót tartalmazó aloldalon. Természetesen, amint lehet, a többi is követi majd.

Előzetesre való várakozás: Exkluzív GIF az MTV-től!

A Futótűz nagy része Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence) és Peeta Mellark (Josh Hutcherson) Éhezők Viadalát követő Győzelmi Körútjáról szól. A hamarosan látható folytatás maga is olyan a film készítői és a színészek számára, mint egyfajta Győzelmi Körút, az illetékesek pedig nagy lelkesedéssel viszonozzák az érdeklődést, amelynek első állomásaként vasárnap este az MTV Movie Awards keretein belül bemutatják a Futótűz első előzetesét.

A nagyszabású show előtt az MTV egy exkluzív GIF-et oszt meg az új előzetesből: az a pillanatot, amikor Katniss és Peeta kísérője, Effie Trinket bemutatja a győzteseket a világnak. 



Ez a GIF annak az ízelítőnek a folytatása, amelyet múlt héten láthattunk [szintén az MTV-n]. 

A Francis Lawrence (Vizet az elefántnak!) által rendezett Futótűz ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt, vagyis, hogy Katniss és Peeta hírességekként kezdenek új életet, miközben a körzetekben lázadások bontakoznak ki. Amikor azonban kiderül, hogy a két fiatalnak részt kell vennie a következő évi Viadalon is, a páros egy sokkal szélesebb körű és sokkal veszélyesebb konfliktus fő alakjává válik.

A nagy várakozás övezte előzetest a Futótűz szereplője, Liam Hemsworth fogja majd felkonferálni. Ha eközben kinti idő szerint este 9-től nézed a teljes ünnepséget is, láthatod, amint szereplőtársai különböző kategóriákban díjakat vehetnek át. Ők azonban csak akkor léphetnek színpadra, ha szavaztok rájuk, és arra még bőven van idő. Tegyél róla, hogy Éhezők Viadala Győzelmi Körútjuk a mi világunkban is megrendezésre kerülhessen, mielőtt az a sajátjukban elkezdődne.
Forrás: MTV

2013. április 10., szerda

Újabb izgalmak: új stilleket kapunk a Futótűzből!

Mint tudjátok, a hét végén, vasárnap este (bár tartok tőle, hogy ha más forrásból előbb elő nem kerül, akkor inkább hétfő reggel) láthatjuk a Futótűz első előzetesét. Ennek örömére a Lionsgate új weboldalt indított (a már meglévő legalább 6 mellé, bár nem tudom, minek nekik ennyi, ha nem tudják őket folyamatosan frissíteni, illetve miért nem elég nekik egy, de az kicsit informatívabb is lehetne).

Szumma-szummárum, az új weblap, amit érdemes figyelni, a HungerGamesExplorer.com, amelyen a mai napon megjelent egy hullámzó ábraszerűség, amely az első felfedni kívánt Futótűz jelenetfotó elmosódott képe. A képek felfedéséhez a rajongóknak Twitteren a #HungerGamesExplorer utótag használatával kell üzenetet küldeniük ahhoz, hogy a képek - várhatóan öt darab - napvilágot láthassanak. 

A kinti rajongók közül néhányan már valahogy [?] kikódolták az első képet, amelyen Katniss és Prim látható. Csak én vagyok így feldobódva tőle??? :)

UPDATE: A HungerGamesMovie FB oldala épp most erősítette meg a sejtésemet, hogy a HungerGamesExplorer oldalon a visszaszámláló az előzetesig számol vissza, és addig naponta meglepetés vár ránk :)

Éhezők Viadala Kihívás, 29. nap: Mi szeretsz legjobban a sorozatban?

Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos  Éhezők Viadala kihívás.

Egyébiránt az oldalsávba kikerült a rovat, aki utólag szeretne írni, egy kattintásra megkapja így az összes lefutott kérdést!
Örülök, hogy a rovat ilyen nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvend :)

Na, most itt nagy általánosságban várja a választ az eredeti kérdés, amely szerint - szó szerinti fordításban - mi a "kedvenc dolgunk/dolgod" a sorozatban. 
Ami engem illet, én a karaktereket. Meg leginkább a karakterek életszerűségét, hitelességét. Talán Peeta az - az első két kötetben - akit kicsit kevéssé érzek életszerűnek, az ő jelleme életszerűségének "jót tesz" az eltérítés, mivel rajta érzem azt leginkább, hogy úgy bálványozza Katnisst, hogy nem is ismeri teljesen. Persze ez alakul az idővel, de számomra még az ő karaktere is kedvelhetőbbé válik, amikor az eltérítés hatására meglátja Katniss "valós énjét", és szerelme csak akkor válik számomra hitelessé, amikor még ezután is újra(?) beleszeret a lányba.
Peetától eltekintve azonban a többi karakter hiteles, életszerű. Bár vannak "jók" meg "rosszak", mégis minden karakter önmaga is egészet alkot, árnyalt, és sok karakternek ismerhetjük meg sok-sok oldalát. Gale, mint családfenntartó jelentőségteljes férfi (őérte odáig vagyok ;), akiből gyakorlatilag katona válik (ezt már kevéssé kedvelem).  Haymitch, az alkoholista paraszt (nagyon nehezen szerettem meg!!), aki kiáll Katniss és Peeta mellett, segíti őket és sikerhez segít egy komoly összefüggést (ezeket a tulajdonságait nagyon tisztelem), és közben sok-sok humor forrása (imádom!). Effie, az  affektáló, felszínes műsorvezetőnő (nem kedvelem), aki végül valós, mély érzéseket mutat, amikor megszereti a két fiatalt. Vagy Finnick, aki először egy felszínes szépfiú, akiről kiderül, milyen mély érzései, klassz életfelfogása, egészséges értékrendszere van. De említhetném Katniss anyukáját, akit igencsak megvetek, amiért "magára hagyja" gyermekeit, apjuk halála után, mégis tisztelem, mert a sorozat során mindvégig aktívan részt vesz a sebesültek ellátásáról, ezalatt szaktudásáról és empátiájáról tanúbizonyságot adva.ű

Szóval összefoglalva, a legjobban a sorozatban a karakterek kidolgozottságát és életszerűségét kedvelem. Ti mit?